Lódarázs - Egyetlen csípése is halálos lehet!Lódarázs - Egyetlen csípése is halálos lehet!
A lódarázs (Vespa crabo – európai lódarázs) a redősszárnyú darazsak családjába tartozik. Főként Európában terjedt el (mérsékelt égövi rovar), de a Brit-szigetektől Japánig mindenhol előfordul, s még Észak-Amerikába is betelepítették. Alapvetően erdei faj.
Társas életű, kolóniában él. Tavasztól ősz végéig aktív, a leggyakrabban pedig nyáron találkozhatunk vele. Télre kiürülnek a darázsfészkek, a dolgozók, herék elpusztulnak, s csak a megtermékenyített királynők élnek tovább, hogy az áttelelés után új családot alapíthassanak.
A királynő akár 3,5 cm-es is lehet, a többiek pedig 2,5 cm körüliek. Más ízeltlábúakkal táplálkozik, ezért a méhészek egyáltalán nem örülnek létezésének.
A lódarázs arról közismert, hogy fullánkját vissza tudja rántani szúrás után. Enyhe esetben bőrpír és duzzanat marad utána, ám felléphet kiütés és zsibbadás is – miközben igencsak fájdalmassá válik a megsértett terület.
Súlyosabb esetben szédülés, hányinger, hányás, verejtékezés, légszomj, idegrendszeri és izomrendszeri zavar, légzéskimaradás, szívpanasz, émelygés, ájulásközeli állapot, eszméletvesztés és hasgörcs is kialakulhat.
Mivel allergiás reakció esetén – kezelés nélkül - akár halál is beállhat, ezért már az enyhébb tüneteknél is ajánlott orvost / mentőt hívni. Ha valaki nem allergiás a csípésre, akkor sem lehetünk nyugodtak, mert ha a lódarázs a nyakat, az arcot vagy a szájat éri, akkor is okozhat olyan duzzanatot, amely fulladáshoz vezethet. – A lódarázs pedig gyakran támadja meg a fejet!
S akkor vadul be igazán, ha a fészek közelében matatunk. Ha tehát zúgást-dongást hallunk valahol, távolodjunk el két-három méterre (ha tehetjük). Ha „későn” vettük észre, hogy otthonuknál ténykedünk, akkor ne csapkodjunk, ne hadonásszunk, mert azzal még inkább támadásra biztatjuk.
A rajzfilmekben és a vígjátékokban gyakran látható, ahogy a darazsak elől menekülő ember beleugrik a közeli tóba, és a feje búbjáig elmerül abba. (Bár most épp nem egy homo sapiens, hanem Maci Laci jutott eszembe hasonló szituációban) – S milyen valós kép ez, milyen tökéletes tanács! Persze, nem mindig találunk vizet – mint menekülési útvonalat….
Most már biztosan egyértelmű, miért halljuk azt mindenhol, hogy hívjunk szakértőt, ha szeretnénk megszabadulni a fészkétől. – Ehhez még hozzájárul az is, hogy a megmaradt kolónia az eredeti helyén mindig megpróbálja újjáépíteni a lerombolt fészket. Aki nem specializálódott a darazsakra, az nem tudja, hogyan kell véglegesen elűzni őket a nem kívánt helyről. Persze, akadnak, akik „házilag” próbálják megoldani a problémát – például a szüleim. (És sikerült is nekik.)
Tavaly ugyanis a redőny tokja felett a szigetelést rágták ki a darazsak (a redőny tokja túl keménynek bizonyult számukra), s beköltöztek mögé. Mivel nagyon sokan voltak és folyton ott repdestek az ablaknál, nem tudtuk kinyitni az ablakokat, mert ha egy pillanatra is kitártuk, már birtokba vették a szobát is.
Anyukám ezért speciális, darázsra kifejlesztett spray-t vásárolt, apukám pedig az egyik méhész barátjától hálós fejvédőket és hosszú kesztyűket vételezett, s indulhatott is a vadászat! A sprayre egy PVC-csövet húzott apukám, aminek a szabad végét bevezették a szigetelés alá, hogy elérjék a fészket. Az egész flakont befújták (természetesen védőfelszerelésbe öltözve), majd becsukták az ablakokat.
Azt hihetnénk, hogy a jól sikerült mutatvány után béke és csend honolt a házban… - De persze ez nem így történt (ahogyan a mondat indításából sejteni lehetett). A befújáskor távol lévő darazsak ugyanis hazatérve ismét építkezésbe kezdtek és nem tágítottak az ablaktól.
Három vagy négy alkalom kellett ahhoz, hogy fejünkben kipattanjon a szikra: A résbe nem elég befújni, hanem be is kell tömni azt! Az egyetlen, amihez nyúlhattunk, a sziloplaszt volt. Miután elfedtük vele a bejáratot, már nem jutottak be a kaptárba, és szép lassan eltűntek. (Megjegyzem: akadt olyan példány, amely 3-4 nappal a sziloplasztozás után is ott sündörgött, aztán egyszer csak feladta….)
Aki rendszeresen olvassa a Biokertészet rovatot, az most biztosan meglepődött ezen a módszeren, mert mindig igyekszünk természetes eszközökkel távolt tartani / elűzni azokat az élőlényeket, amelyek valamilyen szempontból nem kívánatosak nálunk, vagy éppen megpróbálunk együtt élni velük, ám a darazsak esetében nem láttunk más megoldást. (Lévén: nagyon sok kisgyermek van a családunkban, akiket szeretnénk megóvni a csípésektől.)
Ha már a lódarazsakról van szó, meg kell említeni, hogy az elmúlt 15 év alatt egész Franciaországban elterjedt az ázsiai lódarázs, melyet 2004-ben hurcolták be Kínából. Először Franciaország délnyugati részén kezdett el szaporodni, majd egyre jobban terjeszkedett. Eljutott Németországba, Olaszországba Hollandiába, Portugáliába, Spanyolországba, Belgiumba stb. is. Reméljük, hogy hazánkat nem szemeli ki magának.
A „Vespa velutina” kártétele ugyanis jelentős. A 3 cm-re megnövő darazsak a kaptár bejáratánál várakoznak a méhekre, s kíméletlenül lecsapnak rájuk. Így nemcsak elpusztul a kijáró méhek nagy része, hanem ritkábban is fognak kiszállni – érezve a veszélyt -, és lecsökken a virágpor-tartalékuk, ami a méz csökkenéséhez vezet.
Az ázsiai lódarazsak egész nyáron aktívak, és még ősszel sem pihennek. Vagyis: pont akkor akadályozzák a méheket munkájukban, amikor azok a téli időszakra készülnének. A méhek áttelelése így veszélybe kerül. – Ezért ment tönkre nagyon sok méhész Franciaországban.
Az ázsiai lódarázs elleni védekezést nehezíti, hogy nagyon hasonlít a többi európai lódarázs fajokhoz. A különbség köztük az, hogy a közönséges lódarázs nagyobb, és potrohának nagy része sárga. Az ázsiai rokon kisebb és sötét színű potrohot visel.
Az ázsiai lódarázsnak egyébként (valószínűleg) egy új fajára bukkantak rá nemrég Kínában, Jünnan tartományban, a mianmari határ mentén: fesztávolságuk 9,35 cm, testük hossza 6 cm, a kaptárak belső átmérője pedig eléri a két métert.
