Kovács Zoltán - az életmentő kajakvilágbajnok, akinek még egy kicsit fáj az elvett olimpia
Kovács Zoltán - az életmentő kajakvilágbajnok, akinek még egy kicsit fáj az elvett olimpia
Kovács Zoltán - az életmentő kajakvilágbajnok, akinek még egy kicsit fáj az elvett olimpiaKovács Zoltán Székesfehérvárról indulva a Velencei-tavon keresztül ért fel kajakosként a világ tetejére. Hol, hogyan és mikor kezdődött a te "kalandod" a kajakkal?
- 1975-ben osztálytársaim unszolására lementem Agárdra egy válogató edzésre, ahol 3-4 busznyi gyerekből engem is kiválasztottak, miként még vagy 120 kisfiút, kislányt. Nagyon komoly fizikai teszteknek kellett megfelelni, az akkori edzők csak a legügyesebb, legállóképesebb, fizikailag legjobb állapotban lévő srácokat választották ki a csapatukba. Mivel engem is kiválasztottak, hamar meg is fertőztek a sportággal. Innen egyenes út vezetett az előkészítő és a haladó csoporton keresztül az első versenyekig, amelyeken a nálam 2-3 évvel idősebb gyerekeket is megszorongattam, így figyelt fel rám és kerültem Dunai Istvánhoz, aki meghatározó mesterem volt pályafutásom során, a csúcsra vezette a karrieremet, eredményeimet. Közösen dolgoztunk a minél jobb eredmények elérése érdekében, és leszámítva az 1988-as olimpiai csalódásomat, ezek szépen jöttek is.
Görgessük tovább a te történetedet. Bekerültél a legügyesebbek, legtehetségesebbek közé, jöttek az eredmények is. Végül miképpen alakult az ki, hogy nem az egyéni, inkább a páros, majd a négyes versenyszámokban lettél igazán eredményes?
- Mint minden sportágban, a kajakban is először egyéniben villantják meg tehetségüket a fiatalok, esetemben is így történt, majd a két mester, Fazekas Tibor - aki anno Fidel Laci edzője volt Győrben - és Dunai István összedugta a fejét és kitalálták, hogy mivel Laci volt a legjobb 500-as távon, én pedig a második legjobb, mint ahogy Csipes Feri mögött az 1000-es távon is, üljünk össze egy hajóba, próbáljuk ki. Két magas, viszonylag szikár srác, mi baj lehetne ebből? Mint kiderült, semmi, sőt, mindjárt az első válogatón 3-4 hajóhosszal (!) vertük a mögöttünk beérkezőket 500-on és 1000 méteren, egyenes út vezetett oda, hogy IBV-t (Ifjúsági Barátság verseny) nyertünk, majd 1983-ban ifi vb-t! Majdnem a későbbi világbajnok négyes össze is jött már akkor, mivel Csipes Feri már bent ült, mint ahogy Fidel Lacival ketten mi is, így már csak 1-2 embert kellett bevenni, hogy összeálljon az ideális négyes. Nekem kicsit idegen volt a hosszabb táv, a 10 ezer méter, de mivel jó fizikai állapotban voltam, jó edzettségi állapotban, így aztán nem jelentett gondot, hogy az akkori társaimmal, Petrovics Kálmánnal, Böjti Zsolttal és Helyi Tibivel kipróbáljuk ezt a négyest és aztán lám-lám "Pedró" hihetetlen jó taktikai érzéke, valamint az együtt átszenvedett nagyon sok felkészülési kilométer meghozta ez eredményét 1985-ben Belgiumban, ahol döntő fölénnyel, csak az utolsó mintegy 30 méteren 60-70 centivel utasítottuk magunk mögé a svédeket, így lettem először világbajnok. Ez hihetetlent nagy lökést adott a folytatásra, majd egy német versenyen újra összeállt az az ifi négyes, amit egyszer már kipróbáltunk, a Gyulay, Fidel, Csipes, Kovács egység, amely 500 méteren két hajóhosszal verte a mezőnyt, ami óriási fölény még hosszabb távon is, nemhogy 500-on. Húsz méterrel nyertünk nem éppen gyenge mezőnyben. Mi magunk is meglepődtünk ezen, de annyira összepasszoltunk így négyen, annyira jók voltunk, hogy mindenképpen meg kellett próbálnunk hosszabb távon is együtt húzni a hajót a felnőtt mezőnyben is, ami be is jött, mint az eredmények mutatták.
Ezt követően jött még két világbajnoki arany, majd a három vb-címet követően 1988-ban elérkezett az olimpia ideje, ahol újra győzött a magyar négyes, ám Kovács Zoltán nélkül! Miért, hogyan alakulhatott ez így, hogy az utolsó pillanatban Fidel Lacival együtt kimaradtál a négyesből és csak tartalékként számoltak veled Szöulban?
- Most már objektíven meg tudom ítélni a szituációt, ami nem volt más, mint sportdiplomácia! Ez arról szólt, hogy a vidéki kis egyesület versenyzői helyett a budapesti nagy klubok sportolóit támogatták, akarták helyzetbe hozni.
Nagyon kevesen tudják, de az történt, hogy az akkori szövetségi kapitány, Dr. Parti János lejött '87 novemberében a mesteremhez és megállapodtak, hogy ez a négyes védett, az olimpiai részvételünk biztosított, nekünk csak arra kell koncentrálni, hogy ott nagyon gyorsak legyünk!
Készüljünk nyugodtan, ez egy hosszú folyamat még az olimpiáig, hiszen akkor októberben voltak az ötkarikás játékok, igen későn, így addigra kellett volna jó formába kerülni, nem augusztusra, mint általában, amikor az olimpiák lenni szoktak. A mesterünk így is készített fel minket Lacival, hogy egy hosszú, kemény, lélekölő téli, majd tavaszi felkészülés után ne nyárra, hanem októberre érjük el a csúcsformát. Ennek megfelelően miközben a többiek a nyári válogatókon villogtak, mi érthető okokból kevésbé, de mivel úgy csináltunk mindent, ahogy kérték, annak szellemében, hogy védettek vagyunk, ezen nem is csodálkozhatott senki. Csakhogy a fővárosi klubok és edzők elkezdték nyomás alá helyezni a szövetséget és a kapitányt, hogy ez így nem lesz jó, nem vagyunk megfelelő formában, nem lesz így ebből olimpiai arany, így aztán a mi megdöbbenésünkre helyettünk bekerült az a két pesti versenyző (Ábrahám Attila és Hódosi Sándor) a négyesbe, akik elvileg nem lehettek volna ott... Azzal már aztán senki sem foglalkozott, hogy az olimpiához közeledve egyre jobb formába kerültünk, az időzítésnek megfelelően, és bár nélkülünk is nyerni tudott az a négyes Szöulban, nekem meggyőződésem, hogy ha Lacival mi ülünk a hajóban, akkor nem fél hajóval, hanem másfél-két hajóhosszal vertük volna a mezőnyt, de ezen már kár rágódni, ez van, ez volt, nincs ezen mit szépíteni, tulajdonképpen szépen átvertek minket.
Később aztán, 1992-ben Fidel Laci bekerült ebbe a négyesbe, ami akkor már hosszú évek óta veretlen volt, és a sors fura fintora, hogy pont ott, Barcelonában kaptak ki a németektől. Igaz neked éppen akkor más jellegű problémáid voltak, nem az olimpiai szereplés.
- Valóban, én '91-ben voltam kénytelen leállni, érdemben befejezni a pályafutásomat egy későn felfedezett betegség okán. Nyárra teljesen legyengültem, amikor aztán egy sportkórházi vizsgálat kimutatta, hogy egy komoly vírusos betegséget lábon kihordtam. Akkor azt mondták, hogy egy jó fél éves regenerációs folyamat után gondolhatok csak újra a sportolásra, amit az akkori klubom, az UTE nem igazán tolerált, csökkentette a lehetőségeimet, nekem viszont akkor már családapaként is helyt kellett állnom, nem volt így jó számomra, ez vezetett közvetlenül a visszavonulásomhoz. Sajnos aztán
olyan mély sebet ejtett rajtam ez a dolog, hogy hét évig csak a fürdőkádban mentem vízbe. Olyan szinten elvették a kedvem ettől az olimpiai mizériától az utána való történések miatt, hogy nem is lett volna lelkem visszatérni a sportágba.
De aztán később az öregfiúk között versenyezgettem, kiéltem magam, sok versenyt nyertem, de ez már igazából csak csak egy kis szépségtapasz volt az én életemben, hogy teljesen mégse szakadjak el a kajakozástól.
Nem csak attól, hiszen azért a 2000-es években igen jól szálltál be a Sárkányhajózásba is.
- Igen, amibe én belekezdtem, mindig is csúcsra járattam, ismerősök, sporttársak tudják rólam, hogy maximalista vagyok, ahol engem meglátnak, akkor ott kő kövön nem marad, én magamból és mindenkiből mellettem "kitaposom" az eredményt. Amit én magamtól elvárok, azt mástól is elvárom a maga szintjén. Ennek is meglett az eredménye, mert miután 2004-ben kezdtem el sárkányhajózni, majd 2009-ben a Magyar Sárkányhajó Szövetség első hivatalos világbajnokai lettünk a társaimmal Prágában. Utána még 3,4,5 évig jól futott a szekér, aztán a körülöttem lévők kezdték lejjebb adni a szintet, ami nekem nem felelt meg, ezért egy új csapattal próbálkoztam, de ez sem jött be, nem volt elég energiájuk, idejük erre a társaknak, holott "csak" annyit kértem tőlük, hogy öt évig csinálják ezt végig velem együtt, s meglesz az eredménye világszinten is, de csak másfél évet bírtak és kiszálltak. 2017 év végétől újabb nagy szünet következett a sárkányhajózásban, ami máig tart, de ebben az időszakban sem unatkoztam, az egyetemi felkészülésre és tanulmányaimra fókuszáltam.
Nem elhanyagolható a te életedben az elmúlt néhány esztendő, amit testnevelő tanárként töltöttél el Pusztaszabolcson, ami a közvélemény számára egy sokkoló, kis híján tragédiába torkolló eseményhez köthető, mivel igen nagy sajtónyilvánosságot kapott az eset: egy 12 éves tanítványod súlyos balesetet szenvedett, s csak a véletlenen múlott, hogy éppen akkor arra jártál és gyakorlatilag megmentetted az életét. Tudom, hogy erről még mindig nehéz beszélni, de mivel a kisfiú felépült, szerencsésen végződött a történet, kérlek, idézd fel a csodával határos történéseket.
- A párommal éppen kutyát sétáltattunk 2019 nyarán, amikor egy sarki, romos háznál játszottak a gyerekek, még intettünk is egymásnak üdvözlésképpen a tanítványommal, majd alig haladtunk tovább nagyjából 50 métert, amikor lélekszakadva rohant utánam egy kislány, hogy menjek vissza a romos házhoz gyorsan, mert nagy a baj! Nem igazán volt időm gondolkodni, rohantam vissza a kétségbeesett kislány után, és amikor odaértem, akkor láttam meg, hogy egy jó két és fél, három méter hosszú, "méter húszas" falszakasz alatt ott fekszik a tanítványom, teljesen kicsavart testhelyzetben, és erősen vérzik orrán-száján át. Akkor olyan szinten dolgozott bennem az adrenalin, hogy azt a legalább másfél mázsás falfarabot le tudtam róla azonnal szedni, stabil pozícióba helyeztem, nehogy megfulladjon és hívtam a mentőket. Szerencsére nincsenek véletlenek, arra járt éppen egy szakképzett egészségügyi dolgozó, ápoló, aki ebben a stabil állapotban tudta a fiúcskát tartani, amíg a mentők kiérkeztek, akik megerősítették, hogy valóban nagy a baj.
Hála az égnek, gyorsan jött a mentőhelikopter is és szerencsére sikerült úgy ellátniuk, majd a kórházban kezelniük a tanítványomat, hogy maradandó egészségkárosodás nélkül felépült és azóta is rendben van, teljes életet él, aminek nagyon örülök!
Amennyiben mérlegre teszed azt a jó néhány évtizedet, amit a sportban eltöltöttél, azt tudod mondani - leszámítva az olimpiai kalandot -, hogy rendben lévő a te pályafutásod, nem maradt benned sok hiányérzet?
- Igen, ez a bizonyos olimpiai történet nagyban befolyásolja az összképet. Éppen a napokban gondolkodtam azon, hogy ha ott '88-ban úgy működnek a dolgok az adott szónak megfelelően, ahogy kellett volna, ahogy a szövetségi kapitány és a mi mesterünk megállapodott, akkor valószínűleg 1992 és '96 is benne lehetett volna ebben a történetben, olimpiai részvétellel, mert akkor teljesen másként szemlélte volna az ember a sportot, a sportpályafutását, más aspektusból, hogy újra és újra bizonyítani kell, és ha éppen nem sikerül valami úgy, ahogy eltervezték, akkor máris úgy kezelnek, hogy ez a futottak még kategóriában egy levitézlett ember. Fidel Lacinak is dupla energiával kellett belevetnie magát ebbe az egész dologba és sajnos ennek ellenére sem úgy sikerült a barcelonai olimpia annak a négyesnek, amiben ő már benne volt, ahogy eltervezték. Ahogy Laci mondja, nem is biztos, hogy olyan jól sikerült a felkészülésük, amint ahogy akkor képzelték, így ennek nagy szerepe lehetett abban, hogy ott és akkor ért véget a sokéves győzelmi széria, az olimpiai ezüst pedig emiatt nem is volt olyan örömteli, mint általában egy ötkarikás ezüst lenni szokott. De visszatérve az eredeti gondolatmenethez, én azt hiszem, hogy nekem még két olimpia beleférhetett volna bőven, ha nincs a betegség és azok a negatív történések, amelyek végül oda vezettek, hogy inkább a befejezés mellett döntöttem.
(Mátay Balázs)
