60 ezer forintra emelték az újszülöttek városi támogatását
60 ezer forintra emelték az újszülöttek városi támogatását
60 ezer forintra emelték az újszülöttek városi támogatását"A közgyűlés múlt heti, költségvetéssel összefüggésben meghozott döntésével emelhettük a minden fehérvári babának járó városi támogatást. Természetesen ezt minden január 1-je óta született baba családja megkapja visszamenőlegesen is, teendőjük nincs, önkormányzatunk utalni fogja a különbözetet" - tette közzé közösségi oldalán Cser-Palkovics András.
Hozzátette, a másik fontos települési támogatási program, a nyugdíjasok számára juttatott 10 ezer forintos támogatások adminisztrációja és utalása is remek ütemben halad - eddig több mint 14 ezer kérelem érkezett be, melyből több mint 10 ezer elbírálása meg is történt.
Új szolgáltatásként vezették be, hogy a kérelmekkel együtt lehetőség van arra is, hogy az időskorú polgárok alkalmi vagy állandó segítséget igényeljenek az Alba Bástyától. Eddig 140-en kértek valamilyen segítséget, velük fel is vették, veszik a kapcsolatot az önkormányzat kollégái.



