7 évnél régebbi cikk

Seuso: A Borbély-pince és további rejtélyek
Fehérvár Médiacentrum fotójaSeuso: A Borbély-pince és további rejtélyek

Újra a Seuso-rejtélyek nyomába eredünk december 13-án 17 órától a Csók István Képtárban. A Seuso kedd kerekasztal-beszélgetésen Borbély István, Polgárdi egykori polgármestere valamint Hajdú Éva újságíró, korábban Seuso-ügyekért felelős miniszteri biztos lesznek majd vendégeink.

Hajdú Éva a Magyar Nemzet kulturális újságírójaként 1995-ben kezdett foglalkozni a Seuso-kincsekkel. A titokzatos leletekről egy más témában készített interjú során hallott először Vukán Béla főhadnagytól. Kétéves oknyomozói munka után az akkori kulturális minisztertől kapott felkérést, hogy miniszteri biztosként végezze tovább a Seuso-kincs történetének felkutatását, majd előkészítette azok hazakerülését. A kalandos sorsú kincs történetéről könyvet is írt, amiben minden benne van, amit a Seuso-kincsek eredetéről, történetéről, magyarországi kapcsolódásáról, kalandos, krimibe illő eltulajdonításáról, külföldre viteléről, visszaszerzésének főbb állomásairól tudni lehet és érdemes.

Az egykori miniszteri biztos több alkalommal nyilatkozott már lapunknak: „A tárgyakról származó és az itthon gyűjtött mintákat többfajta módszerrel vizsgálták. Ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az ezüstöket rejtő rézüst Kőszárhegy oldalában, a Borbély-pincében volt utoljára elásva. Volt olyan kincslelet is, ami az ásatás helyéhez köthető. Ezeknek a bizonyítékoknak a bíróság előtti bemutatására azonban nem kaptunk lehetőséget. A tárgyaláson a magyar tanúk nem szólhattak a gyilkossághoz kapcsolódó bűnügyi nyomozásról és a Seuso-kincshez szorosan köthető polgárdi quadripusról sem.”

Másik vendégünk Borbély István egykori polgármester, aki 1990-től irányította Polgárdit. Az ő szépapja talált rá saját pincéje mellett – egy szilvafa kivágásakor – 1878-ban a híres tripusra, amit ma már quadripusként ismerünk. Érdekességként elmondhatjuk azt is, hogy a négylábú tartóra a Seuso-kincsek tálai éppen ráférnek. Ezt a quadripust Borbély István szépapja egy református lelkésszel a Nemzeti Múzeumba vitte. A négylábú tartó megtalálása után száz évvel ugyanebben a pincében rejtette el Sümegh József a Seuso-kincsek darabjait, majd itt lelte halálát furcsa körülmények között, amit az akkori katonai ügyész öngyilkosságnak állított be.

„Amikor 1990-ben polgármester lettem, akkor találkoztam először az üggyel, azért, mert az 1980-ban elhunyt Sümegh József – aki a kincseket találta – édesapja keresett meg azzal, hogy a fia nem felkötötte magát, hanem megölték, méghozzá a legmagasabb katonai körökből. Az 1980-ban miniszterként működő Czinege Lajos neve is felvetődött, mint érintett, de nem mint elkövető. Véleményem szerint Sümegh József honvéd halálesete csak következménye volt egy jóval korábban kezdődő ügynek, aminek középpontjában a kincs állt.” – nyilatkozta korábban a Fehérvár Televíziónak Borbély István.

A történet tehát most folytatódik, s biztosan izgalmas témák kerülnek majd a középpontba. Ha tehetik, látogassanak el kedden a képtárba, és tegyék fel kérdéseiket a helyszínen vendégeinknek!

A Seuso-kincsek eredetéről, történetéről, krimibe illő eltulajdonításáról, külföldre viteléről, visszaszerzésének főbb állomásairól is szó lesz kedden.

A sorozat előző részeit itt találod meg: Seuso.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek