Izgalmas programok a 95. Ünnepi Könyvhéten, Fehérváron is!Izgalmas programok a 95. Ünnepi Könyvhéten, Fehérváron is!
Idén sem lesz hiány a különleges programokból Fehérváron, kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedvez az idei, 95. Ünnepi Könyvhét. "Lesz zene, tánc, képregény, szerepjátszókör, papírszínház, egymást fogják érni a rendezvények, akár egy nap három is! Kicsiket és nagyokat egyaránt megcélzunk, mindenki meg fogja találni a számára legkedvesebb programot a tíznapos eseményen" - fogalmazott a rendezvény sajtótájékoztatóján Horváth Adrienn, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója.
A programkavalkádban helyet kap egyebek mellett a Könyvheti Piknik is, amelyben lesz író-olvasó találkozó, dedikálás, felolvasás, de az ünnep keretében a könyvtárak falai között kötetbemutatóra is ellátogathatunk. Az Ünnepi Könyvhét a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe.
Cél az olvasás népszerűsítése - fogalmazott Lehrner Zsolt alpolgármester, aki hozzátette: "a könyv az emberiség egyik legnagyobb értéke a világon, Európában. Székesfehérváron is úgy ünnepeljük meg a könyvet, hogy könyvfesztivált szervezünk. Egyébként az első könyvfesztivál majd száz évvel ezelőtt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének kezdeményezésére. "
A Bartók Béla tér és a fehérvári könyvtárak közösségi térként funkcionálnak majd a rendezvény idején az irodalomművészet szerelmesei számára.
10+1 kiemelt program:
- Mondd, te mit választanál? avagy: e-könyv vs papírkönyv (Június 11., kedd 17.00 Olvasóterem) Beszélgetés a formátumok előnyeiről és hátrányairól. E-könyv bemutató.
- Beszélgetés Ott Annával, a Hadik Irodalmi Kávéház művészeti vezetőjével. Téma: a könyv, mint a túlélés eszköze. (Június 13., csütörtök 18.00 Széna Téri Tagkönyvtár)
- Dániel András és a kuflik. (Június 14., péntek 15.30, Gyermekrészleg, Oskola u. 7.) De kik is azok a Kuflik avagy hogyan született Bélabá?
- A Vörösmarty Társaság tagjainak verseiből felolvasnak a Vörösmarty Színház színészei, a felolvasásokat színesíti a Székesfehérvári Balett Színház táncosainak előadása (június 15., szombat, 11.00, Bartók Béla tér)
- Fuvolával kísért silent book mesélés. (Június 15., szombat, 13.00 Bartók Béla tér) A képkönyvek magával ragadó világa, mesék kicsiknek és nagyoknak.
- A Vörösmarty Kuckó bemutatkozása, után beszélgetés a tagokkal a kamaszkori olvasásról. (Június 15., szombat, 13.30 Bartók Béla tér)
- Beszélgetés Nyáry Krisztiánnal olvasásról, könyvkiadásról, könyvekről (Június 15., szombat, 16.00, Bartók Béla tér)
- Sebő- Együttes koncertje (Június 15., szombat, 18.00 Bartók Béla tér)
- Beszélgetés Csunderlik Péter történésszel (Június 19., szerda 17.00, Budai Úti Tagkönyvtár) A Galilei Kör, a Tanácsköztársaság és a történelmi slágerlisták.
- A jóga és a könyvek – jógázzunk együtt! (Június 17., hétfő, 10.30. Olvasóterem, Oskola u. 7.) Ismerjen meg a jógával kapcsolatos könyveket, mozogjunk együtt!
- Bartók téri olvasókör: igaz történetek, amik erőt adnak. (Június 17., hétfő, 17.00. Felnőtt kölcsönző részleg, Bartók Béla tér 1.)