Vámos Péter már ifiben tusolta a későbbi olimpiai bajnokot
Vámos Péter már ifiben tusolta a későbbi olimpiai bajnokot
Vámos Péter már ifiben tusolta a későbbi olimpiai bajnokotKöszöntelek Péter! Azt tudjuk rólad, hogy nem vagy született fehérvári, de azt nem, hogy mikor és hogyan ismerkedtél meg a sportág alapjaival.
- Én Szombathelyen kezdtem, jó 60 évvel ezelőtt, 10 éves koromban a Dózsa György úti suli tanulójaként fedezett fel Füzesi Józsi bácsi, aki az első edzőm volt. Ő egyengette az utamat az első időszakban, ő szerettette meg velem a birkózást, s ültette el bennem azt, amit én is aztán adtam tovább az én későbbi tanítványaimnak, hogy ez a sport bizony nagyon hasznos, jó alapokat ad számos dologban, jól felkészít az életre, megszeretteti velünk a rendszeres mozgást. Alapvetően egyébként sportos családból származom, hiszen az öcsém is birkózott, igaz, nem olyan sokáig mint én, de évekig űzte szép eredményekkel a sportágat, míg a bátyám tekézett több, mint 10 évig.
Szombathelyről miképpen vezetett az utad Székesfehérvárra?
- Mint sok más sportágban, a birkózóknál is voltak éles szemű, a tehetségeket jól felismerő szakemberek, akik járták a versenyeket és a felfedezett tehetségeket igyekeztek a klubjaikhoz irányítani. Főleg a katonacsapatoknál figyeltek árgus szemekkel a 16-18 éves korosztályra, hogy amikor bevonulnak a seregbe, akkor az ő egyesületükhöz tudják őket irányítani. Alapvetően két ilyen nagy egyesület volt, nyilván a legnagyobb a Budapesti Honvéd, aztán jött a sorban a fehérvári Szondi SE, de Kalocsán is volt sportszázad, kiváló birkózókkal, oda is sokan vonultak be. Nekem szerencsém volt, mert a Füzesi Józsi bácsi védőszárnyai alól Tombor Pista bácsihoz kerülhettem a Szondihoz, aki szenzációs ember és edző volt, nem véletlenül hívták a sportolói egyszerűen csak Mesternek. Ő valóban mestere volt a szakmának, mindent tudott a birkózásról és a tudását át is tudta adni a sportolóinak, így lett a kezei között világbajnok és olimpiai ezüstérmes Rácz Lajos, ötkarikás bronzérmes Seres Ferenc, s lettünk még néhányan válogatottak, országos bajnokok. Az ő személye inspirált az edzői szakma tekintetében is. Ő volt az, aki a junior magyar bajnokságon kiszúrt engem, ami nem volt véletlen, mert azon a versenyen tussal vertem Kocsis Ferencet, aki 1980-ban Moszkvában olimpiai bajnok lett és számos nagy versenyen nyert itthon, valamint nemzetközi szinten, sajnos engem is megfosztva több nagy lehetőségtől, éremtől, címtől. Egy súlycsoportban versenyeztünk hosszú éveken át, ritkán sikerült csak elkapnom, de erre a tusgyőzelemre máig büszke vagyok! Összességében egyébként szép kollekcióm gyűlt össze így is a pályafutásom során, amit bizony döntő részben a Tombor Pista bácsinak köszönhetek, akivel összességében három évtizeden át dolgozhattam együtt.
Pista bácsi valóban legenda volt, komoly, következetes, jó edző és ember, amit jól megfigyelhettem, hiszen a rendszerváltás előtti-alatti időszakban a honvédségi sportkombinátban teljesítettem én is a sorkatonai szolgálatomat, ahol a ti csapatotok is edzett, készült a versenyekre (a mai Tombor István edzőterem a honvédségi uszoda mellett), így nem titok, hogy innen ered a mi immár 35 éves ismeretségünk is. Szóval, milyen volt együtt dolgozni a Mesterrel?
- Valóban nagyon jó szakember volt, sajnos már múlt időben, hiszen 20 éve nincs közöttünk. Egy rendkívül jó érzékkel rendelkező edző, aki a Szondi motorja, "mindenese" volt hosszú időn keresztül. Ő teremtette meg azt a családias hangulatot, amely jellemezte az akkori Szondit. Együtt ünnepeltük meg a névnapokat, születésnapokat. Nagyon szerettük, tiszteltük, jó volt vele dolgozni, sokat tanultunk tőle. Talán ezért is edzősködöm magam is évtizedek óta, eleinte a Szondiban, ám az utóbbi években már a Bp. Honvéd kihelyezett csoprtjában a Kelemen Béla utcai iskolában (István Király Általános Iskola), ahol hetente két alkalommal tartok edzést kollégámmal együtt. Sajnos néhány évig szünetelt a szakosztály a Szondinál, ami most újra aktív Magyarosi Zsolt és László Balázs vezetésével, de közben elvállaltam a Honvéd felkérésére a mostani munkát. Minazonáltal a Szondisokkal is összedolgozunk és közösen tartunk edzéseket a Vizivárosi suli tornatermében, heti rendszerességgel, aminek én nagyon örülök és remélem, hogy ez még hosszú ideig így lesz.
Egy picit térjünk még vissza aaz aktav sportolói időszakodra: annak idején egy olyan súlycsoportban voltál országos bajok, amelyben komoly volt a rivalizálás, s nem csak a már említett Kocsis Ferenc által. Nem érzed úgy, hogy rosszkor voltál a csúcson, rossz időszakban? Hiszen, ha csak 5-6 évvel később vagy előbb történt volna ez, sokkal több címed, győzelmed lehetett volna.
- Ezen már én is elgondolkodtam, de maximálisan elismerem, ha jobb nálam valaki, márpedig akkor Kocsis Ferenc volt a legjobb, mégha sikerült is legyőznöm, illetve sok jó összecsapásom is volt ellene. Egyébként volt olyan időszak, amikor még én is versenyeztem, Kocsis pedig feljebb lépett a 82 kilósok közé, mert már nem tudott lefogyasztani a 74 kg-ba, jó erőben is voltam, számítottam rá, mégsem engem vitt ki az Eb-re a szövetségi kapitány, Hegedűs Csaba. Máig sem tudom, miért, pedig volt rá ígéretem az illetékestől! Történt, hogy amikor megnyertem a veterán világbajnokságot, a másodikat, akkor Hegedűs Csaba felajánlotta nekünk, akik akkor jól szerepeltünk, hogy vendégül lát minket a "rezidenciáján" és kérdezhetünk tőle bármit. Én kaptam lehetőségen, elmentem hozzá és meg is kérdeztem, miért hagyott ki az Eb-csapatból? Azt válaszolta, hogy ez bizony jó kérdés, meg is kapom rá a választ, de nem azonnal. Azóta is várom...
Nyilván utólag lehet okoskodni, hogy miért, de! Tagadhatatlan, hogy minden sportágban erős főváros-centrikusság volt jellemző akkoriban, így erősen sanszos az esetedben is, hogy ez áll a sztori mögött. Te hogy gondolod?
- Igen, ezt csak megerősíteni tudom. Ma már kevésbé, de régen nagyon érződött az a hasonló döntéseknél, hogy valaki vidéki vagy budapesti klub versenyzője volt. Valahogy mindig úgy jött ki, hogy ha szoros volt a versengés két sportoló között, akkor a fővárosi felé billent a mérleg nyelve. Ez a véleményem szerint rendkívül inkorrekt, mert nem a valós teljesítményt veszi figyelembe, nem a jobbat támogatja, hanem azt, aki budapesti.
Te kiket tartasz a legjobbnak a pályatársaid közül, akik ellen birkóztál, vagy akár egy csapatban sportoltatok?
- Egyértelmű, hogy Kocsis Ferenc és aztán a Komáromi Tibor, aki azon kevesek közé tartozik, akik háromszor nyertek vb-t, de mivel az olimpián nem jött ki a lépés számára, "csak" ezüstérmesként végzett, messze sem kapta meg azt az elismerést, mint ami járt volna neki a tudása, eredményei alapján. Az rendben van, hogy a versenyek versenye az olimpia, ami négyévente van, és jórészt a formaidőzítésről és a szerencséről szól, csak kisebb hányadát illetően a tudásról, így fordulhat elő, hogy sokszor nem az esélyesek győznek, de az nincs rendben, hogy azok, akiknek egyszer kijött a lépés és nyernek az ötkarikás játékokon, sokkal elismertebbek, mint azok, akik egyébként sokszoros vb- Eb-elsők, csak éppen valamiért az olimpia nem sikerült számukra. Szóval nálam ezért is van a legmagasabb polcon Komáromi Tibi. Ne feledjük, magyarként csak a Kozma "Pici" István, Polyák Imre és Komáromi állhatott fel háromszor a dobogó felső fokára világbajnokságon.
Aktív edzőként milyen jövőt vizionálsz a fehérvári birkózásnak? Látod a fiatalokat, van közöttük, lehet közöttük új Rácz Lajos, Seres Ferenc vagy Vámos Péter?
- Nehéz ezt megmondani. Akadnak tehetségek, mint mindig, de azt nehéz pontosan megjósolni, hogy kiből mi lesz, meddig juthat. Nem látunk a gyerekek fejébe, hogy ők mennyire veszik komolyan a jövőjüket, a sportot. Az elhivatottság döntő faktor és bizony előfordult és elő is fog még sokszor, hogy nem abból a fiatalból lesz eredményes versenyző, aki igazán nagy tehetség, jó érzéke van a sportághoz, hanem abból, aki sokat dolgozik érte, elhivatott, szorgalmas. Szóval nem zárom ki, hogy kikerül tőlünk vagy a Szondiból évek múlva egy új Kocsis vagy Komáromi, de nem tudok neveket mondani, hogy na, xy-ból vagy másból lesz majd valami, valaki ebben a sportágban.
Amennyiben végig gondolod a pályafutásodat, hogy látod: úgy alakult minden ahogy tervezted a pályád elején, amikor kitűztél magad elé célokat?
- Megmondom őszintén sokat gondolkodtam már ezen. A fiammal is beszéltem már erről, hogy megérte-e a sok befektetett energia, munka, de arra jutottam, jutottunk, hogy igen, hiszen valóban sokat profitáltam az élsportból, a rendszeres mozgásból, ahogy annak idején első edzőm is jelezte. Ha most újra kellene választanom, akkor újra a birkózásnál kötnék ki, ez nem is vitás. Nehéz elérni az eredményeket, de kitartással, szorgalommal sokra lehet vinni.
Akik netán ezen beszélgetés alapján döntenek úgy, hogy kipróbálnák a birkózást, vagy a gyermeküket levinnék edzésre hozzátok, pontosan mikor találnak meg benneteket az István Király suli tornatermében?
- Szeretettel várok minden gyermeket kedden és csütörtökön 16 órakor az edzésekre. Itt jegyezném meg: ne csak az inspiráljon valakit abban, hogy lejöjjön közénk birkózni, hogy eredményes versenyző váljék belőle, hanem a rendszeres mozgás, sportolás igénye, ami legalább olyan fontos, sőt, még fontosabb. Ez alapvetően a szülő felelőssége, hogy megalapozza a gyermekben a mozgás iránti igényt, ha ezt nem teszi meg az apuka, anyuka, akkor magától kevésbé terelhető a sport felé egy mai gyerek. Itt fontos azt is tudni, hogy a mi szakosztályunk a legolcsóbb, a legkevésbé költségigényes nálunk sportolni, mindössze 3 ezer Ft, ellentétben sok drága sporttal, amelyeknél több tízezer forint a költségigény havi szinten. Nagyon nem mindegy ez a tényező sem, amikor mérlegel a szülő. Az pedig egy tévhit, hogy a birkózás durva sport. Mint minden mozgással járó sportág esetében, itt előfordulnak sérülések, de pl. a labdarúgásban sokkal nagyobb a sérülések kockázata, mint nálunk.
Beszéljünk picit a családi sportvonalról, merthogy az unokáid is úgy tudom, hogy sportolnak és a birkózásban is ügyesek.
- Igen! Mind a hárman birkóznak, erre nagyon büszke vagyok, arra pedig különösen, hogy ezt úgy értük el, hogy egyetlen unokára sem erőltettük rá a sportág szeretetét, ők maguk akartak birkózni. A legidősebb úszni jár hetente 5 alkalommal, így ritkábban látogatja a mi edzéseinket, a másik két unoka többször jön hozzánk, náluk is a mozgás a lényeg. ha sportolók lesznek, örülök neki, ha nem, az sem baj.
Végül visszakanyarodva a pályafutásod értékeléséhez: nem maradt benned hiányérzet?
- Őszintén mondom, nyilván a már említett elmaradt Eb szereplés miatt - illetve vb-re is kivihettek volna, ha reális a válogatási rendszer - és néhány várt, de elmaradt győzelem okán lehetne kisebb hiányérzetem, de összességében egyértelmű, hogy elégedett lehetek és az is vagyok azzal, amit elértem a birkózószőnyegen versenyzőként és mellette edzőként.
(Mátay Balázs)
