Koronázási szertartás a Nemzeti Emlékhelyen
Koronázási szertartás a Nemzeti Emlékhelyen
Koronázási szertartás a Nemzeti EmlékhelyenA Királyaink koronázása című, Szikora János rendezésében készült szertartásjátékban az egykori Nagyboldogasszony Bazilika falai képzeletben ismét magasra emelkedtek, miközben a királyt ünnepélyes szertartás keretében megkoronázták.
A produkció - a korábbi szertartásjátékokkal ellentétben - nem egy konkrét uralkodóhoz kötődik, hanem a szigorú koronázási liturgiát idézi fel.
A Vörösmarty Színház művészei mellett a Rákóczi Szövetség Székesfehérváron táborozó erdélyi és felvidéki fiataljai is szerepeltek.
A közönség a nemrég elhunyt Mihályi Győző hangját is hallhatta: korábbi felvételeinek köszönhetően az ő tolmácsolásában követhették az események menetét.
A szertartásjátékot augusztus 21-én és 22-én 19.30 órakor ismét bemutatják a Nemzeti Emlékhelyen, a részvétel ingyenes.



