8 hónapnál régebbi cikk

Állatbarát lett a székesfehérvári vasútállomás 
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Állatbarát lett a székesfehérvári vasútállomás 

A főbejárat mellé chipleolvasó készüléket telepítettek, amely segít a talált, kóbor állatok beazonosításában. 

Veszprém után Székesfehérvár lett a második olyan város, ahol állatbarát vasútállomáson fogadják az utazóközönséget. Közvetlenül az állomás főbejárata mellé, a kaputól jobbra egy chipleolvasó készüléket helyeztek el, amelyet bárki használhat a talált kóbor állatok, kutyák, cicák beazonosítása és hazajuttatása céljából. Erről kedden helyszíni sajtótájékoztatón számoltak be, ahol a résztvevők a város, a kormányzat, a cégcsoport és a civil szféra hatékony együttműködését hangsúlyozták.

„Székesfehérvár városa elkötelezett az állatvédelem iránt, itt igazi együttműködés van. Az állatvédelem közös ügyünk, és igazi csapatmunka szükséges ahhoz, hogy sikeresek lehessünk. Együtt kell működnie az államnak, az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek, a kormányhivatalnak és a társadalomnak” – hangsúlyozta Ovádi Péter, az Állatvédelmi Cselekvési Terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos. Kiemelte, hogy Székesfehérváron mindenkinek fontos az állatvédelem. A város irányt mutat, hiszen még a kormányzati ambíciókat is megelőzte azzal, hogy sokkal előbb elkezdte támogatni a civil szervezeteket, a menhelyeket. Ovádi Péter hozzátette, a felelős állattartás kapcsán fontos az edukáció, hiszen a ma gyermeke a jövő állattartója lesz. Székesfehérvár az oktatásban is kiemelt szerepet vállal.

„Az állam által létrehozott első és egyetlen állatvédelmi alapítvány a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. Céljai közé tartozik az állatvédelem és a felelős állattartás népszerűsítése, az állatvédelemmel foglalkozó civil és gazdálkodó szervezetek támogatása is” – fogalmazott Vetter Szilvia, a szervezet kuratóriumi elnöke. Hangsúlyozta, megtisztelő számukra, hogy együttműködési megállapodást kötnek a MÁV-Volán-csoporttal, melynek sok ezer munkavállalója és több százezer utasa magáénak tudhatja az állatbarát szemléletet. A közlekedési vállalat úttörő szerepet tölt be a zöld közlekedés hazai kiépítésében, a zöld fellendülés és a fenntarthatóság pedig nem létezhet állatvédelem nélkül.

Az állatvédelmi személet iránti elkötelezettséget hangsúlyozta Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója is. „Vasútállomásainkon, HÉV- és autóbusz-állomásainkon rendszeresen találkozunk élő állatokkal, legtöbbjük elkóborolt. Biztonságos elhelyezésük és tulajdonosaik felkutatása közegészségügyi szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy projektjüket Veszprém után Székesfehérváron folytatják, amely a Dunántúl egyik legjelentősebb csomópontja és a Balaton kapuja. Az itteni állomáson szezonon kívül naponta 283, míg szezonban több mint 300 vonat közlekedik. 2022-ben éves szinten több mint 8 millió utazást regisztráltak, ami kétszerese a 2010-es évek elején végzett felújítás előtti eredménynek.

„Két kiemelkedően fontos terület, a közösségi közlekedés és az állatvédelem összefogását szimbolizálja a mostani együttműködés” – emelte ki Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Hozzátette, a város nagyon sokat köszönhet azoknak a civil szervezeteknek, akik támogatják az állatvédelmet és a felelős állattartást. A polgármester arról is beszámolt, hogy jövő héten tárgyalja a város a 2024. évi költségvetését, amelyben a civil szervezetek komoly támogatásra számíthatnak: a megemelkedett energiaárak miatt megemelik az alaptámogatásukat, és ezt ki is tudják egészíteni szükség esetén. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a felelős állattartásban a civil szervezeteken túl az államnak és az önkormányzatoknak is komoly szerepük van, és a mai nap erről az összefogásról szól.

Az együttműködési megállapodás aláírását követően a chipleolvasó készüléket az ASKA Alapítvány munkatársai, valamint két védencük, Fidó és Chilli kutyák közreműködésével mutatták be a vasútállomáson.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek