Az Esterházyak nyomában, akik Székesfehérvár visszafoglalásában is jeleskedtek
Az Esterházyak nyomában, akik Székesfehérvár visszafoglalásában is jeleskedtek
Az Esterházyak nyomában, akik Székesfehérvár visszafoglalásában is jeleskedtekKésőbb a főágak alágakra osztódtak, és a cseszneki ág megalapítója Dániel királyi kamarai tanácsos volt. Az ősjussnak számító szülői birtokok mellett katonai érdemei fejében II. Ferdinándtól kiterjedt birtokokat szerzett a Bakonyban, cseszneki uradalmi központtal. Dániel életének tragédiája a vezekényi csata.
1652-ben Kisasszony havának 26. napján Forgách Ádám érsekújvári főkapitány biztatására nyolc Esterházy fiú – testvérek és unokatestvérek – felfegyverkezett, hogy egy Nyitra megyében garázdálkodó török martalóccsapatot megbüntessenek. A keresztény rabokat sikerült kiszabadítani, de a csatában a nyolc ifjú közül négyen, László, Ferenc, Tamás és Gáspár életét vesztette. Egy napon, egy órában, egy mezőn, negyvenöt szolgálóval együtt.
Esterházy Dániel János nevű fia a török elleni küzdelemben Székesfehérvár visszafoglalásában jeleskedett. Mire felállt az új, osztrák adminisztráció, János már elhunyt, ezért fiát, Esterházy Ferenc cseszneki kapitányt illette a jutalom, hogy Fejér vármegye politikai életében mint Esterházy, elsőként vegyen részt. I. Lipót király 1691. december 9-én főispánná nevezte ki, majd fél év múlva a török alól felszabaduló vármegye első közgyűlésén ünnepélyesen beiktatták tisztségébe. Ettől kezdve a katonáskodás helyett politizált, és a vásárlásokkal tovább gyarapított birtokain gazdálkodott.
Az újjászervezés hatalmas felelősséggel járt. Az elnéptelenedett, kifosztott vármegye megfogyatkozott lakói mellé újakat kellett betelepíteni, a régi megyehatárokat vissza kellett állítani. Esterházy Ferenc nagyszerűen helytállt. Beiktatása után tiltakozott a kincstár javára foglaló idegen bizottságok túlkapásai ellen, melyek törvénykezés nélkül foglalták le a város lakóinak birtokait, ha azok írással nem bizonyították birtoklásuk jogosságát.
A török százötven évig tartózkodott városunkban, el-elűzve házaikból, birtokaikból a magyar lakosságot. Ez legalább hat emberöltő. Hol voltak már a hat űzött nemzedék bizonyítékként szolgáló oklevelei? Nem éltek a tanúk sem. A vármegye és a város is felirattal fordult a királyhoz. A feliratok királyi védelmet kértek, hogy az újra kifosztott városlakók zavargásainak elejét vegyék, és a jogos védelemből fakadó erőszak elkerülhető legyen.
A válasz cinikus elutasítást tartalmazott. A bizottság így szerezte meg tehetős idegenek számára – mint például a Hiemer családnak és a gátlástalan, asszonykorbácsoló Caraffának – a belváros legértékesebb, központi területét. Esterházy Ferenc igénye csak az Oskola utca végén teljesült. Az 1698-tól tulajdonába került lakóház – szép barokk épület az Oskola utca 10. szám alatt – tökéletes állapotban ma is áll, a Deák-képtárnak ad helyet. Innen irányította a főispán a vármegye ügyeit, sőt gyakorta – az önálló vármegyeháza kijelöléséig – a közgyűléseknek is ez a lakóház adott otthont.
Ha elüldögélünk az épen maradt szépséges barokk falfestésű teremben, emlékezzünk meg a ház egykori uráról. Rokonának, Esterházy Pál nádornak, a török elleni háború hősének lakóháza a Megyeház utca 17. és a Megyeház köz sarkán álló barokk-gótikus épület volt. E házból harcolt a török idők után Székesfehérvár ősi jogainak visszanyeréséért. Az Esterházyak székesfehérvári jelenléte lakóházaikon keresztül is tapintható.
A főispán a Rákóczi-szabadságharc idején bölcsen úgy határozott, nem foglal állást sem pro, sem kontra. Tisztikarával együtt Győrbe menekült, és megvárta, míg a dolgok maguktól elrendeződnek. Később nem győzött mentegetőzni emiatt. Ennek ellenére 1746-ig, haláláig betöltötte a főispáni tisztséget. Az Oskola utcai lakóházát még több mint fél évszázadig, az 1800-as évek első évtizedéig az Esterházy-örökösök lakták.
A török időkben elpusztult egyházi épületek helyére ez idő tájt épültek az újak. Egyikük, a középkori egyházi épület, a három polgárház és egy török fegyvertár helyére épült Szent Imre-templom ma is őrzi Esterházy Ferenc nagylelkű ajándékát, a gyönyörű főoltárt. Az Esterházy címer a főoltár valamint az Oskola utcai bejárat felett jelzi az adományozót.
Esterházy Ferenc 1700-ban vásárolta meg Sárosdot a szomszédos Jakabszállással együtt.
Az uralkodó 1702-ben megerősítette a birtokszerzést. A sárosdi birtok a török után elhanyagolt állapotban volt, a szomszédos települések lakói művelték úgy-ahogy. A birtokon mindössze tizenegy család élt ekkor, ötvennyolc családtaggal. A betelepítés vált a legfontosabb feladattá.
A sors méltatlanul elbánt Esterházy Ferenccel. Örökös nélkül halt meg, ezért halála után a sárosdi birtok a távolabbi rokonság között osztódott. Esterházy IV. Dániel három szabad, adómentes évet kért a megyei közgyűléstől a frissen betelepítettek újrakezdésének megkönnyítéséhez.
1761-ben a betelepítés lezárult, és létrejött a megállapodás a templom bővítéséről, a plébánia építéséről, az igás- és gyalogrobotnapok kijelöléséről, az adómentes éveket követően kiróható adók nagyságáról, az addig szokásos pozsonyi hosszú fuvart felváltó csetényi fuvarról és visszfuvarról, a dézsmáról, az uraság és főtisztjeinek méltó fogadásával együtt járó terhek viseléséről – legalábbis az Esterházy család Sárosdra költözéséig. A jobbágyok engedéllyel elköltözhettek kellő illeték befizetése után.
A gróf támogatta a vándorcigány családok letelepedését, feltéve, ha elfogadják az úrbéri kötelezettségeket.
„A mi őseink is akkor jöttek ide vissza a Dániel méltóságos úrral, és itt mérték ki nekik ősi jusson a telkeiket.” – meséli a krónikásnak az egyik be- vagy inkább visszatelepülő. Négy cigány család vállalta az örökös jobbágyságot szerény házhely és kihasított művelhető föld ellenében. A falu lakóit kötelezték arra, hogy a családok beilleszkedését ne akadályozzák.
Már Esterházy Imrénél járunk az időben, amikor a település mezővárossá válásért járult az uralkodó elé. Mária Terézia mezővárosi rangot és vásárjogot adományozott Sárosdnak. Az ez alkalommal lefektetett rendelkezések szerint csak tisztességesen megépített, kő kéménnyel ellátott házak állhatnak a településen, a földkunyhókat, rendetlenül épített házakat, gabonavermeket a következő év Szent György-napjáig le kellett bontani.
A település rendezéséhez mindenki kedvezményesen megkapta a szükséges építőanyagot az uradalom téglaégetőjéből, valamint a fát, gerendát a cseszneki uradalmi erdőből. Hogy helyben legyen a sövényre és karóra való fa, rendelet szabályozta a tómellék beültetését. Szőlő és szőlőhegy hiányában bort nem mérhettek a sárosdiak.
Esterházy Imre fia, Pál generális jelentős adósságokba keverte magát, és az úri becsület szabályai alapján 1808-ban önkezével vetett véget életének. A családi krónika szerint Pesten kivetette magát egy ablakon, és szörnyethalt. Ő volt az első halottja a pusztasárosdi temetőnek. Édesanyja, Esterházy Imréné Abensberg Mária Anna jelentős, harmincegyezer forint hagyatékkal segítette meg özvegyét azzal a rendelkezéssel, hogy ezt az összeget a sárosdi uradalomra kell fordítania. Így az egyik asszony segítségével a másik túlélt, megerősödött és felemelkedett.
Az özvegy, Csáky Jozefa volt az első, aki Sárosdon telepedett le. Az uraság háza az uradalom központjában álló, kúria jellegű épület és istálló volt, melynek többszöri átépítésével alakul ki a későbbi kastély. Csáky Jozefa erdőt telepített két Diana-szoborral díszítve, parkosított, a házát szépítgette. Birtokán szeszfőzdét alapított, fajtatiszta svájci szarvasmarhákat tartott.
Az Esterházy családhoz szegődött kitűnő agrárszakember, Horhy Mihály jószágigazgató áldásos modernizáló munkája hatására Sárosd és a hozzá tartozó Jakabszállás mintagazdasággá vált. Angliából behozta a legmodernebb felszerelést, a gőzekét, cséplő- és aratógépet, a növénytermesztésben, állattenyésztésben meghonosította a nyugati gazdálkodási módszereket. Még az esztétikára is volt gondja. Sárosd külterületét tíz részre osztotta, a részeket fasorokkal díszített egyenes utakkal választotta el, amelyek a majorságok központjába vezettek, ahol a gazdasági épületek és gazdatiszti házak álltak. Meglátszott, hogy asszony volt a gazda.
Az 1850-es években Esterházy László kezében egyesült a birtok, aki az ötödik volt a Lászlók sorában. Felesége Orczy Erzsébet. Az iránta való tisztelet és szeretet jeléül Erzsébetmajor és a Sárosdot összekötő út mellé impozáns látványt nyújtó vadgesztenyesort telepítettek, mely ma is Sárosd egyik nevezetessége. Ebben a fasorban ejtette el Stahrenberg herceg, Ausztria kancellárja messze földön híressé vált kapitális agancsú őzbakját. Az időjárás okozta éhínség idején a gróf saját gabonakészletét megosztotta jobbágyaival, akiket szinte elsőként mentesített a feudális kötöttségek alól.
A forradalom és szabadságharc kitörésekor az általa megszervezett helyi nemzetőrség vezetője lett. Jelasics horvát bán támadásakor Esterházy László vezette a Sárosd és Aba környékén összevont népfelkelőket. Perczel Mór elismerően szólt hazafiságáról: ”Itt vitték át a láncos grófot a seregélyesi gróffal együtt. … Honvédek hozták őket Aba felől, és Adony felé mentek a perkátai úton. Cudar helyzetben lehettek, mert segítségért kiabáltak a mi gróf urunknak, de az nem törődött velük....”
Utalás ez a kálozi Zichy Ödön és seregélyesi unokatestvérére, Zichy Pál grófokra, róluk korábban szóltunk. A forradalom bukása után Esterházy László felismerte azt az egyedüli lehetőséget, mellyel a megtorlás alól mentesülhetett: hűségesküt tett Ferenc József mellett.
A fagyos légkörben, 1862-ben politizálás helyett kastély építésével hasznosította az időt. Keleties, mór stílusú épületté alakította a régi kúriát Wéber Antal tervei alapján. A kastélyban kapott helyet gazdag ezüstözéssel díszített szerb és török fegyvergyűjteménye. A kiegyezés után újra a megyei közélet aktív tagjaként politizált. Felnőtt fiai közül Andor és Béla nem vállalták fel a családalapítással járó kötelezettségeket.
Örökösök nélkül haltak meg. A felnőtt kort megélt leányai, Alice és Mária a Cziráky fiúkkal házasodtak össze. Közülük az egyik, Béla 1884. és 1891. között Fejér vármegye főispánja lett. Esterházy V. László 1891-ben, nyolcvanegy évesen hunyt el. A sárosdi temetőben nyugszik. A grófi temető a sárosdi ág tagjainak adott végső nyughelyet. A kastélypark területén egy, az 1750-es években készült barokk kápolna tövébe települt. A kápolnát azonban 1960-ban lebontották, és a síremlékeket átszállították az alsó temetőbe.
A családi láncot folytató további két Esterházy László után a birtok utolsó grófi tulajdonosa ifj. Esterházy László, a VIII. a Lászlók sorában. Möller István építész időközben a keleti stílusú kastély átalakítására kapott megbízást, mely a századfordulóra meg is történt. Az átalakítást a nagyobb számú vendégek fogadása indokolta. Ifj. Esterházy László a székesfehérvári ciszterci gimnázium tanulója volt, majd Pozsonyban jogi diplomát szerzett. Az iskola padjából az első világháború poklában találja magát, akárcsak kortársa, későbbi sógora, gróf Széchényi Zsigmond, a vadász író. A háború utolsó évéig szolgálatot teljesített. IV. Károly bátor helytállásáért aranysarkantyús vitézzé avatta.
Édesapja, a szenvedélyes festő átköltözött a bakonyi birtokra, és átadta Sárosdot a fiának a falakat díszítő saját festményeivel és a nagy adóssággal terhelt ingó és ingatlan javakkal együtt. Az apja játékszenvedélye, kártyaadósságai, pazarló budapesti életvitele miatt felhalmozott tartozásokat a fiatal gróf vállalta kigazdálkodni.
A nagybirtok irányítását szakképzett intézőkre bízta, és az adósságokat szép lassan felmorzsolta. 1920-ban feleségül vette Széchényi Viktor főispán leányát, Széchényi Zsigmond vadász író testvérét, Saroltát a sárpentelei paradicsomból. A két világháború között ők laktak a sárosdi kastélyban három gyermekükkel, Lilyvel, Marittával és Bélával. Takarékosan éltek. A kastély olcsóbb fenntartása érdekében a gróf újabb átalakításra határozta el magát. Möller István ismét a rajzasztalhoz állt. Egyszerűsített, redukált, szerényített, kicsinyített, szanált.
A takarékosságon kívül a gróf szociális érzékenységét jellemzi, hogy állandó munkásainak tűzifát, ingyenes orvosi ellátást és gyógyszert biztosított. Az egészséges táplálkozásra a házban a grófnő ügyelt. A kastélyban Decsi Manci főzött könnyű francia receptek alapján. Magyaros ételt ritkán ettek, legfeljebb a ház urával tettek kivételt. Leggyakoribb vendégek a családtagokon kívül a közeli seregélyesi Hadik Béla grófék, a hantosi Fiath család, Sennyeiék, a lovasberényi Czirákyak és a rokon rédei Esterházyak.
A grófné mélyen vallásos életet élt, szigorú szabályokkal. Az elvált Rudnai Alice, a rokon Esterházy József felesége nem volt szívesen látott vendég. Zichy Kázmér sem a szomszédos Zichyújfaluról. Ő is elvált, első asszonyát megalázva érvényteleníttette a házasságát, és nyilvánvaló érdekből újraházasodott, hogy az afrikai vadászaton elvert vagyonát a tehetős új asszony pénzével pótolja. Prohászka Ottokár püspök is rosszallta a gróf eljárását, nem is volt hajlandó a szokásos ceremóniával összeadni az új párt. Hosszas rábeszélésre csak egy egyszerű szertartást biztosított a kápolna csendjében.
Bálok rendezésére nem volt alkalmas a kastély. A grófi gyermekek nem lovagoltak, sportolásként kerékpároztak, teniszeztek. Lily és Maritta a híres budai Sacré Coeur leányintézetben tanultak. Megválogatták rangbéli társaságukat. A Merán grófkisasszonyokkal, Hunyadi Henriettával és a dúsgazdag székesfehérvári Karl lányokkal ápoltak barátságot, akik ugyanennek az intézménynek voltak tanulói.
Gyakori vendég volt Sárosdon Csitáry G. Emil polgármester, úgy is, mint Karl Emília hitvese, és úgy is, mint Széchényi Viktor főispán barátja. Maritta 1942-ben férjhez ment gróf Batthyány Ferenchez, aki a II. világháborúban orosz hadifogságba esett. Tíz év múlva szabadult. Lily 1943-ban gróf Cziráky Miklós asszonya lett. Az ifjú férj elesett a fronton. A II. világháborút a család az akkori zirci apát, Endrédi Vendel tanácsára a zirci apátságban vészelte át. Az 1944-es karácsonyt minden bizonnyal a budai várban lévő Úri utcai Széchényi-palotában ünnepelték a szülőkkel, ahová a „Mennyből az angyal” éneklésére sereglettek össze, aztán az ostrom alatt hetekre ottragadtak. Széchényi Viktor nem érte meg a felszabadulást.
A vihar elmúltával bakonyi birtokukra húzódtak vissza. A sárosdi kastély a háború alatt katonai kórházként és tiszti szállásként szolgált. Berendezése és az épület egy része elpusztult. A háborút követően a család mindenét elvesztette, hiába kérvényezte Esterházy László kétszáz hold megtartását. Nem volt lehetősége Sárosdon maradni. Birtokait a kastéllyal együtt igénybe vették. Legalább az életük megmaradt.
Nem úgy, mint fiatal rokonuknak, Esterházy Alicénak, akit a móri kastélyban két pici gyermekük mellől férjével együtt gépfegyversorozattal kivégzett egy türelmetlen orosz katona a háború befejezése előtt néhány nappal. 1951-ben a bakonyi birtokról is elűzve, a szomszéd faluban, Bakonyszentkirályon béreltek házat, és együtt maradtak a szűkebb és tágabb rokonság tagjai. A külföldön élők segítségével végül 1961-ben Gárdonyban vásároltak egy családi házat, melyet magukénak mondhattak. Béla fiuk bejutott a Műegyetemre, mérnökként végzett. Esterházy László 1966-ban, felesége 1985-ben hunyt el.
