Rain12 °C
2019. április 23. kedd Béla
Menü

Minden eddiginél több helyen lesz idén adventi díszkivilágítás Fehérváron

Minden eddiginél több helyen lesz idén adventi díszkivilágítás Fehérváron
A Városház tér adventi kivilágítása tavaly (Fotó: Horváth Reni)

Már javában szerelik a Városgondnokság szakemberei az adventi díszkivilágítást. Idén minden eddiginél több helyen ragyognak majd az ünnepi fények Székesfehérváron.

Bár még csak október van, a Városgondnokság már elkezdte szerelni az adventi fényeket Székesfehérváron. Jelenleg a Palotai kapu téren és a Liszt Ferenc utcában dolgoznak a szakemberek, hogy advent első hétvégéjére (december 1-2.) mindenhova kikerülhessenek a fények. Tavaly is nagyon sok elismerést kapott a díszkivilágítás, ráadásul idén több új helyszínre is kerülnek adventi fények a városban.

Vörös Tamás, a Városgondnokság rendezvény-műszaki csoportjának vezetője elmondta, hogy minden nagyvárosban elkezdődik már októberben az ünnepi fények szerelése. Fehérváron is évről-évre egyre teljesebb az adventi díszkivilágítás, mely segít ráhangolódni az ünnepre. Kiemelte, hogy a Városgondnokság ebben az évben is beszerzett új, energiatakarékos fényeket.

– Sok új helyre is szerelünk fényeket. Idén adventre az Oskola utcában, a Kossuth udvarban, az Órajátéknál, valamint a megújult Országzászló téren és a Távírda utcában is lesz ünnepi díszkivilágítás, továbbá a Vasútállomás előtti térre is helyezünk ki adventi fényfüzéreket, díszeket.

Mintegy három kilométernyi elektromos kábelt kell felszerelnie a következő hetekben a villanyszerelőknek és a hét kilométert is eléri a fényfüzérek hossza. Vörös Tamás elmondta, hogy az elmúlt években nagy sikernek örvendő fényinstallációk idén is kikerülnek a Belvárosba.

(Forrás: ÖKK)

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Idén is tart nyári napközis tábort a Fehérvári Állatotthon
    Idén is tart nyári napközis tábort a Fehérvári Állatotthon
  • Hét halálos baleset három nap alatt
    Hét halálos baleset három nap alatt
  • Keresik a legkreatívabb óvodát és iskolát
    Keresik a legkreatívabb óvodát és iskolát
  • A Sóstó Látogatóközpont szerdán nyílik meg a nagyközönség előtt
    A Sóstó Látogatóközpont szerdán nyílik meg a nagyközönség előtt

A hét embere

  • Magyarország is segít a sri lanka-i merényletekben érintett családoknak
    Magyarország is segít a sri lanka-i merényletekben érintett családoknak
  • Sri Lanka: több külföldi áldozata is van a hétvégi robbantás sorozatnak
    Sri Lanka: több külföldi áldozata is van a hétvégi robbantás sorozatnak
  • Tigris harapott meg egy embert Zsolnán
    Tigris harapott meg egy embert Zsolnán
  • Népmesés szakmai workshop óvónőknek a Gárdonyiban
    Népmesés szakmai workshop óvónőknek a Gárdonyiban
  • Magyar Hírlap - Népszerűbbek lettek a négycsillagos hotelek
    Magyar Hírlap - Népszerűbbek lettek a négycsillagos hotelek
  • Erősen felhős, borult lesz az ég
    Erősen felhős, borult lesz az ég
  • Lejár az EP-listák bejelentésének határideje
    Lejár az EP-listák bejelentésének határideje
  • Elkezdődik az óvodai beíratkozás Székesfehérváron
    Elkezdődik az óvodai beíratkozás Székesfehérváron

Eseménynaptár

  • Megkezdődött a Magyar Filmhét
    Megkezdődött a Magyar Filmhét
  • Sokan vezettek részegen húsvétvasárnap
    Sokan vezettek részegen húsvétvasárnap
  • A békéről beszélt húsvétkor a pápa
    A békéről beszélt húsvétkor a pápa
  • HÍREK április 22-én
    HÍREK április 22-én