Fehérvárra érkezett a "Mozgásban a VUdAK" vándorkiállítás
Fehérvárra érkezett a "Mozgásban a VUdAK" vándorkiállítás

Modern művészetre jellemző alkotások, és alkotóik életrajza töltötte meg roll-upok formájában a Teleki Blanka Gimnázium auláját. A Mozgásban a VUdAK című vándorkiállítás a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat szerevezésében és támogatásával valósult meg, a cél pedig, hogy a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége, vagyis a VUdAk tagjait szélesebb körben is megismerhessék.
A nyolc roll-upon huszonöt magyarországi német művész munkásságán keresztül mutatják be a magyarországi német képzőművészetet. A rövid, informatív német szövegeket Wolfart János írta, a grafikai kivitelezés pedig Volker Schwarznak köszönhető.
A szervezet egyik az alapító tagja volt többek között König Róbert Munkácsy-díjas grafikus, aki 1951-ben Fehérváron született, és a gimnázium tanulója volt. A művész készítette el a telekis logót is.
Februárban Fejér vármegye több településre is eljut a tárlat. Székesfehérváron a Teleki Blanka Gimnáziumban egészen péntekig tekinthető meg.