Úriemberek (The Gentlemen) kritika: Guy Ritchie visszatért a gyökerekhez, de ez elég a sikerhez?
Úriemberek (The Gentlemen) kritika: Guy Ritchie visszatért a gyökerekhez, de ez elég a sikerhez?
Úriemberek (The Gentlemen) kritika: Guy Ritchie visszatért a gyökerekhez, de ez elég a sikerhez?Külcsín
Guy Ritchie nevét azóta emlegetjük egy lapon a legnagyszerűbb rendezőkkel, amióta olyan alkotásokkal tette szebbé az életünket, mint az 1998-as A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső vagy a két évre rá érkező Blöff, amelyek velős és ütős párbeszédeiből mind a mai napig tudunk idézni.
Sőt, a Blöff akkora siker lett, hogy aki egyszer látta, az szinte biztos vagyok benne, időről időre újra lepörgeti az alkotást, ugyanis a Ritchie-re jellemző ide oda ugrálós és pörgős snittek, a pofás karakterek és az összegabalyodó szálak mind-mind arra késztetnek, hogy még többet akarj látni ebből a kiváló filmből. Így joggal várja mindenki, hogy Ritchie végre egy Blöffhöz hasonló projekttel álljon elő.
Mondjuk ehhez a 2008-as Spíler eléggé közel állt, ám ez sem nyerte el egyöntetűen a rajongók tetszését, és az eredetileg trilógiának tervezett gengsztermozi a kukában végezte. Pedig véleményem szerint volt olyan jó, mint a korábban említett legendák.
Ezután Guy Ritchie kicsit felhagyott a brit alvilágban játszódó mozik futószalagon való gyártásával és a blockbusterek felé vette az irányt: így születhetett meg a Sherlock Holmes és a Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték, amelyek szintén bekerültek Ritchie legjobb alkotásai közé. A 2015-ös Az U.N.C.L.E. embere és a 2017-es az Arthur Király - A kard legendája viszont akkora bukás lett, hogy a fal adta a másikat, így az angol rendező a Disney világa felé fordult, és legyártotta a kritikailag és anyagilag is szép számokat produkáló Aladdint, ám a vaskalapos rajongók még mindig klasszikusabb mozira vágytak.
2019-ben aztán bejelentették az Úriembereket, amely a történetet és a színészgárdát látva ismételten visszatér a gyökerekhez, és olyan élménnyel kecsegtetett, mint amilyet a Blöff nézése közben átélhettünk.
Sztori
Az amerikai származású Mickey Pearson (Matthew McConaughey) az évek során London egyik, ha nem a legnagyobb marihuánatermesztőjévé nőtte ki magát. Egy idő után úgy gondolja, elég volt neki az alvilági móka és az arisztokrácia előtti jópofáskodás, ezért úgy dönt, hogy idő előtt nyugdíjaztatja magát, és továbbpasszolja a legtöbbet kínáló szervezetnek szeretett és oly sok éven át dédelgetett fejőstehenét.
Igen ám, de akkor indul be igazán a buli, amikor Pearson levegőnek nézi a Daily Print főszerkesztőjét, Big Dave-et (Eddie Marsan), aki bosszúból felbérel egy Fletcher nevű magánnyomozót (Hugh Grant), hogy szaglásszon körbe kicsit a felkapaszkodott báró múltja körül. Persze Fletchert sem kell félteni, és úgy próbálja alakítani a dolgait, hogy ő jöjjön ki belőle a legjobban: először Mickey jobbkezénél, Raynél (Charlie Hunnam) kopogtat, majd Big Dave-et is megpróbálja átvágni a palánkon.
Ezzel pedig egy olyan, eleinte kibogozhatatlan eseménycunamit indít be, amelynek - ahogy sejteni lehet - nem lesz jó vége, és nem feltétlenül az üti meg a főnyereményt, akiről a leginkább gondolnánk. A történet hamisítatlan Guy Ritchie!
Karakterek
Guy Ritchie a kiváló és szövevényes történeteken túl az emlékezetes karakterek megírásában is jeleskedett, így ezúttal is arcokat mutat be nekünk, akik így vagy úgy tutira megmaradnak az emlékezetünkben.
Kezdjük rögtön a Matthew McConaughey által megformált az Úriemberek kvázi főhősével, Mickey Pearsonnal, aki már nem egy, Ritchie korábbi filmjeiben megismert gengsztert játszik, hanem annál jóval megfontoltabban, dörzsöltebben osztja az észt, ám ettől függetlenül zseniális játéka élményszámba megy, így véleményem szerint simán beillik a Guy Ritchie által megalkotott mozik karizmatikus főszereplői közé.
Ugyanez igaz Hugh Grantre is, akit bár első blikkre nem tudtam elképzelni egy gengsztermoziban, végül úgy rám cáfolt, hogy egyáltalán nem akarom újra romantikus nyáltengerben látni, ugyanis olyan természetességgel hozza a simlis nyomozót, hogy az valami hátborzongató. Simán viszi a show-t!
Aztán itt van még nekünk Ritchie egyik kedvenc színésze, Charlie Hunnam is, aki ismételten a képességeinek megfelelő szerepet kapott, azaz szövegelésben is toppon van, de akkor érzi magát a legjobban, amikor fegyvert ragadhat.
És ne felejtsük el Colin Farrell helyimenőcsávóját (így egyben) sem, akihez abszolút a legjobb jelenetek köthetőek, ugyanis az ő karaktere idézi meg a leginkább Ritchie korábbi alkotásait és figuráit azzal az érdekes párhuzammal megfűszerezve, hogy míg régen ezek a kisstílű bűnözők álltak a rendező filmjeinek középpontjában és akartak nagynak tűnni, addig most a nagykutyákat helyezi előtérbe, akiknek meg-meg rángatja a bajszát a feltörekvő generáció.
Összegzés
Az a baj, én mindig úgy ülök be egy Guy Ritchie-alkotásra, hogy majd olyan filmet látok és akkora hatással lesz rám, mint a Blöff, és miután az ellenkezőjét konstatálom, csalódottan hagyom el a mozitermet.
Pedig aztán lehet, hogy amúgy egy kiváló alkotást láttam, de egyszerűen nem tudom levetkőzni ezt az állandó hasonlítgatást. Nincs mit tenni, a Blöff Ritchie legnagyszerűbb alkotása, amelyet bármennyire is szeretnék újra látni egy másik moziban, sajnos esélytelen, így a jövőben kénytelen leszek más szemmel nézni újabb filmjeit.
Szóval ettől eltekintve az Úriemberek is egy hamisítatlan Guy Ritchie produkció lett, amely ismételten alászáll a londoni alvilágba, hogy jól megkavarja a tutit, és olyan szórakoztató történettel, párbeszédekkel, illetve karakterekkel örvendeztessen meg minket, amelyekre talán még évek múltán is simán emlékezni fogunk.
Persze az Úriemberek nem olyan tempóban építkezik, mint például a sokat emlegetett Blöff, de ez nem is baj, ugyanis a mai blockbusterek által diktált eszeveszett tempóban külön kellemesen hathat egy ilyen jellegű és témájú akcióvígjáték (igen, agyeldobós poénokból sem lesz hiány), így bátran ajánlom mindenkinek, ugyanis - mint ahogy Guy Ritchie összes alkotásánál - garantált az önfeledt szórakozás.
10/7 - Újabb minőségi Guy Ritchie-mozi, amely bár közelít, de még mindig messze van a nagy elődöktől
(A kritikát a Cinema City Alba támogatta.)
