Vikingek: Valhalla kritika - méltó folytatása a Ragnar Lothbrok fémjelezte nagy elődnek
Vikingek: Valhalla kritika - méltó folytatása a Ragnar Lothbrok fémjelezte nagy elődnek
Vikingek: Valhalla kritika - méltó folytatása a Ragnar Lothbrok fémjelezte nagy elődnekKülcsín
A Vikingek című sorozat már javában pörgött, amikor először találkoztam vele, de első blikkre valamiért azt gondoltam, hogy nem ez lesz a széria, amelyre közel száz órát fogok rászánni az életemből.
Pedig aztán ránézésre minden megvolt benne, amivel engem alapvetően be lehet szippantani: középkori közeg, hatalmas és brutális harcok, illetve a remekül megírt karakterekért, párbeszédekért is oda meg vissza vagyok. De nem, továbbra is makacsul átlépkedtem a produkción.
Aztán, amikor véget ért a Trónok harca, olyannyira bennem maradt ez kardos-pajzsos feeling, hogy muszáj volt valamivel csillapítanom a szomjam. Ekkor jött képbe a Vikingek, amely aztán az első pillanatokról kezdve lenyűgözött. Nem is értettem, hogy mire vártam...
A Vikingek amúgy 2013-ban indult hódító útjára a History csatornán (itthon a Viadat 3-on), amely a Travis Fimmel által életre keltett Ragnar Lothbrok, majd később fiai (Björn, Ivar, Ubbe, Hvitserk és Sigurd) sagáit tárta a közönség elé.
A nagy sikerre való tekintettel végül addig nyújtották a rétest, amíg lehetett, és bár az utolsó felvonások már nem voltak annyira ütősek, azért Vasderekú Björn és Csonttalan Ivar csatározásai számtalan hidegrázós jelenettel örvendeztették meg a rajongókat.
Mivel a vikingek történetei Ragnar fiainak bukásával korántsem értek véget, a Netflix gyorsan tető alá hozta a Vikingek: Valhallát, amely a hősies harcosok utolsó évtizedeit meséli el.
Sztori
Nos, ahogy már említettem, száz évvel a Vikingek eseményei után járunk, amikor is - nem nagy meglepetésre - még mindig egymást gyilkolásszák a zord északiak és a selyemgúnyákban flangáló britek.
Ugyan mindkét brigád sokat változott, amióta utoljára láttuk őket. Vagy úgy is lehetne fogalmazni, hogy egyre inkább elkezdtek alkalmazkodni egymáshoz, így már nem feltétlenül a pogányok és a keresztények csatározásait láthatjuk, hanem két közel egyenrangú királyságét, amelynek végkifejlete végül a viking kor lezárulásához vezet. Szép kis remények, mi?
Ezekben az ütközetekben ismerhetjük meg a történelem több híres harcosát is, így a Vikingek: Valhallában mutatkozik be többek között Leif Eriksson (Sam Corlett), Freydis Eriksdotter (Frida Gustavsson), és Harald Sigurdsson (Leo Suter) is, akik kalandjai legalább annyira izgalmasak lesznek, mint Ragnar és csatlósaié.
Szóval fejszéket, pajzsokat és ivótülköket bekészíteni, ugyanis a Valhallával olyan utazásban lehet részetek, amelyet egyhamar nem fogtok kiheverni!
Karakterek
Ami a szereplőket illeti, mondanom sem kell, az első epizódokban csak úgy kapkodtam a fejem, ugyanis lényegében új széria ide vagy oda, annyi szereplőt mozgatnak, hogy kellett egy kis idő, amire felvettem a ritmust. Kicsit mondjuk okosabban is adagolhatták volna őket, de azért gyorsan bele lehet rázódni, na!
A már korábban említett főkarakterek közül egyértelműen a Sam Corlett által életre keltett Leif Eriksson viszi a prímet, simán van olyan érdekes és egyedi, mint a Vikingek nagyobb hősei. Kicsit nekem Ragnar koppintásnak tűnik, de ez nem feltétlenül baj. Ha fele annyira lesz meghatározó alakja a sorozatok világának, mint Lothbrok volt, már akkor is bőven jól járunk vele.
Aztán ott van a modellből avanzsált színésznő, Frida Gustavsson is, aki egyfajta Valhalla-béli Lagerthaként (ő volt Ragnar szerelme) funkcionál, azaz a svéd szépség a széria legharcosabb amazonja, ám érzésem szerint nem sikerült annyira elcsípnie a szerepet, mint a korábban látott női vikingeknek.
És ha már háromból két karakternél párhuzamot vontam a Valhalla és nagy előd figurái között, akkor véleményem szerint Leo Suter Harald Sigurdssonját egyfajta Rollóként (Ragnar testvére) próbálják eladni a készítők. Persze nem a Vikingek első etapjaiban szereplő, ész nélkül gyilkolászó izomagyat, hanem sokkal inkább az előzmény utolsó felbukkanásaikor látott normandiai herceget.
De sebaj, valahogy a Vikingek: Valhalla hármasa is egyfajta koherens egészet alkot, mármint a karakterek személyiségét és fejlődésüket tekintve, így biztos vagyok benne, hogy rövid nézelődés után mindenki megtalálja a saját kedvencét közülük.
Összegzés
Fura érzés, de a Vikingek: Valhalla mintha ott venné fel a fonalat, ahol a legendás előd véget ért - csak eltelt közben száz év. A szászok ezúttal is irtják a Vikingeket, minden törzs Kattegatba vándorol, hogy aztán úgy szúrják egymást hátha, mintha nem lenne holnap. Maradjunk annyiban, hogy a vikingek semmit sem változtak...
Hogy ez most jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga, én a részemről köszöntem szépen, nagyon is elvoltam voltam vele.
A Valhalla ugyanúgy magába szippantott, mint jó pár évvel ezelőtt a Vikingek, annyi a különbség, hogy míg az eredeti szériában Travis Fimmel Ragnarja simán elvitte a hátán a show-t, addig itt főszereplőink kicsit sótlannak tűnhetnek, a nagy brigád kétdimenziós klónjainak, ám ha ezen túl tudtok lendülni, akkor egész jól fogtok szórakozni.
A látvány, a jelmezek, a harcjelenetek, a cselekmény és a párbeszédek továbbra is kiemelkedő minőséget képviselnek, a zene is ott van a szeren, bár a főcím alatt duruzsoló nóta egyáltalán nem nyerte el a tetszésem.
Így pár év távlatából elismerem, hogy nagyon is hiányzott a Vikingek-széria, és bár vártam a folytatást, nem gondoltam volna, hogy ennyire fel fog villanyozni és ekkora elégedettséggel tölt majd el az óceánon való, céltalannak tűnő hánykolódás, illetve az angliai sártúrás.
Szóval a Vikingek: Valhalla jött, látott és győzött! Olvasgattam a külföldi kritikákat, nem mindenkinek nyerte el a tetszését, van, akitől rendesen kapja az ívet, de ne higgyetek nekik! Ha imádtátok a Vikingeket, akkor a Valhalla sem fog csalódást okozni, sőt, ha egyszer bekebelezett, akkor nagyon nehezen tudtok szabadulni tőle. Én szóltam!
