Korábbi NB III-as gólkirályt igazolt Mezőkövesdről a Vidi
Korábbi NB III-as gólkirályt igazolt Mezőkövesdről a Vidi
Korábbi NB III-as gólkirályt igazolt Mezőkövesdről a VidiBartusz Dániel a Videoton FC Fehérvár első téli igazolása. A Mezőkövesdről érkező támadó nem véletlenül kötött ki a piros-kékeknél, ugyanis 2023 tavaszán, majd a 2023/24-es idényben Pető Tamás kezei alatt futballozott Veszprémben, nem is eredménytelenül: első félszezonjában az ő hosszabbításban szerzett góljával mentett pontot a Tatabánya ellen és nyert bajnokságot a bakonyi gárda, majd a következő idényben bajnoki bronzérem mellett gólkirályi cím lett a jutalma.
A szerb-magyar, vajdasági születésű 25 éves játékos az Újpest akadémiáján nevekedett, majd az NB III-ban Egerben, Gyöngyösön és Tiszaújvárosban szerepelt. Később Szombathelyen a Haladás színeiben mutatkozott be az NB II-ben, ezt követően érkezett Veszprémbe, ahonnan másfél évnyi termékeny időszakot követően igazolt Mezőkövesdre.
Összességében a második vonalban 39 összecsapáson 7, az NB III-ban 132 találkozón 60, a MOL Magyar Kupában 9 mérkőzésen 6 gól az új szerzemény mérlege, tehát 180 tétmeccsen 73 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, ami azért nem éppen gyenge produkció. A Vidi hívek bízhatnak abban, hogy Fehérváron is nála lesz a góllövő cipője.
Bartusz - aki jelenleg novemberi sérülése miatt csak könnyített edzésmunkát végez - két és fél évre írt alá a Sóstón.


