Clear sky20 °C
2019. április 19. péntek Emma
Menü

Nascimento fehéren-feketén

Nascimento fehéren-feketén
Alexandra Priscila do Nascimento (Fotó: Kiss László)

Még fiatal, de valójában sohasem lehetett igazán az. Mégsem bánja, mert neki megvolt a lehetősége, hogy eldöntse, mit szeretne, és volt akarata, hite megvalósítani. Az pedig, hogy ennek komoly ára van, természetes. Az Alba Fehérvár KC játékosa, Alexandra Priscila do Nascimento számára a kézilabda harc, ami nem ér véget egy meccsel vagy egy bajnoksággal. „Szeretni kell azt, amit csinálsz, és akkor lesz erőd a küzdelemhez!” – vallja a brazil világbajnok, aki tizenöt éve él Európában, és második éve erősíti a fehérvári csapatot.

Dél-amerikaiként hogy viseled a magyarországi telet? Meg lehet szokni?

Brazíliának csak a legdélibb részén ismerik egy kicsit a hideget. Én São Paulóban születtem, Espírito Santóban lakik a családom, egészen közel a tengerparthoz. Melegben, tengerparton nőttem fel. Ehhez képest nagy változás volt, amikor Európába költöztem. Nyaranta, amikor szünet van a bajnokságban, mindig hazautazom, és ekkor sok időt töltök a strandon.

Milyen olyankor hazamenni?

Csodálatos érzés a családommal találkozni, és mindig ugyanolyan, mint amikor első alkalommal utaztam haza Európából. Amikor kinyílik a repülő ajtaja, és beszippantom az ottani levegőt, akkor tudom igazán elhinni, hogy újra Brazíliában vagyok. Forróság önti el a szívemet, amikor meglátom őket, kicsordul a könnyem, és érzem azt a különleges biztonságot, amit az ember csak otthon érezhet.

A reptéren mindig a családja várja (Fotó: Alexandra Priscila do Nascimento)
A reptéren mindig a családja várja (Fotó: Alexandra Priscila do Nascimento)

Nem te vagy az első sportoló a családban. Hogyan gondolnak rád, mennyire büszkék arra, amit elértél?

Nagyon szerény körülmények között nőttem fel. Nem szégyellem, egy favellában laktunk. Ezeket a gyökereket, azt a sok szenvedést, amit gyermekkoromban átélt a család, soha nem felejtem el. Ahogy azt a kemény munkát sem, amivel eljutottam odáig, hogy ezeket az eredményeket elérjem. Érzem, hogy ezt a családom nagyon tiszteli, büszkék rám, sokat kérdeznek, tetszik nekik az, amit csinálok, szeretik hallani a részleteket. Ugyanakkor mindig próbálom egyszerűen előadni a dolgokat, hogy ne tűnjön fellengzősnek. Mindig emlékezni fogok arra, hogy honnan jöttem, és hű szeretnék ehhez maradni!

Karneváli hangulatban bátyjával (Fotó: Alexandra Priscila do Nascimento)
Karneváli hangulatban bátyjával (Fotó: Alexandra Priscila do Nascimento)

Édesapád hivatásos focista volt, tulajdonképpen miatta kezdtél el komolyan sportolni. Hogyan gondolsz vissza rá? Mi az, amit az ő emléke ad akár a sportban, akár a magánéletben?

Valóban nagy szerepe volt abban, hogy elkezdtem tízéves koromban kézilabdázni. Volt egy bátyám, édesapám benne látta a lehetőséget, őt szánta sportolónak. Éppen ezért sokkal nagyobb figyelmet kapott a bátyám sporttevékenysége, ami engem még inkább arra ösztönzött, hogy megmutassam: belőlem is lehet sportoló. Nagyon nehéz édesapámról beszélni, mert tizenkét éves voltam, amikor elhunyt, így sajnos nem élhette meg a sikereimet.

Brazíliában a családon belül mennyire jellemző az, hogy más elvárások vannak a fiúkkal és más a lányokkal szemben?

Jól emlékszem arra, hogy tízévesen a szüleim a jövőmön vitatkoztak a fejem fölött. Édesapám azt szerette volna, ha tizennyolc évesen férjhez megyek, családot alapítok, gyermekeket nevelek. Édesanyám viszont azt mondta, hogy már nem úgy van, mint régen. Mostanára sokat változott a nők megítélése a társadalomban, ma már Brazíliában sem számít különlegesnek, ha egy nőnek is vannak ambíciói a családon kívül. A sportsikerek, például a női kézilabdacsapat világbajnoki sikere is szerepet játszott ebben a változásban.

Édesanyád mivel foglalkozott?

Édesanyám tizennyolc éves volt, amikor a bátyám megszületett. Addig röplabdázott a gimnáziumban, utána viszont csak a családnak élt. Igazodni kellett ahhoz, ahová édesapámat futballjátékosként igazolták.

 Alexandra Priscila do Nascimento (Fotó: Kiss László)
Alexandra Priscila do Nascimento (Fotó: Kiss László)

Kislánykorodban hogyan képzelted el magad felnőttként?

Ezt nehéz megfogalmazni, mert édesapám halála után nagyon bonyolulttá vált az életünk. Az öcsém akkor még csak ötéves volt, édesanyámnak pedig két állást kellett vállalnia, hogy meg tudjunk élni, éjjel pedig tanult, hogy továbbképezze magát. Rám hárult az öcsém nevelése, a háztartás ellátása. Iskolába jártam, edzésre, utána a háztartással és a testvéremmel törődtem. Eredetileg tanár szerettem volna lenni, pedagógiát tanultam. Majdnem el is végeztem az egyetemet, már csak egy év volt hátra, amikor Daniella Piedade, aki korábban az Alba Fehérvárban is játszott, szólt, hogy én is menjek Ausztriába kézilabdázni. Huszonkét évesen mentem ki, de már tizennyolc éves koromban eldöntöttem, hogy hivatásként tekintek a kézilabdára. Nagyon szerettem a sportot, és akkor jött egy lehetőség, hogy São Paulóban játsszak. Édesanyámmal megbeszéltem, hogy csak úgy hagyom el a családi házat, ha a kézilabdával pénzt keresek, és nem csak egy szenvedély marad. El kellett tudni tartani magam és segíteni a családot.

Az anyagi lehetőségeken túl mi az, amit adott számodra a kézilabda?

Megerősített, megtanított döntéseket hozni, és a nehézségek ellenére hittel vállalni a jövőt. Borzasztóan nehéz volt ugyanis otthagyni Brazíliát: bűntudatot éreztem, hogy míg én eljövök egy jobb életbe, a családot otthagyom a szegénységben. Rengeteget sírtam, és csak az Istenbe vetett hitem hajtott előre. Édesanyámnak sokszor nem is mondtam igazat, amikor a telefonban kérdezte, hogy hogy vagyok. Mindig azt mondtam, hogy minden rendben van, nem árultam el, mennyire szenvedek attól, hogy teljesen új környezetben vagyok, és ezt a rossz érzést a bűntudat még inkább mélyítette. Mégis, a mai napig hiszem, hogyha az ember hisz Istenben és vállalja a szenvedést, a nehézségeket anélkül, hogy elvárna cserébe bármit, akkor idővel az élettől úgyis visszakapja a jó dolgokat.

Egy korábbi interjúban egyszer azt nyilatkoztad, hogy a kézilabda számodra harc. Mit jelent neked ez a harc?

A harcot nemcsak a pályán értem, hanem a személyes életemben is. Minden nap meg kell küzdenem magammal. Találhatnék kifogásokat, például hogy harminchét évesen már nem futok annyit, nem úgy edzek, mint húszévesen. De bennem még mindig az van, hogy száz százalékot kell adnom ahhoz, hogy hiteles legyek. Tartozom ezzel az edzőmnek, a csapattársaimnak, a családomnak, a szurkolóimnak és saját magamnak is. Ezt a harcot minden nap meg kell vívnom a fejemben és a szívemben is. Nem a kifogásokat keresem, hanem igenis a száz százalékot.

Olimpiai eredmények, világbajnoki cím – mondhatjuk, hogy szinte mindent elértél, amit a kézilabdában lehetett. Miért lehet még ezek után küzdeni?

Nagyon fontos egy sportoló számára, hogy ne a múltból éljen meg. Mindig a jelenben kell újra és újra teljesíteni. Gondolhatnék az elért sikerekre, de az nem vinne előre. Nagyon kell figyelnem arra, hogy a legjobb állapotban legyek fizikálisan és fejben is, egy pillanatra se engedjek le. Mindig új célokat kell kitűzni magam elé, és a férjem – Patrício Andrés Martínez, aki szintén hivatásos kézilabdázó – is sokat segít, hogy teljes mértékben a hivatásomra tudjak koncentrálni. Most, a beszélgetésünk alatt sem tudom kizárni a fejemből, hogy ma délután edzésem van, ahol jól kell teljesítenem.

 Alexandra Priscila do Nascimento (Fotó: Kiss László)
Alexandra Priscila do Nascimento (Fotó: Kiss László)

Több helyen nyilatkoztad, hogy meghatározó volt az a tizenegy év, amit az ausztriai Hypónál töltöttél. Hogyan jellemeznéd azt az időszakot? Mi az, amiben ott fejlődtél, ami ott benned változott?

Dani, azaz Daniela Piedade hamarabb került Ausztriába, ő hívott, hogy menjek utána. Csak azért mertem belevágni, mert tudtam, hogy ő ott van és segíteni fog. Elképzelésem sem volt Európáról, és nemcsak a sport terén, hanem a mindennapokról sem. Dani tapasztalata óriási segítség volt számomra. Nagyon kemény edzőnk volt a Hypónál, aki rékényszerített arra, hogy teljes mértékben a kézilabdára fókuszáljak. Később Németh András lett az edzőnk, akinél még keményebb munka folyt, óriási igénybevételt jelentett mentálisan és fizikailag is. András edzéseiről egymás között úgy beszéltünk a csapatban, hogy oké, hogy most kezdődik az edzés, csak azt nem tudjuk, hogy megérjük-e a végét. Kezdetben a szabad hétvégéken elmentünk bulizni a többiekkel, de néhány alkalom után rájöttem, hogy nem ezért jöttem Európába. Sokkal jobban kell koncentrálnom a hivatásomra, arra, hogy abban sikeres legyek. Elkezdtem a szabadnapjaimon is edzeni, önszorgalomból eljártam erősíteni, futni. A bal vállam – a dobóvállam – egy sajátos mozdulatbeidegződés miatt elég szűk tartományban mozgott, ezzel is rengeteget foglalkoztam. Szép lassan megtanultam, hogy nem elég a tehetség. Igen, tehetséges vagyok, Isten nagyon jó alkatot adott nekem és jó mozgást. A tehetség azonban csak egy lehetőség, ami önmagában nem elég. Csak akkor ér valamit, ha sok munkával párosul, akkor lehet sikert elérni. Talán ez az a mentalitás, amit meg kellett tanulnom az ott eltöltött idő alatt.

Nem hiányzik a fiatalkorod? Azok a gondtalan évek, amiket Brazíliában sem tudtál megélni, de Európában sem, hiszen a Hypónál is a nehezebb utat választottad?

Nem így érzek. Az embernek nem lehet meg egyszerre mindene, mindig döntenie kell. Nem lehet egyszerre buliba járni és kézilabdázni, otthon maradni, de sikereket is elérni. Egyrészt hálás vagyok a Jóistennek azért, hogy ilyen lehetőséget adott, másrészt azért is, hogy jól döntöttem, és éltem ezekkel a lehetőségekkel. Lehet, hogy kevesebbet játszottam az utcán a barátokkal, mint a többiek, mert nekem a testvéremre kellett vigyáznom. De ha erre gondolok, mindig eszembe jut édesanyám. Azok az eredmények, amiket én elértem, hogy világbajnokságokat nyertem, az semmi ahhoz képest, hogy édesanyám egyedül, a férjét elveszítve egy nyomornegyedben felnevelt három gyereket. Ha egy pillanatra is eszembe jutna azon siránkozni, hogy mennyi áldozatot kellett hoznom a sikereimért, azonnal látom, hogy hozzá képest ez semmi.

Hogy ismerted meg a férjedet?

Patót 2000-ben láttam először a Pánamerikai Játékokon. Ő a chilei férfi kézilabdaválogatottban szerepelt, én a brazil nőiben. Akkor még nem nagyon vett észre engem, nem nagyon törődött velem, gondoltam, majd meglátjuk, mi lesz. Egy évvel később egy olyan eseményen, ahol a férfi és a női válogatottak is jelen voltak, már beszélgettünk, jóba lettünk. Akkor viszont mindkettőnknek volt párja. Óriási vívódás volt bennem, mert nem értettem, hogy lehet az, hogy nekem van barátom, és itt van ez a férfi, akibe szinte első látásra fülig szerelmes lettem. E-mail-címet cseréltünk, négy évig csak leveleztünk, ezután került sor arra, hogy Ausztriában találkozzunk.

Ekkor már egyértelmű volt, hogy együtt folytatjátok?

Négy évig vártam rá, végre megérkezett, majd úgy kezdte, hogy szeretné megkérdezni, udvarolhat-e nekem. Nagyon furcsa volt, mert Brazíliában ezt nem szokták megkérdezni, hanem találkozgatnak, megcsókolják egymást, és akkor egyértelmű. Úgy tűnik, Chilében ez másképpen van.

Hogy fér meg két dudás egy csárdában?

A legfontosabb az őszinteség, ami sohasem hiányozhat a kapcsolatunkból. Patónak köszönhetem például, hogy abból a zárkózott lányból, aki régebben voltam, sokkal nyitottabbá váltam. Valószínűleg a sok nehézség és felelősség miatt mindig úgy éreztem, hogy nekem nem szabad sírnom, keménynek kell lennem. Ő azt mondja, hogy éljem meg az érzelmeimet, mert az felszabadít. Ha sírnom kell, sírjak, ha nevetnem kell, nevessek, beszéljem ki magamból, ami nyomaszt, és legyek olyan, amilyen lenni szeretnék! A kézilabdának sajátos helye van az életünkben: ő nagyon jól tudja, hogy egy mérkőzés után nem ronthat nekem, hogy elmondja, mi volt jó, mi nem, hanem szépen hagyja, s ha én előjövök a témával, akkor beszélünk róla. Teljesen külön tudjuk választani a magánéletet és a hivatást, otthon nem ez a fő téma. Ő imád főzni, és jól is főz. Emellett a család, a barátok, a mindennapok vannak a középpontban.

Patóval a tengerparton (Fotó: Alexandra Priscila do Nascimento)
Patóval a tengerparton (Fotó: Alexandra Priscila do Nascimento)

Mi az, amivel egy kicsit otthonossá tudod tenni a mindennapjaidat, és közelebb tudod hozni Brazíliát Európához?

Intenzíven tartom a kapcsolatot az otthoniakkal. Édesanyámmal rengeteget beszélünk, fotókat küldök, az öcsém most is itt van nálunk, meglátogatnak minket a barátaink. És bár mindennap meg kell küzdeni azért, hogy a családomat közel tudhassam magamhoz, imádok itt élni!

Az Alba Fehérvár KC-nál minden nap együtt edzetek, együtt küzdötök az eredményekért a lányokkal. Mennyire válnak ezek a kapcsolatok szorossá, barátivá?

Bonyolult a kérdés, különösen lányok esetében, hiszen sokan vagyunk együtt, és mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai. Nehéz időszakokban sokat számít az őszinteség és a nyitottság: ha beszélgetünk, és tudom, hogy egy csapattársamnak például az édesanyjával volt éppen konfliktusa, ezért rosszkedvű, azt könnyebb megérteni, kezelni, könnyebben tudunk egymásnak segíteni. Feladatomnak érzem, hogy nyitott legyek és segítsek, hogy jó irányba tereljem a kapcsolatokat a csapaton belül. Az egész életünket szinte a kézilabdával töltjük, tehát együtt, ezért fontos, hogy kialakuljanak értékes barátságok. Dani Piedade, akit már többször említettem, nekem olyan, mintha a nővérem lenne. Nővérem pedig sosem volt, hiszen két fiú testvérem van, vagyis ez egy életreszóló, nagyon szoros barátság lett. A fehérvári játékosok közül Claudine Mendyvel van nagyszerű kapcsolatom a pályán és azon kívül is. Elena Gjorgjijevskával is jó barátságban vagyunk, vele Romániában játszottunk együtt, és bár most ő elkerült a csapattól, mindennapi kapcsolatban maradtunk.

Világbajnok barátnők: Dani és Ale (Fotó: Alexandra Priscila do Nascimento)
Világbajnok barátnők: Dani és Ale (Fotó: Alexandra Priscila do Nascimento)

Bár az még nyitott kérdés, hogy maradsz-e még egy szezont az Albánál, nem titok, hogy a közeljövőben gyermeket szeretnél. Gondolkodtál már azon, hogy mik azok a legfőbb értékek, gondolatok, amiket gyermekeidnek mindenképpen át szeretnél adni?

A legfontosabb a tisztelet, és az, hogy képes legyél adni másoknak. Emellett mindent, amit az életben teszel, óriási szeretettel és szívvel csináld!

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Notre-Dame - Nem volt akkora a pusztítás, mint amekkorának tűnt
    Notre-Dame - Nem volt akkora a pusztítás, mint amekkorának tűnt
  • Eredményes a vastagbélrákszűrés
    Eredményes a vastagbélrákszűrés
  • Még mindig próbálkoznak a csalók az E.ON nevében
    Még mindig próbálkoznak a csalók az E.ON nevében
  • Két hétre bezárják a Keleti pályaudvart
    Két hétre bezárják a Keleti pályaudvart
  • Húsvéti forgatag a Szennai Skanzenben
    Húsvéti forgatag a Szennai Skanzenben
  • Elkerülhető az aszály mesterséges vízpótlással
    Elkerülhető az aszály mesterséges vízpótlással
  • A Hold déli sarkán landol a következő amerikai expedíció
    A Hold déli sarkán landol a következő amerikai expedíció
  • Családi programok a Várkert Bazárban
    Családi programok a Várkert Bazárban

Eseménynaptár

  • Magához tért a lakáshitel-piac
    Magához tért a lakáshitel-piac
  • Húsvéti szemétszállítás - hétfő helyett vasárnap ürítik a kukákat
    Húsvéti szemétszállítás - hétfő helyett vasárnap ürítik a kukákat
  • Templomlátogatás kerékpárral
    Templomlátogatás kerékpárral
  • A túlélés diadala - emlékezés a holokausztra
    A túlélés diadala - emlékezés a holokausztra
  • Húsvéti táncház a Malom utcában
    Húsvéti táncház a Malom utcában
  • Áramszünet lesz Palotavárosban
    Áramszünet lesz Palotavárosban
  • Nagypéntek - keresztútjárás a Palotavárosi Kálváriánál
    Nagypéntek - keresztútjárás a Palotavárosi Kálváriánál
  • Felvételi - lehet pótolni a hiányzó dokumentumokat
    Felvételi - lehet pótolni a hiányzó dokumentumokat
  • Kampány indul a vezetés közbeni mobilozás visszaszorításáért
    Kampány indul a vezetés közbeni mobilozás visszaszorításáért
  • Budapesti Tavaszi Vásár a húsvét jegyében
    Budapesti Tavaszi Vásár a húsvét jegyében
  • Nem szűnik meg a miskolci gyermekváros
    Nem szűnik meg a miskolci gyermekváros
  • Felveszik a harcot a játékfüggőség ellen
    Felveszik a harcot a játékfüggőség ellen
  • Automatikusan kapnak személyit az újszülöttek
    Automatikusan kapnak személyit az újszülöttek