Pályázatokkal csalt ki pénzt egy fehérvári nő - 17 sértettnek 189 milliós kárt okozott
Pályázatokkal csalt ki pénzt egy fehérvári nő - 17 sértettnek 189 milliós kárt okozott
Pályázatokkal csalt ki pénzt egy fehérvári nő - 17 sértettnek 189 milliós kárt okozottAz adatok szerint 2022 januárja és 2025 augusztusa között több sértettet tévesztett meg azzal, hogy különféle uniós támogatások, pályázatok és projektek elnyerését ígérte.
Az augusztusban elfogott gyanúsított pályázati irodánál dolgozó szakemberként, valamint egy ismert magyar bank vezetőjének nevelt lányaként mutatta be magát, ezzel hitelesítve állításait. A sértettek a kedvező elbírálás reményében többször jelentős összegeket adtak vagy utaltak át neki.
Cselekményével 17 sértettnek okozott kárt, amelynek összege megközelíti a 189 millió forintot. Négy sértett kára részben vagy egészben megtérült.
A rendőrök a csaló lakóhelyén tartott kutatás során több mint 15 millió forintot, mobiltelefonokat és iratokat foglaltak le. Kihallgatásán a gyanúsított - aki 2025 szeptembere óta van letartóztatásban – tagadta a bűncselekményeket és a bankvezetőre tett hivatkozásait, ezt azonban a nyomozók megcáfolták. Az elmúlt években nem volt az asszonynak bejelentett munkahelye és rendszeres jövedelme, adószámláján hátralék halmozódott fel, valamint végrehajtási eljárás is folyt ellene.
A Fejér vármegyei nyomozók lezárták az eljárást, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.


