5 évnél régebbi cikk

„Mindent az utolsó pillanatra hagyok!” - beszélgetés Kneifel Nórával, a tizedik Fehérvári Versünnep győztesével
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
„Mindent az utolsó pillanatra hagyok!” - beszélgetés Kneifel Nórával, a tizedik Fehérvári Versünnep győztesével

A X. Fehérvári Versünnepet a Teleki végzős gimnazistája, Kneifel Nóra nyerte, aki Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét adta elő. A győztessel a verstanulás kihívásairól és a pályaválasztásról beszélgettünk.

A rutinos szavalók közé tartozol. Emlékszel, mi volt az első vers, amit mondtál?

Van rólam egy felvétel még kiskoromból, amikor az óvodai évzáró ünnepségen Nagy László egyik versét mondom. Talán ez volt az első költemény, amit úgy istenigazából megtanultam. De ami mondanivalójában is magával ragadott, az pár év múlva József Attila Kései siratója volt, amit számomra azóta sem tudott semmi felülmúlni. Ebben a költő hihetetlen fájdalommal írja körül, mit jelent számára édesanyja elvesztése.

Az elődöntőre Csukás István Istenke, vedd térdedre édesanyámat című művét választottad, mely ugyanezt a kérdéskört járja körbe.

Ebből is látszik, mennyire mélyen érint a halál, az elmúlás gondolata. Ez egy kevésbé ismert vers, mert Csukás Istvánhoz a legtöbben Gombóc Artúrt és társait kötik.

Most miért pont erre Gyóni-költeményre esett a választásod?

Két évvel ezelőtt a Gyóni-szobor avatásán már mondtam ezt a verset. Igaz, akkor nem én választottam, hanem kötelezően ezt kellett mondanom, és annak ellenére megfogott, hogy alapvetően nem szeretem a történelmi verseket. De a Versünnep döntőjén egy olyan közönségnek adhattam elő, amelyik érti és befogadja ezt a művet.

Mikor kezdtél el felkészülni?

Nagyon későn, de ez rám vall! Mindent az utolsó pillanatra hagyok. Kicsit féltem is, hogy belegabalyodok a sorokba. Amikor a mentorommal, Varga Gabriella színésznővel találkoztunk, akkor is csak olvastam a verset. Ő egyébként nagyon sokat segített, hogy vizualizáljam a szöveget, például a bombázást, és így még inkább magamévá tegyem a művet.

A döntő előtt otthon elmondtad valakinek a verset?

Nem szeretem, ha a családom hallja, hogyan szavalok, mert zavarban vagyok előttük. Mindig megvárom azt a pillanatot, hogy egyedül legyek, és a tükör előtt gyakorlok. A verseny előtt a biztonság kedvéért a húgomnak mindenféle hangsúlyozás nélkül eldaráltam a verset.

Volt arra példa, hogy egy szavalóversenyen nem jutott eszedbe a következő versszak?

Két évvel ezelőtt a versünnep döntőjén Karinthy Előszó című versét mondtam. Már majdnem a végére értem, amikor egyszerűen nem jutott eszembe a következő sor. A helyzetet a mimikámmal próbáltam palástolni. Úgy tettem, mintha egy pillanatra elgondolkodtam volna. Aztán isteni sugallatra bevillant, hogy az jön: engedjetek fel.

A verstábort leszámítva milyen terveid vannak a közeljövőben?

Már csak pár hét választ el az érettségitől. Jelenleg ott tartok, hogy el kéne kezdenem készülni. Tudom, ezt is az utolsó pillanatra hagyom. Egyébként a Corvinuson kommunikáció és médiatudomány szakra jelentkeztem. Szerintem ez egy olyan pálya, ahol különböző helyzetekben különböző emberekkel dolgozhatok együtt. Ugyanakkor valahol a szívem mélyén színész szeretnék lenni! Most úgy tervezem, hogy vagy az egyetem mellett vagy után megszerzem a színészi diplomát is.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek