5 évnél régebbi cikk

A Bosszúállók között a helye - Marvel Kapitány kritika
Fehérvár Médiacentrum fotójaA Bosszúállók között a helye - Marvel Kapitány kritika

Megnéztem az össznépi harag újabb áldozatának, Marvel Kapitánynak a bemutatkozó filmjét, és a többséggel ellentétben elégedetten hagytam el a mozitermet. Kicsit furán is éreztem magam, hogy más elképzeléseim vannak, mint a nemzetközi sajtónak, így gyorsan bekérdeztem a körülöttem ülő sorstársaimat, és egytől-egyig mindenkinek bejövős volt az alkotás. Akkor most mi van? Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Marvel Kapitány! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

A Marvel Kapitány képregényes története kicsit összetett (például a DC Comisnál is találhatunk egy hasonló nevű szuperhőst, aki nemsokára szintén debütál a mozikban), így inkább nem mennék bele, hogyan változott a karakter sorsa, elég annyi, hogy eredetileg Ms. Marvel néven futott, a jelen moziban megismert szereplővel együtt hét különböző hős is birtokolta a nevet, illetve Carol Danvers 1968-ban a Marvel Super Heroes tizenharmadik számában mutatkozott be, ám nem tartozott a legnépszerűbb figurák közé. Aki kíváncsi a teljes sztorira, az ide kattintva olvashat utána.

Ennek ellenére a Marvel Comics atyja, Stan Lee ragaszkodott hozzá (a kiadó nevével ellátott hős kaszálása igencsak rosszul mutatott volna), így kerülhetett képbe a Marvel-moziverzum (köztük a Fekete Párduc-kritikánkat itt, a Thor: Ragnarökről írtakat itt, a Bosszúállók: Végtelen háborúról alkotott véleményünket pedig itt olvashatjátok) építése közben is, amely tökéletes alapanyagot biztosított egy női szuperhős első, egész estés mozijához.

Marvel Kapitány szerepére a készítők elmondása szerint csak és kizárólag az Oscar-díjas (2016-ban a legjobb női főszereplőnek járó szobrocskát kapta meg A szobában nyújtott alakításáért) Brie Larsont szemelték ki, aki bár eleinte vacillált rajta, végül belement a buliba. A film dirigálására pedig az Anna Boden-Ryan Fleck párost kérték fel, így minden adott volt, hogy újabb zseniális szuperhősös mozit láthasson a nagyérdemű.

Sztori

A történet szerint 1995-ben járunk, és a korábban megszokott bemutatkozó szuperhős-mozikkal ellentétben nem a Földön, hanem a kree faj központi bolygóján, a Halán vesszük fel a fonalat. Carol Danvers/Marvel Kapitány (Brie Larson) a Csillagosztag katonai alakulatnál szolgál, ám első komolyabb bevetése előtt mentorával, Yon-Roggal (Jude Law) még egyszer átveszik a küzdősportok alapjait, aki ráadásul kiselőadást is tart a szupererőkkel kapcsolatban.

Az akció aztán igencsak balul sül el, Carol pedig az alakváltó skrullok (a kree esküdt ellensége) fogságába esik. Ekkor bemutatkozik a skrullok vezére, Talos (Ben Mendelsohn) is, aki olyan infókat nyer ki az akkor még Vers néven futó nő agyából, amelynek köszönhetően meg sem állnak szeretett bolygónkig. Ahogy az lenni szokott, Carol szupererejének beizzításával megszökik a buliból, majd az alakváltók utolsó mentőkabinjával stílusosan landol az egyik menő, földi videókölcsönzőben.

Persze sokáig nem marad észrevétlen a látogatása, és kik érkeznek elsőként a becsapódás helyszínére? Persze, hogy a legendás Nick Fury (Samuel L. Jackson) és az akkor még zöldfülű, Phil Coulson (Clark Gregg), nem beszélve a S.H.I.E.L.D. szupertitkos ügynökeiről. Na, innentől indul csak be igazán a történet...

Karakterek

A Marvel Kapitány tele van zseniális színészekkel, ám ha valamit fel lehet róni a filmnek, akkor az a művészek kollektívan visszafogott játéka. Kezdjük rögtön Brie Larsonnal, akinél tökéletesebb Marvel Kapitányt el sem tudtam volna képzelni, és még úgy ahogy el is csípte a szerepet, ám végig az volt az érzésem, hogy ennél jóval több volt benne, mint amennyit mutatott.

Mintha a szupererejével párhuzamosan a teljesítményét is visszafogták volna. Próbálkozott a jópofáskodással, a keménykedéssel, még talán (a legerősebb Marvel-szuperhőshöz híven) arcoskodással is, ám nem nagyon találták el az arányokat, így visszagondolva a karakter egy kiaknázatlan lehetőségnek hat. Persze aztán az is lehet, hogy mindez szándékos, és a Bosszúállók: Végjátékban megkapjuk az igazi Marvel Kapitányt. Nagyon várós.

Samuel L. Jackson jelenléte mindig üdítően hat a filmvásznon. Érdekes volt megismerni, milyen volt Nick Fury mielőtt keménykötésű górénak állt volna, és hát meglepően más. Míg az általunk ismert Furytől egy árva mosolyt sem láthattunk, addig a fiatalabb kiadása végig poénkodja a mozit, ami egy-egy jelenet erejéig jól áll neki, ám egy idő után átesik a ló túloldalára, és inkább tűnik soknak, mint optimálisnak. Ettől a szereptől is többet vártam volna.

Jude Law karakterét - bár végig központi szerepet játszik - nem volt elég időnk megismerni, ugyanez igaz Mar-Vellre (Annette Benning), és a Csillagosztag minden egyes tagjára. Ben Mandelsohn Talosát is idesorolhattam volna, ám róla - és az egész skrull fajról - kicsit több infót tudhatunk meg, ami némileg árnyalja karakterét.

Ja, majd megfeledkeztem a trailerekben látható cuki kis macsekról, Goose-ról, aki ha megjelent, hangosan felnevetett a közönség. Simán elviszi a showt! Fun fact: sanszos, hogy az egész Marvel-moziverzum egyik legnagyobb kulcsmomentuma hozzá fog kötődni. Psszt! A bársonytalpú népszerűségét tükrözi, hogy a Marvel még egy külön live videót is készített dolgos mindennapjairól. Hogy oda ne rohanjak!

Összegzés

Először is szögezzük le, a Marvel Kapitány igen is jó film, és ezt nem csak azért mondom, mert Marvel-rajongó vagyok. Számos külföldi és hazai kritikát is elolvastam, és rá kellett döbbenjek, hogy a legtöbb kérdéses pontban egyszerűen nincs igazuk. Azt érzem, hogy az emberek általánosságban nem akarják szeretni Marvel Kapitányt.

Hogy miért van ez, arról nagyon sok elképzelésem van, de ennek nem egy filmkritikában van a helye, annyit viszont megjegyzek, hogy egyszerűen az embereknek (tisztelet a kivételnek) nem lehet semmit sem csinálni, mert mindenben csak a rosszat látják. Ha valami ilyen, akkor miért nem olyan, és fordítva dettó. Értem én, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, meg hogy kb. annyi film készült már mindenféle témában, hogy szinte lehetetlen újat mutatni, de egyszer alig nézhetőnek bélyegezni a Marvel Kapitányt, kicsit erősnek érzem.

Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy mégis mit vártak a kritikusok? Hogy egy akkora volumenű mozit kapnak, mint az Amerika Kapitány: Polgárháború, vagy a Bosszúállók-filmek? Nem értem. A Marvel Kapitány eredettörténet, és kicsit máshogy tálalták, mint a korábbiakat, erre azt mondják követhetetlen. Nem, nem az, csak mással is kéne foglalkozni, mint az indokolatlan fikázással.

A Marvel Kapitány igen is pöpec kis alkotás lett, amely egyáltalán nem olyan, mint a Marvel korábbi mozijai, ám simán beilleszthető a sorba. Bajban a Marvel-moziuniverzum? A DC sopánkodva könyörögne, hogy ennyire legyen csak trében. Sokaknak sajnos semmi sem tudja lángra lobbantani a szívüket, és bár nem azt mondom, hogy a Marvel Kapitány a legélesebb kés a fiókban, de nem is lett annyira rossz, mint ahogy némelyek tálalják, így inkább örülni kéne, hogy ilyen "nézhetetlen" filmekkel halmoznak el minket. 

10/7 - Simán megállja a helyét a Marvel korábbi alkotásai között

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek