Kiss&Go parkoló épült a Széna Téri Általános Iskolánál
Kiss&Go parkoló épült a Széna Téri Általános Iskolánál

A tanévkezdés óta már használhatják az autósok a Széna Téri Általános Iskolánál kialakított Kiss&Go parkolót, melynek hivatalos műszaki átadása kedden volt. A nyolc férőhelyes várakozósáv azokat a szülőket segíti, akik kocsival viszik iskolába a gyerekeiket.
"Nagyon fontos itt, a Széna téren, amikor felújítottuk az utat, úgy kialakítani egy területet, hogy a szülők, amikor ideérkeznek biztonságosan ki tudják tenni a kisgyermekeket. Nagyon fontos a gyerekek biztonsága közlekedési szempontból is" - mondta el Deák Lajosné, a terület önkormányzati képviselője.
Reggel 7 és 17 óra között öt percre szabad ezeken a helyeken megállni, ebben a sávban a parkolás szigorúan tilos.
"Tanítási időszakban reggel héttől este ötig korlátozott a várakozás, itt öt perc időtartam van megengedve, ezt majd természetesen vizsgálni fogjuk, éjszakai időszakban, illetve hétvégén lehet itt gépjárművet tárolni" - emelte ki Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője.
Tanítási időn kívül lehet ezeken a helyeken parkolni is, de figyelni kell arra, hogy hétköznap reggel 7 órára már ne maradjon ott egy autó sem. A beruházás közel 12 millió forintba került és önkormányzati forrásból valósult meg.