Soós Péter: A futásban nincsenek határok, sorompók, te döntöd el meddig mész! 
Soós Péter: A futásban nincsenek határok, sorompók, te döntöd el meddig mész!
Soós Péter: A futásban nincsenek határok, sorompók, te döntöd el meddig mész! - Hogyan, miképpen alakult ki benned a sport iránti szenvedély?
- Régi sztori. Először futballista szerettem volna lenni, természetesen a Vidiben, de nem sikerült, mert nem voltam elég ügyes a labdával. Futni viszont már akkor is tudtam és szerettem, ami máig megmaradt. Valójában innen, a gyerekkori közös focizásokból indult minden. Ez az időszak most már összekapcsolódik azzal, hogy lefutottam a 30. Budapest Félmaratont. Ez egy ember életében sem kevés. Soknak is tűnik, meg kevésnek is – nézőpont kérdése. Az viszont biztos, hogy harminc éven keresztül rendszeresen odaállni ugyanahhoz a versenyhez, és minden alkalommal célba érni, óriási dolog.
- Mikor érezted először, hogy a futás lehet az utad a foci helyett?
- Az általános iskolás éveimben derült ki, hogy jól megy a futás, különösen a hosszabb távok. Akkoriban a Cooper-teszt volt a mérvadó, és az iskolák között már rendeztek futóversenyeket is. Ezeken általában az élmezőnyben végeztem, ráadásul mindig élveztem a hosszabb távokat. Ez adta meg az első lépéseket.
- Mi volt az az eredmény, sikerélmény, amikor azt mondtad: „Igen, ez az én közegem, megérkeztem!”?
- Az első lépcsőfok mindjárt a Budapest Félmaraton 21 kilométere volt. A következő a klasszikus maraton, hiszen a félmaraton után jött az igény a határok feszegetésére. Az első maraton hatalmas élmény volt, mérföldkő. Aztán az ultrafutás világába is belekerültem, például amikor Csákváron lefutottam életem első 100 kilométerét, az már igazi önmegvalósításnak számított. Az Ultrabalaton egyéni teljesítése – több mint 220 kilométer – újabb mérföldkő volt. 2012-ben Balatonfüreden hat nap alatt 504 kilométert futottam, ami azt jelentette, hogy napi két maratont kellett teljesíteni. Ez óriási élmény és eredmény volt számomra.
- Erre hogyan lehetett fejben felkészülni?
- Az ultrafutás hosszú, folyamatos felkészülést igényel. Az ember évek alatt építi fel magát, fokozatosan növeli a terhelést, próbálja a hosszabb távokat, az éjszakai futást, az étkezést, a frissítést. Ki kell tapasztalni, mit bír el a szervezet. Én addigra már felkészültem annyira, hogy bátran vállaltam a hatnapos versenyt. Az 500 kilométeres célból végül 504 lett. Úgy érzem, még tudatosabb odafigyeléssel akár a 600 kilométer is elérhető lett volna.
- Szeptemberben harmincadszor teljesítetted a Budapest Félmaratont. Ötven felett elmondhatod magadról, hogy 30 alkalommal lefutottad ezt a távot. A szervezők már ismerősként fogadnak?
- Igen. Ez így van. Kicsit átgondolva ezt a nem kevés alkalmat és időt, ha visszamegyünk a múltba, három évtizede, amikor még nem volt annyira trendi futni, nem volt annyira kiemelt közösségi sport, tömegsport mint manapság, s versenyeket is sokkal ritkábban rendeztek, akkor mindenképpen nagy út, amit ez alatt az idő alatt megtettem, megtettünk néhányan, akik ezt a bűvös harmincast elértük. Érdekes az is, hogy
míg 20-30 éve még jó, ha tíz emberből kettő futott, nyolc pedig nézte, mondván felesleges erő- és időpazarlás, ma már éppen fordítva van, aki csak tud, fut mindenfelé, csúnya szóval élve, trendi lett futni.
Sokszínű is lett a sportág, gondolok itt a különböző versenyekre, amik kialakultak, megszokottá váltak. Azok a felszerelések és különböző étrend kiegészítők, amik régen nem voltak, ma már igen, úgyhogy nyilván egy mai kezdő futónak sok mindenben könnyebb, de az utat akkor is végig kell járniuk minden szenvedéssel, nehézséggel és szépséggel, amit nekünk is kellett.
- Fehérváron és környékén több jó ultrafutó is van. Velük mennyire tartod a kapcsolatot?
- Valóban, Székesfehérváron sok tehetséges ultrafutó akad, akik az utóbbi években kiemelkedő eredményeket értek el. Főleg a nagyjából velem egykorú futótársakkal kapcsolatban vagyok, közös programokat, író-olvasó találkozókat, edzéseket, versenyeket szervezünk, nosztalgiázunk, és újra együtt futunk.
- Volt olyan pont a pályafutásodban, amikor úgy érezted, talán abba kellene már hagyni?
- A futást magát soha nem akartam abbahagyni, és remélem, még sokáig nem is kell. Az ultrahosszú egyéni távokat már néhány éve befejeztem, de a futás továbbra is része az életemnek, és a párommal rendszeresen versenyzünk.
- Néhány éve már Csókakőn éltek. Az ottani dimbes-dombos, futásra igazán alkalmas környezet is része az edzéseidnek?
- Igen, Csókakő ideális helyszín egy futó számára. A Vértes túraútvonalai, a kerékpárutak, a borospincék melletti utak mind kiváló lehetőséget nyújtanak. Ezeket szoktuk kombinálni, hol a hegyekben, hol az utak mentén futunk. Minden adott az edzésekhez és a versenyekhez is.
- Ha már ezt említetted: vannak fiatal tehetségek, olyan elhivatott fiatalok, akik ezt az utat kezdték el járni, mint te, és kérték már a tanácsaidat, hogy mit, miképpen tegyenek?
- Ebben a formában, ha jól belegondolok, nem, de egyébként
a versenyeken, amikor éppen futás közben találkozom fiatalabbakkal, s látom, hogy rájuk férne egy kis segítség, akkor pár jó szóval, tanáccsal, adott esetben beszélgetéssel ez meg is történik. Volt egyébként arról szó, hogy akár egy csapatot is kialakítanánk, amelynek én lennék a szakmai támogatója, kvázi edzője, de eddig nem realizálódott,
így ez még egy nyitott dolog.
- A 30. félmaraton kapcsán is, de úgy általában a futással kapcsolatban az egykor kitűzött terveidet meg tudtad valósítani, vagy van még a bakancslistán néhány tétel?
- Amit terveztem, az nagyvonalakban teljesült, tehát elégedetlen nem lehetek, de vannak olyan versenyek, amelyeket nem sikerült befejeznem, pl. az UltraBalatont, amit 2012-ben a brutálisan nagy hőségben kellett futni, s akkor 19 kilométerrel a cél előtt szálltam ki, pedig már "csak" ennyi hiányzott. Na, ez ott motoszkál a fejemben, hogy mi lett volna, ha tovább megyek, de úgy, hogy tudtam, már szintidőn belül nem érek be, szóval erre még lehet, hogy rákészülök. Persze ott van még a csúcs, a Spartathlon, amit ugyancsak elkezdtem, de nem fejeztem be, mint ahogy a Bécs-Budapest versenyt sem, sérülés miatt. Szóval lenne még mit pótolnom, mert a hitvallásom változatlan: a futásban nincsenek határok, sorompók, te döntöd el meddig mész!
