A fehérvári autószerelő magánya - beszélgetés Tuboly Róberttel
A fehérvári autószerelő magánya - beszélgetés Tuboly Róberttel
A fehérvári autószerelő magánya - beszélgetés Tuboly Róberttel„Innen vitt el a mentő, és végig az tartotta bennem a lelket, hogy ide is jöjjek vissza.” – kezdi történetét Tuboly Róbert autószerelő.
Egy szép tágas műhelyben vagyunk, három autó van előkészítve a javításra, a szakember egyedül tartja kézben a dolgokat. Ténylegesen is egy kézben, a másik keze ugyanis még a március eleji stroke nyomait viseli: alig mozdítható. A lába sem a régi: sántikálva jár, de teszi ezt óriási akarattal, és energiával. Rengeteg feladat vár rá, mert szerencsére sok olyan ügyfele van, aki a súlyos betegség dacára sem pártolt el tőle, és inkább megvárta, míg visszatér. A fél keze bénaságát szinte már észre sem veszi, mert mi ez ahhoz képest, ami március 4-én történt vele!
„Bejöttem reggel dolgozni, aztán ahogy múlt az idő, egyre rosszabbul éreztem magam, majd azt vettem észre, hogy alig tudom mozdítani a számat, szinte már beszélni sem tudok. Ijedtemben kiszédelegtem a műhelyből, és az első embertől, akit találtam, segítséget kértem. Amikor a kórházba bevittek, már beszélni sem tudtam. Nem telt el sok idő, és teljesen mozgásképtelenné váltam, ugyanis feltehetően már a kórházban kaptam egy újabb stroke-ot.” – emlékszik vissza arra a pillanatra Róbert, amikor összeomlott az élete. Egy hónapig feküdt a fehérvári kórházban, mozdulni nem tudott, a gyógytorna pedig abból állt, hogy naponta öt percig kellett állnia az ágy szélébe kapaszkodva.
Tuboly Róbert egyelőre fél kézzel dolgozik (Fotó: Kiss László)
Újra megtanulni járni
Róbert hat hónapot töltött el Budakeszin a rehabilitációs intézetben, és a teljes mozgásképtelenségből lépésről lépésre fél év alatt eljutott a majdnem egészséges állapotig. A lépés egyébként már óriási dolognak számított, hiszen járni is újra meg kellett tanulnia. „Minden nap gyógytornász foglalkozott velem, elmondta, hogy mi az a feladat, amit egyedül is végezhetek, így a tornaidőn kívül is a teremben maradtam, és folyamatosan gyakoroltam. Egyetlen célom volt: visszakerülni a műhelybe! Ez adott erőt, mert ez az életem. Tudtam, hogy az ügyfeleim, akik hosszú évek óta hűségesek hozzám, számítanak rám. Közben többen megkerestek, érdeklődtek, ami nagyon jól esett. Érdekes, hogy a baj mennyi mindent kihoz az emberekből: belőlem a hatalmas akaraterőt, az élni akarást, másokból a segítséget, de sajnos vannak olyanok is, akik kihasználták a helyzetemet."
Egész életét az autóknak szentelte (Fotó: Kiss László)
Mindeközben itthon
A telephely tulajdonosa, ahol Róbert helyet bérelt, a helyzetre való tekintettel – amíg a vállalkozó fel nem épül – elengedte a bérleti díj felét, így nem kellett felszámolni az évek alatt felépített vállalkozást. A konkurencia azonban pillanatok alatt elcsábította Róbert munkatársát, sőt a szerelőműhely sem maradt üresen. „Már javában kórházi kezelés alatt álltam, amikor a párom az egyik barátommal beugrott a műhelybe, hogy kicseréljék egy autó gumiját. Az üresnek vélt műhelyben azonban meglepetésükre ott találták egykori alkalmazottamat, amint egy idegen autót szerel. Mint kiderült, a konkurens vállalkozó, akihez átment dolgozni, a portán megszerezte a műhely kulcsát, és azt hazudta a portásnak, illetve a volt alkalmazottamnak is, hogy mindez az én beleegyezésemmel történik.”
Nehéz jó munkaerőt találni
„Gyermekem nincs, én mindig az autóknak éltem.” – válaszolja Róbert, amikor arról kérdezem, lesz-e majd egyszer valaki, aki továbbviszi a műhelyt. Aztán hozzáteszi: „Abban bíztam, hogy a srác, akivel a stroke előtt együtt dolgoztam, majd idővel átveszi a műhelyt, de ő már máshol dolgozik.” S bár jöttek már néhányan a meghirdetett állásra, a legtöbben csak arra voltak kíváncsiak, megkapják-e a havi kétszáz nettót, a szakmai részről alig érdeklődtek. „Mintha a mai fiataloknál már nem is számítana, hogy mit, hogyan, milyen körülmények között és milyen szakmai fejlődési lehetőséggel lehet elvégezni, hogy abból hosszútávon profitáljon, és megbízható, saját ügyfékkörrel rendelkező szakemberré váljon.” – magyarázza észrevételeit az évtizedek óta pályán lévő szakember.
Róbert ennek ellenére reménykedik, és bízik benne, hogy idővel maga is többet tud vállalni. Már csak a vállát kell helyre tenni, és újra két kézzel szerelhet. „A cigit letettem, a túlsúlytól megszabadulok, a stroke másik rizikófaktorával, a stresszel azonban nem tudok mit kezdeni. Azt hiszem, ezt érti mindenki, aki szolgáltatóként vállalkozik: az ügyfél az első, akkor is, ha hétvége van, akkor is, ha hirtelen lerobbant és az út szélén áll tehetetlenül.” – vallja az autószerelő, aki számára a munkája alkotás, a féléves kórházi lét pedig rádöbbentette: enélkül nem is érdemes élni!
