5 hónapnál régebbi cikk

Színes programkavalkád vár mindenkit a Táncházban
Színes programkavalkád vár mindenkit a Táncházban

Számos színes program várja a kicsiket és nagyokat novemberben is a Malom utcai Táncházban. Lesz népi gyermekjátszó, kézműves foglalkozás, valamint több nagysikerű előadást is megtekinthetnek az érdeklődők.

A mozgás és a zenei ritmusok mellett a közösségi kultúra és a hagyományok ápolására is nagy figyelmet fordítanak a Malom utcai Táncházban. Az Alba Regia Táncegyesület havonta rendezi meg alkalomhoz illő foglalkozásait. Ebben a hónapban Márton napra készülődnek az intézményben: november 11-én lehetőség lesz lámpás készítésére, valamint Nincs szebb állat, mint a lúd című népi gyermekjátszóra várják a kicsiket és szüleiket. A szombati napon csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság várja a szórakozni vágyókat.

Az ezt követő pénteken, november 17-én, ismét bemutatják a nagysikerű Mesenép című családi előadást, melyet Novák Péter rendezésében, Majoros Róbert és Molnár Gábor koreográfiáival és ifjabb Csoóri Sándor „Sündi” zenéjével mutatnak be. A társas-tánc-játékon ezúttal a gyermekek számára különleges meglepetéssel is készülnek.

Szintén november utolsó előtti hétvégéjén, november 19-én az Alba Regia Táncegyesület ismét elhozza a Táncházba a korábban nagy sikert aratott Csillagkapu című dramatikus táncjátékát. Az előadás különlegessége, hogy annak keretei észrevétlenül alakulnak ki, ahogyan szereplői, is a nézők közül lépnek a játéktérbe.

A novemberi eseményekről bővebb információt az Alba Regia Táncház weboldalán olvashatnak az érdeklődők.

Borítókép: Simon Erika
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek