2 évnél régebbi cikk

Amikor egyszerre ugráltunk a Kris Kross és az EDDA slágerére – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
·Zeneslágerlista·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
www.youtube.com
Amikor egyszerre ugráltunk a Kris Kross és az EDDA slágerére – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
·Zeneslágerlista·Utolsó frissítés: undefined

Berobbant a fordított nadrágban ugráló Kris Kross, megtáncoltatott minket a TLC, belecsapott a húrokba Bruce Springsteen és az Iron Maiden, itthon pedig Pataky Atilláék megidézték a szellemvilágot – ezeket hallgattuk 1992 negyedik havában.

Megszokott havi időutazásunkat szokás szerint kezdjük Nagy-Britanniában, a UK Top40 kislemezlistáját böngészve.  1992 áprilisában véget ért egy nyolc héten át tartó egyeduralom a brit kislemezeladási listán, ennyi idő után búcsúzott el ugyanis az első helytől a Siobhan Fahey és Marcella Detroit által alapított Shakespears Sister és a „Stay”.

A két hölgy helyét három úr vette át a maga bolondosan dallamos muzsikájával, az új listavezető nem volt más, mint a Right Said Fred és a „Deeply Dippy”. Nem mondanánk, hogy a londoni trió, a Fred és Richard Fairbrass, valamint Rob Manzoli pályafutásából épp ez a dal maradt meg legerősebben az emlékeinkben (a „Don’t Talk Just Kiss” és az „I’m Too Sexy” sokkal nagyobb ívet írt le világszerte), mégis, a „Deeply Dippy” lett a csapat egyetlen listavezető nótája az Egyesült Királyságban! Innentől aztán egyébként lejtmenetben kapcsolt a csapat, még egy Top10-es nóta következett a karrierjükben, aztán már csak elvétve tűntek fel az eladási listákon, rendre a hátsóbb régiókban.

A Right Said Fred és a „Deeply Dippy” végül három hétig, egészen 1992 májusának elejéig állt az élen. Persze a trió mögött nagy volt a tolongás, remekül indult például az Iron Maiden és a „Be Quick Or Be Dead” című nóta, mely rögtön új belépőként a második helyen nyitott a brit listán. A lendület azonban itt el is fogyott, az Iron Maiden 1992-ben kiadott „Fear Of The Dark” című albumáról elsőként megjelenő kislemez feljebb már nem tudott kapaszkodni. Bruce Dickinson és társai számára vigasztalást jelenthetett a tudat, hogy a brit albumlistán a „Fear Of The Dark” felkapaszkodott az első helyre.

Természetesen további kiváló nóták is feltűntek a brit listán, egészen a dobogóig jutott az előző hónapban az Egyesült Államokban listavezetővé váló ex-szépségkirálynő, Vanessa Williams és a „Save The Best For Last”.

Az 1984-es Miss America mellett pedig olyan remek dalok is odaértek az élbolyba, mint például az Erasure és a „Breath Of Life”, a ZZ Top és a „Viva Las Vegas”, vagy épp az aktuális dance-sláger, a dobogóig jutó SL2 és az „On A Ragga Tip”.

Németországban, az Offizielle Deutsche Charts élén sokáig semmi nem utalt arra, hogy véget érhet a január óta az első helyen álló U96 és a „Das Boot” királysága, azonban 16 hetes listavezetőség után ez is eljött! 1992 áprilisának utolsó napjaiban az élre az előző hónapban a tengerentúlon három hétig listavezető Mr. Big és a „To Be With You” lépett. Az Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Pat Torpey alkotta, 1988-ban alakult, a mai napig együtt zenélő glam-rock banda az év egyik nagy slágerét szolgáltatta Németországban, a „To Be With You” négy héten át őrizte első helyét.

Természetesen bőven akadt üldözője a listavezetőnek, olyan előadók és nóták tűntek fel 1992 áprilisában a német slágerlistán, mint a The KLF és a „Justified & Ancient”, Rozalla és az „Are You Ready To Fly”, vagy épp Simply Red és a „Stars”.

Ami Európa többi országát illeti, a Mr. Big és a „To Be With You” listavezető volt többek között Svédországban és Norvégiában, illetve vezette az Eurochart Hot100 slágerlistáját. Mindeközben olyan klasszikusok is élre tudtak állni egy-egy országban, mint Annie Lennox és a „Why?” Olaszországban vagy épp a Red Hot Chili Peppers és az „Under The Bridge” Hollandiában.

És akkor még nem szóltunk a Főnökről! A The Boss, vagy a Főnök, alias Bruce Frederick Joseph Springsteen 1992 áprilisában a „Human Touch” című dalával vezette a kislemezlistát Dániában. És ha már szóba került a napjainkban már 72 esztendős rocklegenda, lebbentsük fel a fátylat a The Boss, vagyis Főnök becenév eredetéről. Bruce Springsteen az 1960-as évek végén egy Earth nevű bandában játszott, New Jersey klubjaiban léptek fel rendszeresen. A mára már védjegyévé vált becenevet ekkor ragasztották rá a társai, mert ő szedte össze az együttes gázsiját, majd osztotta szét a tagok között.

No de lépjünk is tovább a tengerentúlra, nézzük, mi volt a helyzet a Billboard Hot100 listáján az Egyesült Államokban. Az élen egészen április végéig, egészen pontosan öt héten át az időközben Európát is meghódító Vanessa Williams és a „Save The Best For Last” állt, 1992 negyedik havának utolsó hete azonban új listavezetőt köszöntött. Nem is akármilyet, egy olyan újonc páros első slágerét, mely összesen nyolc héten át uralta a Billboard Hot100 trónját! Ez egy olyan zenei fellegvárban, mint amilyen a slágerek tucatjait heti szinten kitermelő amerikai zenei ipar, gyakorlatilag felér egy csodával.

Akkor meg pláne, ha két pimaszul fiatal rapper éri el ezt a szintet. A duó nem volt más, mint a Kris Kross, vagyis az akkor még mindössze 14 esztendős Chris "Mac Daddy" Kelly és a 13 éves Chris "Daddy Mac" Smith. A párost a remek producer, Jermaine Dupri fedezte fel és állította a világhírnév felé vezető útra, a fiúk pedig a „Jump” című nótájukkal, nem túlzás, taroltak. Fordítva hordott ruhadarabjaikkal, de főleg a fiatalokat megszólító témáikkal megkerülhetetlen részei lettek a kilencvenes évek popkultúrájának, nem mellékesen pedig 1992 zenei felhozatalának egyik legsikeresebb párosává avanzsáltak.

A „Jump” című kislemez csak a tengerentúlon több mint 2 millió példányban ment el, míg a dalt tartalmazó album, a Totally Krossed Out” Kanadában háromszoros, az Egyesült Államokban négyszeres platinalemez lett! A Kris Kross később is ért el zajos sikereket, de a „Jump” dicsmenetét már nem tudták megismételni. Később a páros szétvált, Chris "Daddy Mac" Smith popos, R’n’B-s irányba váltott, inkább kevesebb, mint több sikerrel, míg barátja, Chris "Mac Daddy" Kelly sorsa tragikusan ért véget. A rapper folyamatosan küzdött démonával, a kábítószerrel, mely végül elrabolta életét, Mac Daddy holttestére 2013. május elsején találtak rá atlantai otthonában. Mindössze 35 éves volt.

Érdekes, hogy a Kris Kross mellett párhuzamosan feltűnt 1992 áprilisában a Billboard Hot100 élmezőnyében egy olyan hölgy-trió is, melynek egyik tagja szintén fájdalmasan fiatalon távozott közülünk. Az említett trió nem más, mint Tionne „T-Boz” Watkins, Rozonda „Chilli” Thomas és Lisa „Left Eye” Lopes, vagyis az éveken át slágerek sorát kiadó TLC. Szintén érdekes párhuzam, hogy a Kris Kross menedzsere, Jermaine Dupri ott állt a TLC mögött is, igaz, ő csupán segített beindítani a hölgyek karrierjét.

Ez olyannyira sikerült, hogy a TLC öt stúdióalbumot jelentetett meg, négy Grammy-díjat nyert, a Billboard magazin adatai szerint az Egyesült Államokban több mint 22 millió lemezt adott el, 2008-ban pedig felkerült a Billboard minden idők 100 legjobb előadóját felsoroló listájára, az 56. helyre. 1992-ben azonban még messze voltak ettől a lányok, ekkor még csak első albumuk jött ki, az „Ooooooohhh.... On the TLC Tip” című lemezről pedig kislemezként épp az „Ain't 2 Proud 2 Beg” hódított, a dal hosszú ideig ott volt a Top10-ben a Billboard Hot 100 listáján. Ahogy említettem, a TLC egyik tagja szintén tragikus körülmények között hunyt el, 2002 elején, nem sokkal a negyedik stúdióalbum, a „3D” megjelenése előtt Lisa „Left Eye” Lopes autóbalesetben vesztette életét Hondurasban.

Utazásunk végén térjünk haza, nézzük, mely korong tarolt nagyot 1992 áprilisában Magyarországon, a MAHASZ albumlistáján. Akadt egy lemez, mely ebben a hónapban ért fel a MAHASZ listájának élmezőnyébe, kicsit talán a megidézett Szellemvilág segítségével, Bizony, bizony, a vájt fülűek már bizonyára bólogatnak és tudják, az EDDA sorrendben tizenharmadik, rendkívül kreatívan csupán „13.” sorszámmal megjelent stúdióalbuma (a legnagyobb sláger után szokás Szellemvilág néven is hivatkozni rá, bár hivatalosan csak sorszámot kapott).

Az album érdekessége, hogy Pethő Gábor és Alapi István távozása után érkezett az együttesbe Kun Péter és Kicska László, a „13.” már velük készült. Egy évvel később, 1993-ban, Kun Péter tragikus halálakor aztán Alapi István visszatért az EDDA soraiba. A „13.” azonban Kun Péterrel lett igazán zseniális, meghatározó darabja az EDDA diszkográfiájának.

Ezek voltak tehát a legnagyobb slágerek 1992 áprilisában, egy hónap múlva 1992 májusának zenei felhozatalát vesszük nagyító alá.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek