Kiderült, hogy befűtenek-e a hétvégén a fehérvári társasházakbanKiderült, hogy befűtenek-e a hétvégén a fehérvári társasházakban
Péntek éjszakára tíz fokig hűl a hőmérséklet és az előrejelzés szerint napközben is csak 1-2 fokkal lesz melegebb.
Hétvégén pedig akár nyolc fokra is lehűlhet a levegő. Bár a jövő hét végére megint az évszaknak megfelelő idő várható, bizonyosan lesznek olyan háztartások, ahol fontolóra veszik a fűtés elindítását.
Erre szeptember 15-től van lehetőségük azoknak a házaknak, ahol a rendszer nincs "leürítve".
"Vasárnap nulla órától már lehet igényelni a fűtést. Ahol úgy gondolják a lakók, hogy a hétvégén eléggé lehűl a ház, ott meg tudja tenni a közös képviselő, fűtési megbízott, vagy a lakásszövetkezet, hogy az online felületünkön előre jelzi, hogy ő már szeptember 15-étől szeretne fűtést igényelni. Az igényeket azonban csak ott tudjuk kiszolgálni, ahol a szekunder rendszerek rendelkezésre állnak és légtelenítve lettek" - mondja Szauter Ákos a SZÉPHŐ Zrt. vezérigazgatója.
Ugyan eddig senki sem kérte a szolgáltatótól a távfűtés korábbi elindítását, a Széphő felhívja a figyelmet arra is, hogy sok háztartás egyelőre nincs is felkészülve a szezonra.
"Állapot szerint körülbelül 100 épület van még leürítve Fehérváron, tehát ennyi épületben nincs víz a fűtési rendszerben. Ez azt is jelenti, hogy ezekben az épületekben bármennyire szeretnének a fűtést elindítani - és mi szeretnénk, hogy melegek legyenek a radiátorok - ezt nem tudjuk megtenni, mert a szekunder rendszer, vagyis a ház saját rendszere nem alkalmas rá jelenleg" - fogalmazott a SZÉPHŐ Zrt. vezérigazgatója.
Október 15-én azonban mindenhol elindítja a fűtést a Széphő.