6 évnél régebbi cikk

Fejér megyében is elindult a LépcsőházŐr program
Fehérvár Médiacentrum fotója
riasztokamera.com
Fejér megyében is elindult a LépcsőházŐr program

A lépcsőházakba telepített kamerarendszerektől a lakásbetörések és a kisebb rongálások számának csökkenését is remélik.

A LépcsőházŐr program lényege, hogy legyen minél több társasház folyosója bekamerázva, így a lakók nagyobb biztonságban érezhessék magukat és értékeit. A police.hu információ szerint május végén a program Fejér megyei indulásával kapcsolatosan tanácskozott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, az informatikai hátteret biztosító székesfehérvári vállalat munkatársai, valamint a Fejér megyei lakóházak üzemeltetését összefogó társaság képviselői, továbbá a székesfehérvári polgárőség vezetője is.

"A Fejér megyében is útjára indult LépcsőházŐr program a lépcsőházak biztonságának fokozása és a lakók szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében jött létre.  - adta hírül a police.hu közleménye. - A program lényege, hogy a társasházakba telepített kamerarendszer segítse az épületen belül elkövetett bűncselekmények felderítését, illetve megelőzését, a célja pedig, hogy csökkentse a lakásbetörések számát és megszűnjenek a kisebb rongálások is."

Arról, hogy melyik társasházba mikor kerülhet ilyen kamerarendszer, érdemes a közös képviselőkön keresztül érdeklődni. 
(Forrás: police.hu)

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek