7 évnél régebbi cikk

Az amerikaifocista, aki jobban érzi magát Fehérváron, mint Hollandiában
·Sportamerikai foci·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaAz amerikaifocista, aki jobban érzi magát Fehérváron, mint Hollandiában
·Sportamerikai foci·Utolsó frissítés: undefined

Remy Sap nemrég érkezett Hollandiából a Fehérvár Enthronersbe. Az amerikaifocista már rövid ittléte alatt is arról beszélt, hogy nagyon megszerette Fehérvárt. Úgy érzi, itt most kellemesebb környezetben él, mint korábban.

Remy Sap 11 évesen csöppent bele az amerikaifoci világába, a holland Spijkenisse Scouts csapatába barátai invitálták. Később aztán szép sikereket ért el ebben a sportban: beválogatták az ifi válogatottba, amivel a junior Európa-bajnokságot is megnyerte.

Remy ezek után Amerikába látogatott, ahol több csapat is felfigyelt rá, anyagi okok miatt azonban vissza kellett térnie Hollandiába. Nemrég a fehérvári Enthroners vette fel vele a kapcsolatot, Remy pedig kapott a lehetőségen és elfogadta ajánlatukat. Mint mondja, nagy fantáziát lát a csapatban, és tapasztalatával szeretné segíteni a fehérváriakat.

Remy számára nem idegen Magyarország, hiszen anyukája magyar és ő maga is itt, egész pontosan Veszprémben született. A nyelvet azonban nem beszéli, mert még kicsi volt, amikor a családja Hollandiába költözött. Most azonban a focista visszatért szülőhazájába és elmondása szerint nagyon élvezi az ittlétet. Véleménye szerint ugyanis itt kedvesebbek és barátságosabbak az emberek, mint Hollandiában. Külön kiemeli a csapattársait, akik partit rendeztek a tiszteletére, amikor megérkezett. Mint mondja, ez ritka dolog, az „import” játékosokkal máshol csak a pályán foglalkoztak. Itt azonban a csapattársai mindenben segítik és mindent megmutatnak neki.

(Fotó: Facebook)

A játékos külön kiemeli, hogy mennyire megszerette Székesfehérvárt, amelynek történelmi szépségeit és hagyományait dicséri. Úgy érzi, itt most kellemesebb környezetben él, mint korábban.

Mint mondja, a csapat most azon dolgozik, hogy az október végén esedékes tétmeccsüket megnyerjék. Addig is még sok edzésük lesz, ahol a védelem erősítésén dolgoznak majd.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek