Hamarosan kezdődik a Királyi Napok programsorozata
·Programokprogram·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Hamarosan kezdődik a Királyi Napok programsorozata
·Programokprogram·Utolsó frissítés: undefined

Már csak néhány nap, és kezdődik Székesfehérvár talán legjobban várt, országosan is ismert rendezvénysorozata. A Királyi Napok idén is gazdag kínálattal várja a vendégeket augusztus 14–23. között. 

Fogadalmi szentmise és körmenet nyitja a Szent István ünnepe köré szervezett programsorozatot augusztus 14-én, pénteken. A Magyar Szent Család ereklyéivel indul körmenet a Szent István-székesegyházba, majd a misét követően a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertbe.

"Szent István királyra emlékezni minden magyarnak a világ bármely pontján feladata és kötelessége is, nekünk itt Székesfehérváron, a szent király városában, az első szent család városában úgy gondolom különösen is fontos, különösen is kötelességünk"- hívja fel a figyelmet Spányi Antal megyéspüspök. 

A Királyi Napokat  2013 óta szervezik meg ebben a formában Székesfehérváron. Akkor alakult át a Nemzetközi Néptáncfesztivál összművészeti kulturális rendezvénnyé. 

"Miközben ez egy rangos történelmi fesztivál, ahol a büszkeségünket is megmutatjuk, hogy ennek a városnak polgárai lehetünk, de közben ez egy összművészeti kulturális fesztivál is. Ez a kettő elfér egymás mellett úgy, hogy közben értékeket is szeretnénk átadni, értékekről is szeretnénk üzenni lelki értelemben és az érzelmek vonatkozásában. Ezért jelennek meg egyházi programok, ezért jelennek meg világi programok"- mondta el Cser-Palkovics András polgármester. 

Augusztus 14-én elindul a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál is a Zichy-színpadon. Idén az Alba Regia Táncegyüttes mellett Bulgária, Chile és Mexikó csoportjait láthatja a közönség. A következő estéken Szlovénia és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is fellép többek között. Augusztus 19-én a Városház tér ad otthont a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztiválnak, szintén ezen a napon az Öreghegyi Mulatságok is várják a Bory téren a látogatókat. 

"Tisztelgéssel az öreghegyi szőlőművesek előtt koszorúzással kezdünk, nem maradnak el a gyerekprogramok sem, 15 órakor a Bory-vár szomszédságában, a Bory téren. Az ünnep mégiscsak ünnep, úgyhogy kenyér és borszentelés is lesz. Ugrits Tamás atya fogja a színpadon a megszentelést végezni. Operett is lesz, Bebe lép fel és hagyományosan a Fantom zenekar" - mondta el Östör Annamária önkormányzati képviselő. 

A Királyi Napok rendezvénysorozatában többek között szertartásjáték, Koronázási Ünnepi Játékok, augusztus 23-án a Zichy-színpadon Dolhai Attila rendezésében összművészeti produkció várja a közönséget. Székesfehérvár Önkormányzata a Királyi Napok alatt várja a lakosság visszajelzését, hogy milyennek látják a programsorozatot, milyen javaslataik vannak a jövőre nézve. 

"Információs ponton papír alapon és a városi honlapon pedig elektronikusan teszünk egy űrlapot közzé péntektől egészen a Királyi Napok végéig. Kérjük a fehérváriakat, hogy mondják el véleményüket a Székesfehérvári Királyi Napok Ünnepségsorozatáról. Mit találnak jónak, mit találnak kevésbé jónak esetleg, mi az, amit újonnan hozzunk be, mit javasolnak, mi az, ami esetleg korábban volt és elmaradt és mi az, amit visszahozzunk"- kéri a támogató segítséget Róth Péter alpolgármester.

A Királyi Napok augusztus 23-ig tartó programsorozatáról bővebben a www.kiralyinapok.szekesfehervar.hu oldalon olvasható információ. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek