1 évnél régebbi cikk

Amikor még az LGT búcsúkoncertjét is meghamisították – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
Fehérvár Médiacentrum fotója
beatkorszak.blog.hu
Amikor még az LGT búcsúkoncertjét is meghamisították – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje

A táncoslábúakat a Snap!, Felix és Dr. Alban mozgatta, a mozikban Madonna és a Boyz II Men muzsikája szólt, hogylétünkről a Roxette érdeklődött, az LGT búcsúkoncertje pedig hamisítás áldozata lett – ezek voltak a legnagyobb slágerek 1992 augusztusában.

Megszokott zenei kirándulásunk jól bevált útvonalán nem változtatunk: 30 évre visszanyúló kalandozásunkat ezúttal is Nagy-Britanniában kezdjük, a UK Top40 listáján. Ahogy beköszöntött 1992 augusztusa, be is fejeződött az előző hónapban élen álló Jimmy Nail és az „Ain’t No Doubt” egyeduralma, az első helyet egy olyan nóta vette át, mely korábban már Európa számos slágerlistáját vezette.

Épp ebben a időben, augusztus elején búcsúzott el a német kislemezlista első helyétől, de emiatt nem szomorkodott a Benito Benites-John "Virgo" Garrett III (a német producerek Michael Münzing és Luca Anzilotti álnevei) páros által jegyzett, a színpadon Thea Austin és Turbo B. által képviselt Snap!, ugyanis az 1992-es év gigaslágere, a „Rhythm Is A Dancer” talált még meghódításra váró slágerlistákat.

Ilyen volt az Eurochart Hot100, valamint a svájci kislemez lista mellett a UK Top40 is, melynek első helyét hat héten át, egészen szeptember közepéig birtokolta a klasszikussá nemesedett dance-sláger.

Természetesen nagy volt a mocorgás a Snap! mögött. Egészen a dobogó második fokáig jutott egy különleges duett, amely az abban az évben rendezett barcelonai olimpia alkalmából készült, egészen pontosan a játékok hivatalos dala lett. A katalán szopránénekesnő Montserrat Caballé és a feledhetetlen Freddie Mercury még a nyolcvanas évek közepén kezdett el dolgozni a nemes egyszerűséggel „Barcelona” címre keresztelt nótán (az ötletgazda egyébként maga Caballé volt), a közös munkából pedig nem csak egy dal, de egy komplett album is született.

A címadó dalt a tervek szerint közösen adták volna elő a játékok nyitóünnepségén, sajnos Freddie Mercury 1991. november 24-én bekövetkezett halála ezt meghiúsította. Montserrat Caballé így a nyitóünnepségen José Carreras kíséretében egy másik szerzeményt énekelt el. A „Barcelona” azonban így is világsláger lett, méghozzá majd négy évvel az album megjelenését követően.

Spanyolországban természetesen az első helyig menetelt, míg Freddie Mercury szülőföldjén a második pozíciót érte el. Talán kevesen tudják, de sajnos ma már Montserrat Caballé sincs velünk, a hazájában a mai napig nagy népszerűségnek örvendő díva 2018-ban, 85 esztendős korában hunyt el.

Ami a további sikeres dalokat illeti, ott volt a legjobbak között 1992 augusztusában Madonna és a „This Used To Be My Playground”, vagy épp az aktuális brit sztár DJ Felix és a „Don’t You Want Me”. A Felix művésznév mögött Chelmsford (Essex) szülöttje, Francis Wright húzódik meg, a brit DJ, producer a mai napig aktívan űzi az ipart.

Kétségtelen, hogy pályafutása során a „Don’t You Want Me” című klubhimnusza szólt a legnagyobbat, a nóta listavezető volt Finnországban és Svájcban, dobogós lett Ausztriában, Belgiumban, Németországban és Hollandiában, de a Top10 tagja volt hazájában, Nagy-Britanniában is.

Miközben a briteknél az élre állt a Snap! és a „Rhythm Is A Dancer”, addig Németországban, az Offizielle Deutsche Charts első helyétől épp ekkor köszönt el a dal. A listavezető dicsőséges pozícióját az ezekben az időkben épp pályafutása csúcsára jutó Alban Nwapa, vagyis Dr. Alban vette át, méghozzá egyik legismertebb slágerével, az „It’s My Life” hét heti dobogós tagság után lépett fel az első helyre.

A kiváló dance-sláger végül nyolc héten át, egészen szeptember végéig tartotta első helyét a német kislemezlistán.

Természetesen a nigériai-svéd fogorvos-rapper mögött remek kis nóták gyülekeztek 1992 nyolcadik havában a német slágerlistán. A legjobbak között nyomult például a szintén svéd nemzetiségű duó, a Roxette, mely ekkor a „How Do You Do” című dallal kápráztatta el a világot.

A Marie Fredriksson-Per Gessle duó pályafutása során 34 dallal jutott fel az Offizielle Deutsche Charts-ra, ezek közül 8 nóta jutott be a Top10-be. A „How Do You Do” különlegességét az adja, hogy ez volt a duó utolsó Top10-es dala, a későbbiekben a „Sleeping In My Car” már csak a 11. helyig jutott, vagyis a „How Do You Do” a Roxette sikerkorszakának végét jelentette.

Ami a további helyezetteket illeti, olyan remek nótákkal találkozhattunk a német kislemezlistán, mint Double You és a „We All Need Love” (a dal Belgiumban No.1 sláger lett), a Genesis és a „Jesus He Knows Me” és a The Cure és a „Friday I’m In Love”.

Ami az öreg kontinens további országait illeti, 1992 augusztusában Madonna és a „This Used To Be My Playground” Finnországban és Olaszországban, míg az Erasure Abba-remake EP-je Görögországban, Ausztriában, Svédországban és Dániában állt a listák élére.

Ugorjunk tovább az Egyesült Államokba, ahol a Billboard Hot100 első helyén augusztus első hetében még a nagy felzúdulást keltő, a hölgyekről szóló szókimondó és kirívóan szexuális szövegei miatt sokat támadott Anthony L. Ray, vagyis Sir Mix-A-Lot slágere, a „Baby Got Back” állt.

Az MTV által betiltott, majd újra engedélyezett nóta klipje vírusként terjedt, ez pedig öt hétig a Hot100 élére ragasztotta az egyébként ritmusos-riszálós dalt, mely később 1992 második legnagyobb példányszámban elkelt kislemeze lett az Egyesült Államokban.

Augusztus második hetében aztán Sir Mix-A-Lot átadta az első helyet Madonnának, a fentebb már többször említett „This Used To Be My Playground” a Micsoda Csapat! című, baseball-témájú film betétdalaként hódított. A filmben Geena Davis és Tom Hanks mellett főszereplőként is feltűnt Madonna, és bár a 40 millió dolláros büdzséből megvalósult mozi hozott 132 millió dollárt a készítőknek, az átütő közönségsiker mégis elmaradt.

A film zenéje, a „This Used To Be My Playground” egy hétig vezette a Billboard Hot100 listáját.

Madonna után jött a Boyz II Men és az „End Of The Road”, amely 13 héten át, egészen november elejéig kirobbanthatatlan volt az első helyről. Érdekesség, hogy ez a dal is filmhez készült, a Halle Berry és Eddie Murphy főszereplésével készült Bumeráng című film betétdala volt (A vígjáték 42 milliós büdzséből 131 millió dollárt hozott, vagyis hasonló mutatókat teljesített, mint Madonna fentebb idézett filmje, ugyanakkor a nézők visszajelzései a Bumeráng kapcsán sokkal pozitívabbak voltak).

A Philadelphia szülöttjeink számító Boyz II Men (az „End Of The Road” sikerének idején Nathan Morris, Shawn Stockman, Michael McCary és Wanya Morris összetételben) még 1988-ban kezdett zenélni, majd pályájuk a legendás producer, Kenneth "Babyface" Edmonds szárnyai alatt teljesedett ki. Az „End Of The Road” óriási siker lett, a tengerentúlon egymillió kislemez kelt el, de szépen teljesített az öreg kontinensen is.

A Billboard Hot Dance listáján elég nagy volt a mozgás az első helyen 1992 augusztusában. A hónapot az Inner City és a „Pennies From Heaven” kezdte az élen, majd egy-egy hétig vezette a listát a The Movement és a „Jump!”, a Black Sheep és a „Strobelite Honey” és a tengerentúlon is befutó Opus III és az „It’s Fine Day”.

Utazásunk végén nézzük, mely lemezek fogytak legjobban hazánkban 1992 augusztusában. A MAHASZ eladási listáján abban a hónapban a legendás LGT állt az élen, ekkor jelent meg ugyanis az együttes 1992. május 17-i, négyórás búcsúkoncertjének anyaga.

A duplaalbum lemezen, CD-n és kazettán is kijött, az eladási adatok pedig azt mutatták, az együttes rajongói alaposan bespájzoltak a búcsúkoncert felvételéből. Érdekesség, hogy Romániában akkora volt a kereslet az anyagra, hogy egy 12 dalt tartalmazó kalózkiadás is megjelent az anyagból.

Ezek voltak tehát a legnagyobb slágerek 1992 augusztusában, egy hónap múlva 1992 szeptemberének zenei felhozatalát vesszük nagyító alá.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek