Karsai László, a fehérvári futball élő legendája: A teremfoci tornák alatt ünnepeltük a karácsonyt
Karsai László, a fehérvári futball élő legendája: A teremfoci tornák alatt ünnepeltük a karácsonyt
Karsai László, a fehérvári futball élő legendája: A teremfoci tornák alatt ünnepeltük a karácsonyt- Korábban mesélted, gyerekkorodban megesett, hogy a bátyád megtréfált, ő öltözött be télapónak, karácsonykor pedig ajándékként csupán egy-egy szem szaloncukor vagy fadísz jutott nektek fejenként a kilenc gyermekes családban. Arról azonban még nem esett szó, hogy futballistaként a VT Vasasban, majd a Vidiben milyen hagyománya volt a karácsonynak. Ünnepeltétek közösen? Milyen volt ilyenkor a hangulat?
- Nagyon jó a memóriád, hogy emlékszel erre! Valóban így volt, hogy a bátyám beöltözött mikulásnak és átvert engem, elhitette velem, hogy ő a télapó. Igen, a csapatnál is megvolt ennek a hagyománya. Főképp, amikor jöttek az év végi teremfocik, mindig megünnepeltük ezeket az alkalmakat. Összejöttünk egy bizonyos presszóban, Zoli bácsi presszójában, ahol családostól kibéreltük a helyiséget, és együtt töltöttük az időt. Sokszor még a szilvesztert is ott ünnepeltük. Jó közösség, összetartó társaság volt a miénk, családostól buliztunk, ünnepeltünk nagyon gyakran.
- Apropó szilveszter: úgy hallottam, volt olyan időszak - miután Fejes Gáborral együtt Fehérvárról elsőként léphettél pályára a magyar válogatottban - annyira megérintett titeket a magyar himnusz hallgatása, éneklése válogatott mezben, hogy később hosszú éveken át szilveszterkor is együtt daloltátok el a himnuszt, sőt, máskor is.
- Így van!
Nemcsak szilveszterkor álltunk fel és énekeltük közösen Fejes Gabival a himnuszt, amikor olyan válogatott meccseket játszottak, amiken mi nem kaptunk szerepet játékosként, akkor is megtettük. Ez egy olyan felemelő érzés, amit nehéz szavakkal érzékeltetni. Egyébként én a mai napig minden magyar mérkőzés előtt együtt éneklem a magyar himnuszt a játékosokkal, a tv előtt is.
Nálam ez nem maradhat el.
- Visszatérve a teremtornákhoz. Neked különösen komoly múltad van az annak idején Képes Sport Kupának nevezett tornákon. Hatalmas népszerűsége és presztízse volt ezeknek a három napos, két ünnep között lebonyolított kupáknak, amelyeknek az örökös bajnoka a ti Viditek volt, nagyon ritkán nem ti nyertetek, mint ahogy az sem sokszor fordult elő, hogy Karsai Laci nem lett gólkirály vagy legjobb játékos a KS-tornán. Mennyire készültetek külön erre a megmérettetésre? Egyáltalán volt-e lehetőség egy-egy nehéz őszi szezon után teremre hangolódni?
- Azt nem lehetne mondani, hogy kifejezetten erre készültünk, ez nekünk inkább levezetés volt. Amikor véget ért az őszi szezon, a teremfocira való felkészülés inkább amolyan levezető edzésnek számított.
Egyszerűen élveztük kispályán, teremben a játékot, mert nem kellett azt csinálni, amit a nagypályán, nem volt szükséges szigorúan betartani az edzői utasításokat, szabadabban futballozhattunk. Ott mutathattuk meg igazán az egyéniséget, az egyéni képességeket.
Ilyenkor domborodtak ki játékosaink, mint Kovács Józsi, Nagy II Jani, Fejes Gabi, vagy éppen Tiber Laci technikai képességei, de a kapuban is Kovács Laci kifejezetten jól védett, neki is jól állt a kispálya. A saját egyéniségünk adta azt a többletet, amivel rendszeresen felülmúltuk az ellenfeleket.
- Ha ki kellene emelned néhány emlékezetes momentumot ezekről a teremtornákról, melyek lennének ezek?
- Hú, ez nehéz! Az egyik legemlékezetesebb ilyen Verebes Józsi bácsihoz kötődik, aki akkor a teremfoci-válogatott edzője volt, s ha jól emlékszem Zalaegerszegen rendezték a tornát. Ott játszottuk a döntőt a válogatott ellen, és mi nyertünk. Az ellenfél kapusa a Vasas portása, Mészáros volt, ha jól emlékszem, nagyon jó kapus!
- Igen, de végül az óriás termetű Katzirz kapujába rúgtad azt a nagy, emlékezetes gólt!
- Pontosan ide akartam kilyukadni!
Az utolsó másodpercekben kaptam egy ragyogó labdát a Nagy II Janitól. Egy védő mellett kapura fordultam, de ott tornyosult előttem a valóban óriás termetű Katzirz Béla, aki szinte az egész kaput betöltötte. Egy pillanat alatt döntenem kellett, s végül bevágtam a "füle mellett" a bal felső sarokba a labdát. Ezzel nyertünk,
örökre emlékezetes pillanat marad ez nekem!
- A televízió előtt ülve gyerekként mi is eufórikus hangulatba kerültünk attól a góltól, hát még nyilván te, hiszen az a válogatott egy az egyben a vb-re készülő magyar válogatott volt, nem egy speciális teremválogatott.
- Pontosan. Olyan játékosok játszottak akkor ebben a csapatban, ha jól emlékszem, mint Zombori és Váradi Béla, Kerekes, Bodonyi, na meg a ferencvárosiak, újpestiek. Nem volt könnyű ellenfél. Ők talán jobban élvezték az idény végét, mi viszont az egyéniségünket akartuk megmutatni. Mi ott futballozni akartunk, élvezettel. Sikerült.
- Visszatérve a korábban már feszegetett témához: tényleg hihetetlennek hangzik, hogy nem voltak kifejezett benti edzések. Tényleg így volt? Igaz, ideális körülmények, palánkos pályák akkoriban nem nagyon álltak rendelkezésre ilyen célra.
- Talán a VOK-ban lehettek hasonló körülmények. De nem emlékszem, hogy ott gyakoroltunk volna bármikor is. Kint szabadban levezető edzések voltak, aztán szóltak: „Gyerünk, ott a busz, üljetek fel, és játsszatok! Csak ne valljunk szégyent.” Hát nem vallottunk. Nagyon nem.
- És az egyéni díjak? Melyik a legbecsesebb számodra? Voltál gólkirály, legjobb játékos – melyik áll legközelebb a szívedhez?
- Mindkettő. A gólkirályi cím a csapatnak köszönhető, mindig kaptam remek passzokat. Az, hogy berúgtam a helyzeteket, már az én dolgom volt. A csapatdíj, a győzelem viszont Fejér megyének, Fehérvárnak és minden szurkolónknak szólt, akik egész évben szerettek és biztattak minket.
- Nem volt rivalizálás közted és Kovács Józsi között? Hiszen ketten nyertétek a legtöbb egyéni díjat, mindketten technikás, kiváló focit játszottatok, de ugye, tudjuk, két dudás egy csárdában ritkán fér el...
- Nem,
mi játszani mentünk, nem rivalizálni. Győzni akartunk, és ezt meg is valósítottuk a parkettán. Nem voltak taktikai utasítások, hogy erre figyelj, arra figyelj, csak annyi: ha már eljöttünk otthonról, vigyünk haza egy ajándékot a családnak. Ez legyen a győzelem.
Ez volt az utasítás, amihez mi általában tartottuk magunkat.
- 78 éves lettél december elején. Milyen volt az idei esztendő, azaz hogy telt a 78. életéved? Mit hozott neked 2025?
- Eléggé szomorú év volt, sajnos. Gyakran jártam kórházba, fizikoterápiára, csípő problémák miatt. Sok időt kellett ott töltenem, és ez sosem jelent jót. Ha nem mondod, talán fel sem fogom, hogy már 78 éves vagyok. Jó, hogy emlékeztettél, vigyáznom kell. Remélem, a következő év sokkal szebb, jobb lesz.
- No, és futball szempontjából milyen élmények értek idén? Követed a Vidit? Nyáron kiesett az NB I-ből, azóta pedig az NB II-ben sem megy túl jól a csapatnak. Vérzik a szíved ilyenkor?
- Ha már kérdezted, milyen volt az év, hát ez is hozzátartozik. Nem a kórház miatt, hanem miattuk szomorkodom. Bosszant a tudat, hogy nem tudok segíteni a csapatnak. Így szerepelni… ez még szomorúbbá tesz.
- Meccseken sem nagyon látni mostanában. Nem hívnak?
- Tudják, hogy a szememmel problémák vannak, ritkán tudok kimenni. Aztán jött a csípőprobléma, várnom kell az operációra, volt, amikor alig tudtam kiegyenesedni. A fizioterápia sokat javított, most már jobban vagyok. De a csapattal nem lehetek elégedett – ahogy más sem. Szeretnénk segíteni, de vannak más legendás, sokat tapasztalt korábbi játékosok is, akik ugyancsak segíthetnének, ha felkérnék őket. Gondolok itt azokra, akik az UEFA-menetelésben szerepet játszottak. Nem mondok neveket, de az egész csapat, mindenki, aki még él, aktív, tudna segíteni az edzőnek, Petőnek és a játékosoknak. Hiányolom, hogy nincs ilyen fajta segítségük. Engem pedig szomorúvá tesz, hogy én sem tudok ott lenni.
- Most sok fiatal játszik a Vidiben, ami ilyen mértékben legutóbb talán Verebes József idejében volt jellemző a csapatra nyolcvanas évek elején, amikor te is még játszottál. Persze Disztl Petit és Lacit, Horváth Gabit, Csuhay Józsit vagy Vadász Imit összehasonlítani a mostani fiatalokkal még nem lehet, de szerinted jó ez az irány?
- Határozottan igen!
A tendencia, a sok fiatal beépítése jó, mindenképp jó. De akkor végig kell csinálni. A sikerek nem jönnek azonnal, ez egyértelmű. De meglesz a gyümölcse, mert megismerik az ellenfeleket, minél többet játszanak erősebb csapatok ellen, annál többet tanulnak.
Az lesz a jó jel, amikor a liga erősebb csapatai, a Honvéd vagy a Vasas ellen is szoros eredményt érnek el. Akkor arra már lehet építkezni.
- A válogatott teljesítményét hogyan értékeled az idei vb-selejtezőkön? Három hónap alatt lezavarták az egész sorozatot, sokáig úgy tűnt, legalább a pótselejtező meglehet, de az írek elleni hazai meccs utolsó pillanata ezt felülírta.
- Az előbb kérdezted, milyen volt nekem a 2025-ös év. Hát, bizony ez is hozzájárult, hogy nem jó. Itthon nem szabad kikapni.
Szerintem a magyar játékosok már fél lábbal az öltözőben voltak örömükben, fejben, koncentrációban kicsit kikapcsoltak, az írek viszont nem. Ennek pedig ez lett a vége, nem várt kudarc.
Ez is része a 2025-ös év sikertelenségének és az én szomorúságomnak.
- Talán ez a rossz hangulat enyhül majd legalább arra az egy napra, amikor az év végén találkoztok a régi válogatott társakkal. Készülsz erre az összejövetelre?
- Nagyon! Ott tényleg mindent megbeszélünk. Ott mindenki szövetségi kapitánnyá változik. Százan, vagy remélem, inkább kétszázan jelen leszünk, mindegyikünk tudná, mit kellett volna csinálni. Szerencsétlenül sikerült ez az év, de nagyon várom, hogy találkozzak azokkal, akikkel együtt futballoztam válogatottként a Népstadionban.
- Mit hoz a karácsony Karsaiéknál? Itthon töltitek, vagy Salgótarjánban, a párod, Erzsike családjánál?
- Látom, Erzsike súgott, mert valóban Salgótarjánban leszünk. Itt is tele van már a szoba ajándékokkal, amiket viszünk oda. Ott lesz az egész család, unokástól, dédunokástól mindenki.
- Végül, de nem utolsó sorban: közeleg 2026. Milyen reményekkel várod az új esztendőt?
- Először is, szeretném elfelejteni 2025-öt! Páratlan év is, negatív is, én pedig mindig a páros számokat szerettem. Remélem, a választásoktól kezdve sok minden jól alakul 2026-ban. Azt nem mondhatom, hogy jóra fordul, mert így is jó, de az ideihez képest jövőre jobb évet remélek. Azt szeretném leginkább, hogy egészségesek legyünk. Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt és új évet kívánok, 2026-ra pedig jó egészséget, és kevesebb kórházlátogatást!
