Emlékezés, múltidézés, útmutatás - bemutatták Vakler Lajos második sportkönyvét
Emlékezés, múltidézés, útmutatás - bemutatták Vakler Lajos második sportkönyvét

Bemutatták Vakler Lajos, Penna Regia-díjas újságíró 68 interjút tartalmazó kötetét, a Fehérvár Sportkönyve 2-őt hétfőn délután a Városháza Dísztermében. Az esemény az egykori labdarúgó, Tímár Mihály emléke előtti főhajtással kezdődött, majd a szerzővel Kaiser Tamás sportújságíró beszélgetett a könyv születéséről és szereplőiről.
Cser-Palkovics András a bemutatón hangsúlyozta, Vakler Lajos pályafutása során a város olyan jeles szereplőivel beszélget, akik meghatározzák vagy meghatározták Fehérvár sport-, kulturális és közösségi életét: “Ennek része ez a sportkönyv, annak most már a második kötete, ahol folytatta azt a sorozatot, hogy sportolókat, sportvezetőket, edzőket szólít meg.”
Vakler Lajos úgy fogalmazott, Székesfehérvár sportváros is, csupa nagybetűvel, így fontos volt számára, hogy a könyvekben egyik oldalról megszólítsa a múltat, a jelent és szóhoz jusson a jövő is: "Az első kötetben próbáltam összegyűjteni azokat, akik az elmúlt időszakban sikereket értek el, megismertették városunk nevét. Én azt gondolom, hogy ezt folytatni kellett annál is inkább, mert ebben a kötetben is olyanok szerepelnek, akik nagyon sokat tettek azért, hogy sikeresek legyenek és bebizonyították, hogy igenis bármilyen sportágban lehet eredményeket elérni.”
Vakler Lajos hozzátette, Fehérvár Sportkönyvének folytatása mindig lehet, ám ez a feladat már nem rá vár - kell, hogy legyen olyan utódja, aki ezt folytatja, mert Fehérvár sportélete kifogyhatatlan a sikerekből.