1 hónapnál régebbi cikk

Megújult környezetben indul az új tanév a Tópartiban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richárd
Megújult környezetben indul az új tanév a Tópartiban

Néhány nap és kezdődik az új tanév. Az iskolákban már túl vannak a kisebb nagyobb felújításokon. A Tóparti Gimnázium teljesen megújult környezetben várja a gólyákat és a felsőbb éveseket egyaránt. 

A Tóparti Gimnáziumban az átépítés másfél évvel ezelőtt még bentlakással kezdődött meg. A Modern Városok Program keretében több mint 3 milliárd forintból valósult meg a beruházás. Először a tornatermi szárny újult meg. Tavaly nyáron egy másik iskolaépületbe költözött az iskola. Tavaszra pedig elkészült a felújítás, átépítés és következhetett a visszaköltözés.

"A legnagyobb falat, amit meg kellett oldani, az nyilván az energetikai felújítást, illetve átalakítást jelentette. Szerencsés dolog, hogy az éppen ebben az évben 35. tanévét kezdő iskola megkapta azt a lehetőséget is, hogy az összes olyan gépészeti folyamatot is sikerült újra építeni, ami akár a fűtéssel, akár a villamoshálózattal függ össze vagy bármi mással, amely a működéshez szükséges és technikai hátteret jelent"-  mondta el Vizi László Tamásné,  a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium igazgatója. 

A 2024-2025-ös tanévben 702-en tanulnak majd az intézményben. Az új gimnazisták pedig 158-an lesznek. Számukra csütörtökön gólyanappal kedveskedtek a felsőbb évesek. A hetedikes és kilencedikes diákok ismerkedtek az épülettel, a helyiségekkel, a légkörrel.

Az átépítés néhány hónapja során megújultak a tantermek, a terek, új szekrények kerültek a folyósókra. A munkálatok eredményeként új, nagyobb termek is születtek.

"Ez a terem az átalakítások során alakult ki. Szerencsére sikerült több tantermet is másféleképpen alakítani, mint ahogy az eredeti állapotában volt. Ezzel gyakorlatilag ugyanazon a területen mégis egy fél férőhelyet tudtunk bővíteni. Ez is így alakulhatott ki, hiszen ha megnézzük, akkor azt lehet tudni róla, hogy eredeti állapotában kb. a közepe volt mindössze, amely egy 18 főre berendezhető terem volt. Azzal, hogy a nem igazán jól funkcionáló folyosó részeket hozzá tudtuk nyitni mindkét oldalról, így 36 gyerek befogadására alkalmas."

Az igazgató azt is elmondta, mivel szép látványt nyújt az iskola környezete, a tó, a teraszt járható burkolattal fedték le, így ott kültéri órákat is tudnak tartani majd, akár két osztály számára is. A megújult intézmény ad otthont pénteken délután a városi tanévnyitó rendezvénynek.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek