Rain25 °C
2019. június 16. vasárnap Jusztin
Menü

Kutyabarát bevásárlóközpont lett az Alba Plaza

Kutyabarát bevásárlóközpont lett az Alba Plaza
Budapesten is nem egy pláza lett kutyabarát, vagy szervezett kutyabarát napot (Fotó: lobu.hu)

Nem ismeretlen dolog, hogy egy nő a karjában, a táskájában, vagy éppen négylábon, pórázon viszi plázázni kedvenc ölebét. Ez a különös vásárlási szokás az Alba Plázában is megvalósulhat, hiszen már a fehérvári bevásárlóközpontban is plázázhatnak a kutyák. Persze csak az alapvető előírások, valamint a pláza házirendjének betartása mellett.

Kutyabarát hely lett az Alba Plaza - olvasható a Dog Plusz Egyesület honlapján. A fehérvári üzletközpontban már több mint fél éve vezették be a kezdeményezést, hogy kutyákkal is be lehet menni az épületbe. Azóta már több kutyussal grasszáló gazdit is láthattunk a pláza folyosóin. Első körben persze itt is érvényesek azok az alap szabályok, melyek a kutyák közösségi területen való szereplésére érvényesek. Tehát a plázázó ebeknél is kötelező a póráz, a középtermetnél nagyobb kutyák esetén pedig a szájkosár használata is.

Az Alba Plaza házirendjében tovább szűkítik a behozható kutyusokra vonatkozó előírásokat. Eszerint a bevásárlóközpont területére csak jól szocializálódott, parancsszavakra hallgató, tiszta, egészséges kutyát lehet bevinni , valamint kérik, hogy a gazda tartsa magánál a kutya oltási könyvét. A kutya védelmében a mozgólépcsőn is csak ölben szabad felvinni az ebet, de a lift használata is megengedett, ez nagyobb testű kutyáknál a legfontosabb. Az ételudvar és a kávézók területére azonban a kedvenceket nem lehet bevinni, a többi üzlet pedig saját hatáskörben jogosult dönteni a kérdésben, melyet a gazdáknak kötelessége tiszteletben tartani. A kutyáért a gazdi tartozik felelősséggel, az esetlegesen okozott károkat köteles megtéríteni.

Az Alba Plaza üzemeltetési igazgatójával, Szabó Gabriellával beszélgettünk a nem mindennapi ötletről és megvalósításáról.

- Egy közös gondolkodás eredménye volt a döntés, hogy a kutyákat is beengedjük az Alba Plaza területére. Tegnap is láttunk kutyákkal érkező vásárlókat, és nagyon helyesek. Természetesen nincs arról szó, hogy a kutyák elárasztották volna a plázát, azért az nem lenne jó, de vannak olyan gazdik, akik sehova nem mennek a kutyájuk nélkül. Ezek a gazdák, akik így viszonyulnak a kutyáikhoz tudják, hogyan kell őket bevinni egy közösségi területre. Tehát nincsenek szabadon kóboroló a kutyák az Alba Plaza területén, hanem teljesen szocializált kutyákat lehet behozni. Az üzletek körében sem volt ellenvetés, de azt a jogot meghagytuk nekik, hogy a saját hatáskörükben eldönthessék ezt a kérdést. Egy ruhásüzletben például nem biztos, hogy szerencsés egy nagyobb testű kutya jelenléte, az ételudvar területére pedig mi sem engedjük be őket.

Nem az Alba Plaza az egyetlen, ami örömmel várja a kutyussal érkező gazdikat. A budapesti Allee tavaly, 2015 szeptemberében döntött ebben a kérdésben, azóta már 55 üzletben látják szívesen a kutyásokat.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés
    Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés
  • Ma tartják a Szabadságkoncertet
    Ma tartják a Szabadságkoncertet
  • Drágábbak a horvát autópályák szeptember végéig
    Drágábbak a horvát autópályák szeptember végéig
  • Véget vethetnek a szúnyoginváziónak a Balatonnál
    Véget vethetnek a szúnyoginváziónak a Balatonnál
  • Marad a kánikula, de frissítő záporok is jöhetnek
    Marad a kánikula, de frissítő záporok is jöhetnek
  • Meghalt Franco Zeffirelli olasz rendező
    Meghalt Franco Zeffirelli olasz rendező
  • Borsófesztivált rendeztek Feketehegy-Szárazréten
    Borsófesztivált rendeztek Feketehegy-Szárazréten
  • A Nemzeti Színház Woyzeck című előadása lett a legjobb a POSZT-on
    A Nemzeti Színház Woyzeck című előadása lett a legjobb a POSZT-on
  • Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét
    Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét
  • Ismét emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére
    Ismét emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére
  • Ma előfordulhat zápor zivatar, de marad a kánikulai idő
    Ma előfordulhat zápor zivatar, de marad a kánikulai idő
  • Évadzárót tartott a fehérvári teátrum
    Évadzárót tartott a fehérvári teátrum
  • Jövőre 30 százalék alá csökkenhet a kis- és közepes vállakozások adóterhe
    Jövőre 30 százalék alá csökkenhet a kis- és közepes vállakozások adóterhe