9 hónapnál régebbi cikk

Szent József áldását kérték az édesapákra
Fehérvár Médiacentrum fotója
Körtvélyes Tivadar
Szent József áldását kérték az édesapákra

A székesfehérvári egyházmegyében hagyomány, hogy március 19-én, József napján minden templomban megáldják a családapákat Szent József közbenjárását kérve rájuk és családjuk életére. A szemináriumi templomban Spányi Antal celebrált szentmisét kedden este. 

Szent József ünnepén különösen a férfiakat, édesapákat várták a Szemináriumi templomba, hogy részt vegyenek az áldást adó szentmisén. Spányi Antal megyés püspök elmondta, nagyon fontos a családok megerősítése, életüket segíteni kell szeretettel, hittel, példaadással. A családokat úgy tudjuk segíteni, ha odafigyelünk minden egyes tagjára. 

"Nagyon fontos, hogy megünnepeljük az anyákat, akiknek senki mással föl nem cserélhető és össze nem hasonlítható szerepe van a családban, de a családban nagyon fontos szerepe van az apáknak is. Nekik kell a család tartását megadni, ahogy az anyák megadják a család melegét, szeretetét, a fészek jellegét. Az apáknak kell megadni a maguk erejével, férfias helytállásával azt a biztonságot, amelyen belül a család minden tagja meg tudja valósítani önmagát" - hangsúlyozta Spányi Antal.

A megyés püspök hozzátette, ugyanígy kell figyelnünk a gyerekekre is, akiket számos veszély fenyeget. Fontos, hogy erősítsük őket. Amikor a férfiakra gondolunk, hogy hogyan tudjuk őket segíteni a keresztény családban betöltött szerepük megélésében, akkor nagy segítség lehet Szent József példája. 

"Szent József a maga életét odaadta Istennek. Azt kereste, hogy az Isten mit akar az ő életével és ő erre kimondta a maga igenjét. Csodáljuk Mária igenjét, amit Gábor angyalnak mondott, de ugyanígy csodálnunk kell Szent József bátorságát, a mindent odaadását, amit ugyanúgy egy életre kijelentette. Nagyon fontos számunkra az, hogy Szent József mindenféle helyzetben tudott Istenre figyelni. Álmában is megismerte, elfogadta, felismerte Isten üzenetét."

Spányi Antal hangsúlyozta, Szent József kiállt, kitartott az üzenetet mellett, nem akart tündökölni, elfogadta, hogy Isten szolgálója. Így lett ő az egyház számára Mária után a legfontosabb szent. Jól tesszük, ha rá figyelünk, ha az áldását kérjük. A szentmise végén Spányi Antal megyés püspök megáldotta a családapákat, Szent József áldását kérve életükre. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek