E-vitaminnal a szürkehályog és a makula degeneráció ellenE-vitaminnal a szürkehályog és a makula degeneráció ellen
A negyvenes éveinkbe érve egyre gyakrabban vesszük észre, hogy a látásunk romlik. Egyre nehezebben tudjuk elolvasni a közeli feliratokat (egy könyvet, újságot, étlapot, sms-t…), ötven felett pedig nagy eséllyel érintettek vagyunk a szemfenéki meszesedés és a hályogok kialakulásában is.
Természetesen nemcsak az említett életkorokban/életkoroktól kell figyelnünk a szemünk épségére, hanem fiatalabb korban is, hiszen akár már gyerekként is előfordulhatnak olyan látási problémák, melyek megelőzhetők/megszüntethetők/csökkenthetők néhány fontos szabály (vagy nevezhetjük „ajánlásnak” is) betartásával.
Több tanács is vonatkozik arra vonatkozóan, hogy mit tegyünk/és mit ne tegyünk a látószervünk optimális működése érdekében. Fontos például a következetes táplálkozás. Étrendünket úgy kell összeállítanunk, hogy minél több A-, C- és E vitaminban gazdag étel szerepeljen benne.
Az A- és a C- vitaminról a múltkor már bővebben írtam, most pedig az E-vitamin következik, mely az A-vitaminnal együtt segít a szabad gyökök megkötésében.
A szabadgyökökről tudni kell, hogy nemcsak a bőrön, de a szemünkben is okozhatnak melanomát, mivel UV-hatására képződnek.
Az E-vitamin növeli az A-vitamin felszívódását / raktározását. Ha véralvadásgátló K-vitamint szedünk (vagy ilyen típusú gyógyszert), akkor vigyáznunk kell, mert növeli a hatást – mivel az E-vitamin is véralvadásgátló.
Az E-vitain (alfa-tokoferol) a béta karotinnal kombinálva hozzájárul a szemfenék egészségének megőrzéséhez. Lassítja a makula degenerációs tünetek kialakulásának esélyét. Az E-vitamin védi a sejtek sejthártyáját, így támogatja az antioxidatív folyamatokat - gátolja az öregedési folyamatokat.
A szürkehályog (azaz lencsehomály) szinte „fénykorát” éri hatvan év felett. A szemlencse elhomályosodásának oka az, hogy a szem védőmechanizmusai hatástalanok / nem védenek a szabad gyökök káros hatásaitól. Egy másik feltételezett ok az időskori vízvesztés, ami a lencse víztartalmának csökkenését is okozza, de a közvetlen ok tulajdonképpen a lencsében lévő fehérjék összecsapzódása, és emitt a fényáteresztő képesség romlása. Főként emiatt alakul ki a látáskárosodás, a vakság is.
A szemlencse azért fontos, mert megtöri és az ideghártyára vezeti a beérkező fénysugarakat. Nincsenek benne erek, kénytelen a csarnokvíz tápanyagaira támaszkodni (mely körülveszi). Nagyon sok vitamint igényel.
Ha nagyon korán szürkehályogot diagnosztizál az orvosunk, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy vitaminhiányunk van, vagy anyagcsere-problémánk, illetve cukorbajunk.
A megelőzésben fontos szerepe van a C- és E-vitaminban gazdag élelmiszereknek.
Sok E-vitamin található a mandulában, a napraforgó magban, mogyoróban, földimogyoróban, mangóban, dióban, fenyőmagban, szárított sárbarackban, szójában, spárgában, leveles káposztában, borsóban, szójában. A növényi olajok is jó források: a napraforgó-, búzacsíra-, tökmag-, olíva-, kukoricaolaj. Ajánlott az édes burgonya, a tojás, a máj is.
Napi 300-600 mg C-vitamin és 150-300 nemzetközi egység E-vitamin rendszeres bevitelével csökkenthetjük a szürkehályog kialakulásának esélyét. (Előrehaladott állapotot ilyen módon nem tudunk sajnos lényeges mértékben befolyásolni, csupán a korai fázisban van lehetőségünk a „korrekcióra”.) Miközben az E-vitaminra koncentrálunk, érdemes szem előtt tartani C-vitamin-szükségletünket is, mert az előbbi felszívódását ez utóbbi támogatja! (Ha mindeközben szelén is jut a szervezetünkbe, még jobb hatást érhetünk el.)
Az E-vitamin felszívódását gátolják a koleszterin-csökkentésre felírt epesavkötő gyanták, a fogamzásgátló tabletták, a transzzsírsavak, a táplálékban vagy az egyidejűleg szedett multivitaminokban nagy mennyiségben előforduló mangán, réz, vas. Túladagolástól nem kell tartanunk akkor sem, ha naponta ezer milligrammot fogyasztunk belőle hosszú időn át.
Ha az E-vitaminról beszélünk, akkor meg kell említenünk a szelént, mely csökkenti az előrehaladott állapotú szemfenék-meszesedés tüneteit a C- és az E-vitaminnal kombinálva. Nagyon jó szelénium-forrás a barna rizs, a tengeri állatok húsa, a diófélék, a teljes kiőrlésű lisztek, a vese, a máj, a tej, a hüvelyesek, a tojás. A szelén hatását gátolja az ezüst, a kén és az arzén.
Aki elolvasta a „szemvédő” cikksorozat eddigi részeit, az láthatta, hogy milyen egyszerű a védekezés a látásproblémákkal szemben – a megfelelő vitaminok fogyasztásával. A friss zöldségek és gyümölcsök természetes vitamin-tartalma hozzásegít az egészséges látáshoz, miközben rendkívül ízletesek is!