1 évnél régebbi cikk

Ők kapták 2022-ben a Fejér megyei Prima díjakat
Fehérvár Médiacentrum fotója
ÖKK/Simon Erika
Ők kapták 2022-ben a Fejér megyei Prima díjakat

Tizenhatodik alkalommal adták át a Fejér megyei Prima díjakat, a csütörtök esti gálának a Hotel Magyar Király adott otthont.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete tizenhatodik alkalommal adta át a Fejér megyei Prima díjakat, az elismeréseket idén is olyan személyek, illetve intézmények vehették át, akik a saját területükön maradandót alkottak - írja az Önkormányzati Kommunikációs Központ.

Az est résztvevői a hagyományoknak megfelelően dokumentumfilmet is láthattak a 2018 márciusában elhunyt Demján Sándor életéről. A Prima díj megalapítása Demján Sándor érdeme, célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztése és a magyar sport felemelése.

A XVI. Fejér Megyei Prima gálán 3 fődíjat osztottak ki 1-1 millió forint értékben, de a jelöltek mindegyike nyertes lehetett, hiszen a VOSZ Fejér megyei szervezetének elnöksége úgy döntött, hogy a közönségdíj mellett egy különdíjat is átad.

  • Magyar közművelődés kategóriában Spányi Antal megyés püspököt díjazták.
  • Magyar zeneművészet kategóriában az Alba Regia Szimfonikus Zenekar lett a díjazott. 
  • Magyar oktatás és köznevelés kategóriában Rockenbauerné Honfi Piroska (1966-2022) posztumusz díjat kapott.
  • A Fejér Megyei Prima Díj idei közönségdíjasa magyar tudomány kategóriában Dr. Molnár Erika általános orvos lett.
  • Az ünnepség keretében adták át az idei "Év Vállalkozója" díjakat is Mentes Zsoltnak, a MENTAVILL Kft. tulajdonos ügyvezetőjének, Németh Attilának, a Solartech Tamási Naperőmű Kft. tulajdonos ügyvezetőjének, Kovács Antalnak, a FEZEN Fesztivál főszervezőjének, Weisz Gábornak, a a Gázmodul Weisz Kft. tulajdonos ügyvezetőjének, Simon Péternek, a Simon Plastics Kft. tulajdonos ügyvezetőjének és Varga Gábornak, a a Gumiflex Kft. tulajdonos ügyvezetőjének.
  • A Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat Dr. Vizi László Tamásné vehette át, aki 1990 óta a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanára, 2011-től pedig az intézmény vezetője.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek