5 hónapnál régebbi cikk

Római kori áldozati oltárt találtak Seregélyesen
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szent István Király Múzeum
Római kori áldozati oltárt találtak Seregélyesen

Egy római kori áldozati oltárral gazdagodott a Szent István Király Múzeum gyűjteménye. A műtárgy Seregélyesen került elő, a településen ez már a második római kori kőfaragvány. Az oltárat Gorsiumban helyezték el.

Akár évszázadokon keresztül is a föld felszínén állt az a mintegy 1900-1700 évvel ezelőtt készült kőemlék, amit Seregélyesen találtak. A Szent István Király Múzeum közösségi oldalán olvasható tájékoztatóból az is kiderül, hogy az áldozati oltár felülete erőteljesen megkopott, egykori feliratából már csak betűfoszlányok maradtak meg.

A kőfaragvány tisztítatlan feliratosmezőjének utolsó sorában a VSLM betűk halvány részletei vehetők ki. A szakemberek tájékoztatása alapján ez a négy betű az áldozati oltárok szövegében gyakori záróformula, és a rövidítés a votum solvit libens merito kifejezést takarja, ami a “fogadalmát önként és méltán teljesítette” kifejezést jelenti.

Seregélyesen nem ez az első ilyen lelet, ugyanis a településen a református templom II. világháborút követő újjáépítésekor már találtak római kori emléket: a padozatot alkotó kőlapok egyikéről megfordításakor kiderült, hogy az egy romanizált kelta házaspár sírsztéléje.

Fejér vármegye területén egyébként napjainkig már 800 darabnál is több római kori faragott kőemlék került elő, ezeknek harmada a Szent István Király Múzeum gyűjteményében található. A seregélyesi oltár a Gorsium Régészeti Parkban került elhelyezésre.

Még több részlet és fotó a közösségi oldalon található:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek