Partly cloudy23 °C
2019. július 17. szerda Endre, Elek
Menü

Előzetesbe helyezték a bicskei gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját

Előzetesbe helyezték a bicskei gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját
(Fotó: mapio.net)

A Székesfehérvári Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte a bicskei gyermekotthon igazgatóját kiskorúak szexuális molesztálásának vádjával. Az 56 éves férfi sorsáról ma döntött a bíróság.

A bicske gyermekotthon egykori igazgatójával kapcsolatban megalapozott a gyanú, hogy a cselekmény kezdetekor a felügyelete alatt álló, 14 illetve 18 évéletévét be nem töltött kiskorúakkal hatalmával visszaélve szexuális cselekményt végzett - az egyikkel mintegy 6 éven keresztül. A Székesfehérvári törvényszék ma elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, fennáll ugyanis az elrejtőzés és szökés veszélye, valamint a tanúk befolyásolása, megfélemlítése. Tetteiért a férfi akár kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sujtható.

- Az ülésen a gyanúsított nem kívánt nyilatkozni, az ügyész a végzést tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője a szabadlábra helyezésért fellebbezést jelentettek be. - mondta a Fehérvár TV-nek Kántor Veronika, a székesfehérvári törvényszék szóvivője.  

Az előzmények:

A szeptember végén felfüggesztett igazgatót azzal gyanúsítják, hogy 2008 és 2016 között hatalmával visszaélve szexuálisan molesztálta a gondozása alatt álló kiskorúakat, 2007 és 2011 között pedig "szexuális abúzusnak" tette ki a18 év alatti fiúkat. 

A nevelőotthon több fiatalkorúja is vallott a zaklatásokról, köztük két egykori lakó, akiket a férfi elmondásuk szerint 12-13 évesen kezdett molesztálni, a zaklatás pedig több évig is eltartott. Mindketten azt állították, hogy a férfi anyagilag támogatta őket, finanszírozta a táborokat és a jogosítvány megszerzését is. A gyermekvédelem felé már öt évvel ezelőtt is érkezett jelzés, amikor a nevelők megtudták mi történik az intézményben, akkor azonban a gyerekek visszavonták a vallomásukat.

A bicskei gyermekotthon egykori vezetője 26 évig irányította az intézményt, példás munkájáért megválasztották Bicske díszpolgárának és állami kitüntetést is kapott. 

A történtekről, arról, hogy a férfi több éven keresztül molesztálta áldozatait először az RTL Klub Házon kívül műsora számolt be. 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Furcsa kérés - drogos alligátoroktól tartanak Amerikában
    Furcsa kérés - drogos alligátoroktól tartanak Amerikában
  • Ukrán nyelvtörvény - életbe lépett
    Ukrán nyelvtörvény - életbe lépett
  • Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól
    Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól
  • Drágulnak az üzemanyagok
    Drágulnak az üzemanyagok