Csökkent a törvényszéki ügyek száma Fehérváron
Csökkent a törvényszéki ügyek száma Fehérváron

Fejér vármegye bírói vettek részt azon az évértékelő értekezleten, amelyen minden évben a Székesfehérvári Törvényszék elnöke tájékoztatást ad az elmúlt év eredményeiről. Mint Turcsánné Molnár Katalin mondja, az a cél, hogy a független bírák magas szakmai színvonalon, időszerűen és megalapozottan ítélkezzenek.
“Közel 40.000 ügyet fejeztek be a fehérvári törvényszék, ez az országos befejezés 3,3%-át teszi. Több ügyet fejeztünk be, mint amennyi érkezett.”
Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke kiemelte, a Székesfehérvári Törvényszék bíróságain több olyan tárgyalóterem is működik, amely alkalmas a távmeghallgatásra - ezek biztonsági és költségvetési szempontból is fontosak. A tavalyi évhez képest 10%-kal több távmeghallgatást tartottak: "A Covid óta teret nyert a digitalizáció a bíróságokon is. Egyre több alkalommal lehet személyes megjelenés nélkül lebonyolítani az ügyeket. A vármegyében valamennyi bíróságon van erre alkalmas terem, tavaly 1561 távmeghallgatást tartottak a bíróságok.”
2024-ben az összes befejezett peres ügy, több mint 90%-a első fokon egy éven, másodfokon féléven belül befejeződött. A Székesfehérvári Törvényszéken 84 bíró és 244 igazságügyi alkalmazott dolgozik.