1 hónapnál régebbi cikk

Továbbra is Böhm László a Székesfehérvári Diáktanács elnöke
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Továbbra is Böhm László a Székesfehérvári Diáktanács elnöke

Egybehangzó fölénnyel nyerte az idei tisztújító elnökválasztás Böhm László. Az elnök a nagy sikernek örvendő diákbál mellett számos programot tervez majd a jövőben diáktársainak.

Idén is megtartotta tisztújító ülését a Városi Diáktanács. A következő egy év elnöki, alelnöki feladatait ellátó diákokról is döntöttek. Ezt megelőzően a résztvevők az ügyrendi módosítás keretében egyhangúlag szavaztak arról, hogy ettől az évtől az általános iskolás korosztály is kapjon magasabb képviseletet. A város polgármestere arról beszélt, nagy szükség van a fiatalok ötleteire, hiszen Székesfehérvár egy diákváros, sok ezren töltik mindennapjaikat a város iskoláiban.

Az egykori elnöknek, Böhm Lászlónak a következő évre is meggyőző többséggel szavaztak bizalmat diáktársai. 

Az idei alelnökök Bakonyi Lili Eszter, Bocska Anna Kamilla, Juhász Milán lettek, a város általános iskoláinak diákságát pedig Gordos Péter képviseli majd.

A Fehérvár TV részletes összeállítása itt található:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek