"Élvezem az életünk szürrealitását" - interjú a Bohemian Betyars frontemberével
"Élvezem az életünk szürrealitását" - interjú a Bohemian Betyars frontemberével
"Élvezem az életünk szürrealitását" - interjú a Bohemian Betyars frontemberévelHogyan értékeled az elmúlt évtizedet?
Büszkék, elégedettek és boldogok vagyunk mindenért, ami eddig történt velünk. Csináltunk egy zenekart tizenhét évesen, pusztán önmagunk szórakoztatására úgy, hogy senki nem tudott közülünk zenélni. Az első évben annak örültünk, hogy zenélés közben nem dobáltak meg minket a haverjaink, sőt még buliztak is a számainkra. Azután jött a következő lépcsőfok, eljutottunk egy másik városba, még Borsodon belül, ez is óriási örömmel töltött el minket. Ahogyan elértük az akkor reális céljainkat, mindig eggyel tovább álmodtunk. Voltak időszakok a zenekar életében, amikor nem haladtak túl jól a dolgok, de minden beért szépen. Büszkék vagyunk arra, hogy amit elértünk, az mind önerőből történt. Szépen lassan értünk fel a színpadokhoz, és mondhatni, a színpadon tanultunk meg zenélni.
Mit vársz a következő tíz évtől?
A jövő egyelőre még ködös. Nem akarjuk abbahagyni a zenélést. Együtt nőttünk fel a zenekarral, ez mindannyiunknak a kis életműve. Úgy gondolom tíz év múlva is lesz Bohemian Betyars, a kérdés csak az, hogy a mi életünk mennyit változik addig. Ha kicsit pesszimistábban nézek a felnőttkoromra, lehet, hogy 18 év zenélés után jól esne egy kis nyugalom, esetleg elérkezik a családalapítás ideje. Egy dologban biztos vagyok: a zene mindig az életem része lesz. Továbbra is szeretnénk külföldre járni, kitűztük célul, hogy minden kontinensen fogunk játszani, kivéve az Antarktiszt. Mindig is felhasználtuk a zenénket és a lendületünket arra, hogy sok országot bejárhassunk. Ezt önerőből nem tudnánk megtenni, és mindenki nagyon élvezi ezeket az utakat, akkor is, ha olykor nulla forinttal térünk haza. Reméljük, hogy a következő években eljutunk Dél-Amerikába, Afrikába, és Ausztráliába is.
Mi volt a jövőképed, még mielőtt megalakult volna a zenekar?
Jó kérdés, jó kérdés. A filmezés mindig érdekelt. Nagyon szeretem a jó filmeket. Rengeteg rossz filmet láttam, és ilyenkor mindig azt éreztem, hogy ennél én jobbat tudnék csinálni. A rendezés nekem túl nagy felelősség lenne, annyit én nem bírok elviselni. Viszont az ötletelés mögötte, az írás, a karakterek kifejtése, az mindig is érdekelt, ezért is gondolkodtam forgatókönyv íráson, de végül letettem róla. Régebben írtam egy forgatókönyvet, majd egy gyengébb pillanatomban kitöröltem a gépemről.
A videoklipek rendezésében is kreatívkodsz?
Nem tudok nem beleszólni, vagy nem hozzá tenni, vagy akárcsak kritizálni valamit, ha az kreatív üggyel kapcsolatos. Szerencsésebbnek érzem, ha a klip rendezője nem a zenész, hiszen teljesen más a két műfaj. A zenész nem tud elszakadni a saját dalainak a világától, míg egy rendező sokkal vizuálisabb, a látványra épít.
Hosszú ideje éltek közös lakásban a zenekar tagjaival Budapesten, nem hiányoljátok olykor a magánszférát? Netán egymást inspiráljátok? Hogyan kell ezt elképzelni?
Milyen csodás lenne, ha folyamatosan csak egymást inspirálnánk, együtt alkotnánk, jammelgetnénk, dalokat írnánk. Lehet, hogy ezt valaki így képzeli el, nagyon irigylem ezt a víziót! (nevet) A kapcsolatunk sokkal hétköznapibbá alakult, mondhatni családdá, természetesnek vesszük, hogy ott vagyunk egymás körül. Persze azért jammelgetünk, és olykor inspiráljuk is egymást, de nem ezzel telnek a mindennapjaink. Az együttéléshez tolerancia és együttműködés kell, nekünk ez igencsak ki van maxolva. Vannak olykor kisebb konfliktusok, például a takarítással kapcsolatban, hiszen mindenkinek más az igénye, tűrőképessége. Jelenleg nyolcan élünk együtt egy olyan lakásban, ahol hat külön szoba van, tehát mindenkinek megvan a privát szférája, ugyanakkor adottak a közös nagy terek is. Szép nagy kommuna vagyunk, mindenkit befogadunk és szeretünk. Ahol most élünk, az az együtt lakásunk csúcsa, és a vége is, ugyanis szeptembertől szétköltözünk. Nem azért, mert elegünk van egymásból, csak szeretnénk megtapasztalni milyen egy másik lakókörnyezet, és hogy a mi kapcsolatunk hogyan alakul, ha külön élünk. A hátralévő fél évben pedig legendás házibulikat fogunk csinálni, hogy legyen mire emlékeznünk.
Évek óta jártok Spanyolországba turnézni, milyen a spanyol közönség?
Az első igazi komoly külföldi rajongótáborunk Spanyolországban van, az emberek várnak ránk, magyarul halandzsázva éneklik a szövegeket. Vannak hardcore fanok is, akikkel közeli a viszonyunk, négy éve ott vannak minden koncertünkön, a fellépések után beszélgetünk, spanolgatunk. Nagyon megszerettem az egész országot és a hozzáállásukat. Szívesen elköltöznék egy kis időre Spanyolországba, hogy megtanuljam a nyelvet, de majd meglátjuk lesz-e rá időm.
Van egy jelenség, amit hazai előadók közül, eddig csak a ti koncertjeiteken láttam: félmeztelen rajongók az első sorokban. Ennyire felszabadítjátok az embereket?
Remélem, hogy ez az oka. A zenénkkel azt képviseljük, hogy szabadulj meg a láncaidtól, mássz ki a bőrödből, csinálj valami extrát, csak ne ezt a középszerű tunyulást! Ezt az életérzést próbáljuk közvetíteni a közönségnek azzal, ahogyan a színpadon viselkedünk, amilyen a zenénk tempója, és azzal, amit a szövegeinkben írunk. Jó érzés látni embereken, hogy milyen állapotban kezdték a koncertünket, és milyenné váltak a végére. Ez is egyfajta terápia, mi erre tudjuk jól használni a zenét. Nézőként imádom az olyan koncerteket is, amikor csak állok, sírok és borsódzik a hátam, de mi ebben vagyunk jók, a közönség megizzasztásában, kivetkőztetésében.
Félmeztelen rajongók a Bohemian Betyars Petőfi Kultúrtanszékben tartott koncertjén (Fotó:Horváth Reni)
A dalszövegeitek nagyrészt szomorkás, melankolikus hangulatúak, mégis óriási parádét csináltok minden egyes koncerten. Minek tudható be ez a kettősség? Sírva vigad a magyar?
Tök jó, hogy erre ráéreztél, mert számomra elég személyes a dalszövegkérdés, hiszen a szövegek nagy részét én írom. Szeretném, ha az emberek látnák, hogy ez nemcsak a mulatásról szól, ez pont az a faktor, amit szeretünk, amire rátaláltunk: a szomorúságban a parádé. Ebben is lázadás van, a rossznak való ellenszegülés. Az inspiráció teljesen őszinte, gyakran őrlődöm kétségek közt. Szerencsére menet közben rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen meg nem értett szomorú ember ezen a földön. Néha szeretek könnyed és boldog szöveget is írni, de mindenben megtalálom a keserűséget is. Az arány számít, hogy hogyan adagolja az ember. A szövegekben benne van az élet fájdalma, nehézsége, de megpróbáljuk pozitívan kihozni a végkicsengést, vagy belecsempészni mindig egy kis mosolyt a fanyarságba.
Hogyan néz ki Szücs Leventénél egy alkotófolyamat?
Nagyon változó. A leggyakoribb az, hogy szenvedősen. Sokat ostorozom magamat, hogy "Nem írsz szöveget, szar a szöveged!", ilyenkor addig gyötröm magam, amíg születik valami jó. Folyamatosan tanulom, hogyan írjak szöveget. Az elején, amikor még nem volt ismert a zenekar, sokkal könnyebb volt, mert naiv voltam és lelkes, nem volt más hang a fejemben, nem volt másnak való megfelelés, csak jött, írtam, megtörtént. Kicsit bekavar az ember lelkébe, hogy egyszer csak elkezdik szeretni a szövegeit, járnak a koncertjeire, ilyenkor kezdesz el gondolkodni, mi a jó, mi a rossz szöveg. Manapság igyekszem többet gyakorolni, ha nem is minden nap, de hetente párszor leülök és írok. Bármit.
Maximalista vagy?
Nem mondanám, mert akkor az azt jelentené, hogy tökéletes, amit csinálok. Nálam ez úgy működik, hogy "Ez még szar. Végre ez már jó". Sokszor előfordul, amikor rosszabb lelkiállapotban vagyok, hogy saját képességeimet, tehetségemet kérdőjelezem meg. Ezerszer volt olyan, hogy azt mondtam magamnak : "Hagyd abba Levi, nem tudsz több dalt írni, kifújt, vége, nincs benned több! Komolyodj meg és menj egyetemre!" De volt olyan is, hogy egy dalszövegnek már nagyon régóta megvolt a zenéje, éreztem a dallamát, ritmusát is, de a szöveg csak nem jött. Hónapokig szenvedtem rajta, de mindenhogyan rossz volt, fura volt az egész szövegvilág. A stúdió előtt már énekelnem kellett volna a dalt, volt rá három napom, hogy bemenjünk felvételre, és rohadtul gyűlöltem magam, hogy képes voltam eddig húzni az időt, aztán fogtam és leírtam, hogy mennyire elegem van magamból. Így született a Szabadulnék című dal.
Eljutottatok Amerikába és Ázsiába is, mi volt ezeknek az utaknak a tanulsága számotokra?
Talán az, hogy amikor külföldön játszol, felfogod, milyen kis porszem vagy valójában, akár a zenei gépezetben, akár a világban. Ettől elmúlik a megfelelési kényszer és megnyugszol. Igazából semmi sem számít, csupán az, hogy a te kis világodban jól csinálod-e a dolgokat vagy sem. Sajnos kevés magyar zenekar tudja megtenni, hogy külföldön turnézzon vagy játsszon. Ha úgy vesszük, ebben is úttörők vagyunk. Jó érzés, hogy kínaiak is táncolnak a zenénkre, teljesen mindegy értik-e, miről éneklünk. Valahol ez is egy szürreális dolog, de én élvezem az életünk szürrealitását.
Hogyan jött a Parno Graszt zenekarral az együttműködés?
Egyszer találkoztunk egy koncerten, egymás után játszottunk, barátkoztunk kicsit. Volt egy dal a stúdiózás előtti hónapokban, ami nagyjából megvolt, de úgy éreztük, hogy még nem teljes. Mindig is akartunk egy közös dalt a Parno Graszttal, tök jó lenne, ha ez lenne az. Volt egy dalszerkezet, elküldtük nekik, lenne-e hozzá kedvük, ezután Józsi visszaküldött egy szöveget, éneket, egymásnak küldözgettük a demókat, aminek az lett a vége, hogy találkoztunk a stúdióban. Jól alakult a közös munka, és rájöttünk arra, hogy nagyon jól működünk együtt, mára pedig mély barátsággá alakult a kapcsolatunk. A közös dal után jött az ötlet, hogy mi lenne, ha összeraknánk ezt a két zenekart, tizenketten a színpadon, jól kiegészítjük egymást, mi is merítkezünk a cigány zenéből, ők pedig az autentizmusnak a csúcsát jelentik. Idén volt a második "edzőtáborunk" Pálházán, ez azt jelenti, hogy elmegy a két zenekar együtt, két-három estét ott töltünk, nappal próbálunk, este bulizunk, zenélünk. Kicsit nehéz tizenkét zenészt összehangolni, és azt sem mondom, hogy ez a hangtechnikusok álma, de az emberek szeretik, és mi is. Ebben az évben is lesz néhány közös koncertünk együtt.
Mit csináltok a hétköznapokban?
A zenekarból többeknek rengeteg más ügyes bajos dolga van, amiket hét közben intéznek, tehát ilyenkor is munkával telnek a napjaik. Máté és én kicsit nyugodtabb természetűek vagyunk, chillezősebbek. Talán most már kezdünk felnőni, és kicsit beleuntunk, hogy passzívnak tartsuk a hétköznapi életünket, ha nincs buli vagy pörgés. Úgy látom, hogy a leghasznosabbá a szociális szférában tudnám magam tenni, érdekel, hogy azon a szociális igazságtalanságon, ami körbevesz minket, én hogyan enyhíthetnék. Még nem találtam meg ezt a helyet, nagy szavakat mondok, de már elindultam ezen az úton. A hátrányos helyzetű gyermekektől kezdve a jogvédelmen át annyi minden van, ami csak azért működik, mert van még szép az életben, mert vannak még jólelkű emberek, akik nem a saját malmukra akarják hajtani a vizet, és sokkal kevésbé önző a világképük. Ezeket az embereket nagyon tisztelem és becsülöm. A zenekar is a társadalmi felelősségvállalás mellett van, kezdünk felnőni, és szeretnénk visszaadni valamit abból, amit mi kaptunk az élettől. Körülbelül kéthavonta tartunk jótékonysági koncerteket különböző civil szervezeteknek. Ha ilyen megkereséseket kapunk, mindig nyitottak vagyunk arra, hogy fellépjünk, s ezzel segítsünk.
Várhatunk-e új lemezt, dalt?
Várni mindig lehet, persze, várjatok csak! (nevet) Jövő ilyenkor szeretnénk, ha kijönne az új nagylemez. Ebben az évben két új dal készül, egyik a Parno Graszttal közösen, a másik pedig saját lesz. Közben már dolgozunk az újabb nótákon, de elsietni semmiképpen nem akarjuk. Persze kell egy határidő, mert teher alatt nő a pálma, mi pedig képesek vagyunk nagyon hátradőlni, de most kitűztük ezt az időpontot, és azon dolgozunk, hogy összejöjjön.
