1 évnél régebbi cikk

Csütörtökön és pénteken lehet bejelentkezni az ingyenes nőgyógyászati szűrésre Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Google Maps
Csütörtökön és pénteken lehet bejelentkezni az ingyenes nőgyógyászati szűrésre Fehérváron

Elsősorban azokat a 25-55 év közötti hölgyeket várják, akik nem vesznek részt rendszeres vizsgálatokon.

A nőnaphoz kapcsolódóan ismét nyílt nőgyógyászati szűrőnapot hirdet Székesfehérvár Önkormányzata március 4-én, szombaton 8-13 óra között a Család- és Nővédelmi Központban (Várkörút 8.).  Dr. Nagy László, a Központ vezető főorvosa a figyelemfelhívó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a járványidőszak miatt kimaradt két év, így az egészségmegőrzésben még nagyobb jelentősége van a szűréseknek. Most is elsősorban azokat a 25-55 év közötti hölgyeket várják, akik eddig nem vettek részt szűrővizsgálaton, vagy az utolsó részvételük óta legalább 2-3 év telt el.

A nőgyógyászati szűrővizsgálatokra korlátozott számban fogadnak jelentkezéseket, az előjegyzéseket március 2-án, csütörtökön és március 3-án, pénteken 8 órától 13 óráig fogadják a +36 70 455 99 30 telefonszámon.

A szűrővizsgálat napján ingyenes vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérést végeznek, valamint csontsűrűséget is mérnek.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek