Új keret, új játék, új célok - interjú a Vidi új vezetőedzőjével, Boér Gáborral
Fehérvár Médiacentrum fotója
Megyeri Zoltán
Új keret, új játék, új célok - interjú a Vidi új vezetőedzőjével, Boér Gáborral

Javában zajlik a felkészülés az ismét Videoton nevet viselő fehérvári labdarúgó-csapatnál a másodosztályú bajnokságra. A kiesés sokkja után a teljes keret átalakult, a vezetőedző szerint az egyik legfontosabb cél, hogy a városhoz kötődő, szerethető csapat legyen a Vidi.

Szinte a semmiből kellett új keretet építeni a Vidinél, hiszen a kiesés után alig maradt játékos. Az új vezetőedző, Boér Gábor 19 frissen igazolt játékossal dolgozik és az utánpótlásból is többen csatlakoztak a csapathoz.

"Most jelen pillanatban az volt a legfontosabb, hogy próbáljuk úgy összerakni a keretet, hogy az versenyképes legyen. Azt gondolom, ez sikerült, a nagy munkának meglett a gyümölcse. Nagyon bízom benne, hogy ez látszódni is fog a teljesítményünkön, de nyilván idő kell ahhoz, hogy ez kialakuljon" - mondta el Boér Gábor, a Videoton FC Fehérvár vezetőedzője.

A következő időszak szól a csapatépítésről, a játék kialakításáról, a játékosok összekovácsolásáról. Boér elmondta, mintegy 150 játékosról látott felvételt, és igyekezett olyanokat kiválasztani, akik itt akarnak futballozni és az elvárt szintnek is megfelelnek. Fontos volt, hogy a klubhoz kötődő játékosok legyenek többségben a keretben, mert szerethető csapatot akarnak kialakítani a Vidinél, amelyet a szurkolók a magukénak érezhetnek. A játékstílust pedig a keret ismeretében és annak megfelelően alakítják ki.

"Lakva ismerjük majd egymást meg, és akkor alakul majd ki mindenkiről olyan kép, hogy mi lehet az erőssége, mi lehet, a pozíciója egy-egy játékosnak és ehhez kell majd nekünk kitalálni a megfelelő taktikát és játékrendszert" - emelte ki a vezetőedző.

A terv, hogy domináns, támadó focit játsszon a Vidi, ehhez igazoltak rutinos csatárokat. De a legfontosabb az eredményesség, a stabil szereplés a bajnokságban. A szurkolókat persze főleg az foglalkoztatja, lesz-e esély, és ha igen, mikor visszajutni az élvonalba.

"Ha minden összeáll, akkor én bízom benne, hogy idén is lehet erre reális esélyünk, vagy legalábbis lehetőség. Szeretnénk mi lenni az a meglepetéscsapat, amelyik tud olyat produkálni, hogy már az első évben erre van sansza. De ha az építkezés folyamatát nézem, a következő év lesz az, ahol már ki lehet tűzni azt a célt, hogy cél a feljutás. Hiszen addigra a keret építése is eljut olyan szakaszba, hogy posztra tudunk igazolni és akkor már a célkitűzések is változhatnak" - tette hozzá Boér Gábor.

Eddigi három edzőmeccséből kettőt megnyert az új Vidi, a bajnoki rajtig pedig még két és fél hét van tovább építeni a csapatot.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek