10 hónapnál régebbi cikk

Mutatjuk, hogy kereshetsz bruttó 737 ezer forintot, alapfokú végzettséggel
Fehérvár Médiacentrum fotója
MTI/Vasvári Tamás
Mutatjuk, hogy kereshetsz bruttó 737 ezer forintot, alapfokú végzettséggel

Meghirdette a honvédelmi miniszter az "Embert a vasra 2" toborzási programot. A nyári toborzási akcióhoz hasonlóan most is 737 ezer bruttó belépő illetményért keresik az arra alkalmas fiatalokat. 

A német gyártmányú PzH2000-eseknek a legénységét alkotják majd azok a fiatalok, akik jelentkeznek a honvédség újonnan meghirdetett toborzási programjára. A honvédelmi miniszter csütörtökön, a központi lőtéren tartott éleslövészeten hirdette meg az Embert a vasra 2 kampányt.

A hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Gránátos zászlóalja után most a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár tüzérosztályába keresnek fiatalokat. A nyári toborzási akcióhoz hasonlóan most is 737 ezer bruttó belépő illetményért várják a leendő katonákat.

A bevonulás időpontja február 12-e lesz, ezen a napon várjuk azokat a fiatalokat, akik a lehetőség iránt érdeklődnek.

A bevonulás napján, ott helyben tartanak majd egészségügyi vizsgálatot ,fizikai állapotfelmérést és pszichológiai vizsgálatot is. Rögtön szerződést is tudunk kötni azokkal, akik erre alkalmasak, és akikkel az állomány illetékes parancsnoka együtt kíván működni” – ismertette a bevonulás részleteit Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere. 

A honvédelmi miniszter a bejelentés alkalmával hangsúlyozta, a Magyar Honvédség felébredt csipkerózsika álmából, egy békehadseregből elindult egy harcképességében növekvő haderő felé. Az utóbbi időben bebizonyosodott, a harcterek meghatározó ereje a tüzérség, így vissza kellett építeni ezt a képességet – ezt szolgálja az új kampány is.

Sebességet váltottunk, készen áll a Magyar Honvédség arra, hogy megvédje hazáját

Erről már a vezérkari főnök beszélt a központi lőtéren tartott éleslövészeten. Böröndi Gábor elmondta, a világ legkorszerűbb tüzérségi eszközére keresnek most modern kori tüzéreket. "Ha megnézzük a PzH 2000-es, a legkorszerűbb önjáró löveg Európában. Nagyon jól bizonyított az orosz-ukrán háborúban is. Ki kell hozzá? Aki motivált, tudja, hogy kell kezelni az új technikát. PlayStation használata egyébként nagy előny a technikánál, illetve az, hogy elkötelezett legyen a jelentkező, szeressen katona lenni” - fogalmazta meg az elvárásokat  Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. 

Az embert a vasra 2 toborzási program részleteiről mindenki az irányasereg.hu oldalon talál részleteket.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek