A színház világát ismerhetik meg a gyerekek a Szakképzési Centrum nyári táborában
A színház világát ismerhetik meg a gyerekek a Szakképzési Centrum nyári táborában
A színház világát ismerhetik meg a gyerekek a Szakképzési Centrum nyári táborábanAz emberi test rendszeres boncolása az ókori balzsamozás után a XIII-XIV. században kezdődött az itáliai egyetemeken.
Az ábrázolásokon jól látszik, hogy a boncolás egyetemi és egyházi elöljárók jelenlétében, azaz a korabeli tudományos elit számára nyilvánosan zajlott, ezt a nyilvános formát ismerhetik meg a járókelők a Királyi Napok alatt, az anatómiai színház keretein belül - mondta Nagy Judit, a Szabad Színház vezetője, a KÉPES tábor foglalkozásvezetője.
"Tudomány és szórakozás mindenek előtt, olyan edukatív napokat élünk, amelyben az egészségről, az orvostudományról, a középkori orvostudomány történetről esik szó, és megtanuljuk az emberi testnek a működését. Úgy látom ez a gyerekeket érdekli, elkészítjük a szerveket különböző textúrájú anyagokból."
Szellemes megoldással egy önként jelentkezőre terített lepedő alól kerülnek majd elő az életfontosságú szervek, amiket a táborozók készítettek el, a rendező, egy patológus-hallgató, továbbá kreatív kézművesek segítségével.
Belső Dánielt arról kérdeztük, őt milyen szerepben láthatjuk majd: "Az anatómiai színház előadásában három fontos főszerep van: a professzor, a demonstrátor és a boncmester. Én a professzor vagyok és én fogom megmondani a többieknek, hogy mit csináljanak majd a darabban."
A kreatív tevékenység sikere jól látható, Csapó Leander János büszkén mutatta meg, mit készített: "Ő a combizom, a test egyik legerősebb izma, mivel a lábunk tartja az egész testet."
A gyerekek a készülésen és a testtel való ismerkedésen túl, tornáznak és az egészséges életmód fontosságáról is tanulnak, játékos formában.



