Ne itassuk cukros vízzel a méheket!Ne itassuk cukros vízzel a méheket!
Épp a kaptáraknál szorgoskodott Keszler László, amikor felkerestem, hogy kikérjem tanácsát a „cukros-vizes méhtáplálásról”. Természetesen telefonon hívtam fel - mielőtt bárki aggódna a megfelelő távolság betartásának hiánya miatt. Nagy munkában találtam a gárdonyi méhészt: az állomány szaporításán fáradozott.
No, itt már fel is kaptam a fejemet, hiszen eddig még soha sem gondoltam bele abba, hogy a szorgos kis állatoknál is létezik születés-szabályozás! Márpedig ez egy rendkívül fontos feladata a gazdának, ha megfelelő génekkel rendelkező és optimális mennyiségű állománnyal szeretne dolgozni.
Hogy ez hogyan történik? Először is kiválasztja azt a családot, amelyet szaporítani szeretne. Fog néhány fiatal méhecskét, elkülöníti őket egy kaptárba, tesz be nekik virágport / mézet, eteti őket, hogy megnyugodjanak. Vár pár napot, hogy a méhek észrevegyék a királynő hiányát. Ezt követően a kerül az anyabölcső a kaptárba, s máris teljes a család!
„Nagyon fontos, hogy minél fiatalabb korban kezdjék el etetni a méhek a királynőjüket méhpempővel, mert annál több petevezetéke lesz, s minél több a petevezeték, annál több méhecske fog születni. Akár 2000 naponta!” – magyarázza Keszler László – „Mindig olyan családot választok a szaporításhoz, ahol az anya békés, nyugodt, nagyon jól hord, barátságos, sok méhviaszt készít és nem rajzik. Minél nyugodtabb a királynő, annál nagyobb az esély arra, hogy az utódai is azok lesznek.”
A méhész elmondta, hogy amikor a királynő kikerül a bölcsőből, az anyja genetikai képességeit hordozza. Amikor viszont kirepül, párzik – 7-8 méhecskével is akár -, s természetesen más kaptárakból való méhecskékkel is találkozik. Olyanokkal, melyek más genetikával rendelkeznek. A spermiumokat elraktározza egy zsákba, s amikor az egyikből kifogy, akkor veszi elő a következő tartalékot. Az egyes generációk tehát mindig az adott herének és a királynőnek a képességeit hordozzák együttesen. Ezért nem lehet teljesen biztos benne a gazda, hogy a királynő összes képessége megmarad.
Az anya egyébként életében csak egyszer párosodik. (Amibe a here belehal.) Ezért szükséges, hogy minél több hím csírasejt kerüljön a spermahólyagjába – ami néhány évig elegendő arra, hogy a lerakott peték egy részét meg lehessen termékenyíteni. A peték lerakása tél végétől fokozódik, és nyár végén, ősz elején nagyon lecsökken. A lárvák pempőt (méhtejet) kapnak, ami a dolgozó méhek fejmirigyeinek a váladéka. Ehhez – szükséghez mérten – virágport is kevernek.
Miután mindezt megtudtam, jöhetett a fő téma, azaz: Itassuk-e cukros vízzel a méheket vagy sem?
„Mi méhészek csak akkor használunk cukros vizet az etetéshez, vagy bármilyen serkentőszert, ha a téli eleséget kell garantálni, illetve tavasszal, amikor a méhek sérülékenyek és szükség van az immunerősítésükre. Szigorúan csak ilyenkor kapnak cukorszirupot, hogy minél hamarabb megerősödjenek.” – tudtam meg a gárdonyi fiatalembertől – „Ennek nagyon sok módszere van, én a kaptárba szoktam tenni, de van, aki tálcát használ hozzá, vagy a kaptárba befele lógó keretet használja az etetéshez. Ha nagyon sok méhet tart valaki, akkor locsolórendszerrel juttatja a cukorszirupot a méhekhez, hogy ne kelljen kannázni.”
A cukorszirup 1:1 arányú cukor-vízből áll, a víz megfelelő hőmérsékletű, a folyamat pedig nagyon steril. Nem kristálycukrot, hanem virágcukrot kapnak a méhek!
A méhcsaládok ilyenkor külön vannak zárva, hogy ne érintkezhessenek egymással, mert minden családnak más az illata, és ha idegen betolakodónak véli egyik méhecske a másikat, akkor támadni fogja és leöli.
Ha kiteszünk egy tál cukros vizet az udvarra, akkor megrohamozzák a méhek, s a nagy tolongás miatt a különböző méhészetek méhei súlyos betegségeket is átadhatnak egymásnak, amit aztán hazahurcolnak és a 70-80.000 társuk mind megbetegszik tőle.
E betegségek között van olyan, amely gyógyszer segítségével orvosolható, ám vannak súlyos, menthetetlen esetek is. A költésrothadás megjelenésekor például a komplett családot le kell kénezni és elégetni, méghozzá hivatalos körülmények között (helyi jegyző, állatorvos jelenlétében), mert rendkívül veszélyes, fertőző.
Továbbá: ha cukros vizet adunk a méheknek, akkor a méhész is bajba kerülhet, mert a méz bevizsgálásakor megnézi az átvevő, hogy milyen a víztartalma, s van-e benne idegen anyag: például kristálycukor. Ha van, akkor senki se fogja megvenni tőle a mézet, amiért egész évben dolgoztak a méhek – és ő is.
„Nagyon sok olyan hiedelem terjedt el, hogy kristálycukrot etetünk a méhekkel, hogy minél több mézet tudjunk eladni.” – mondta Keszler László – „Ez egyáltalán nem helytálló, legalábbis Magyarországon a méhészek ilyet nem tesznek, s nem is tudnák ezt megvalósítani az ellenőrzések miatt.”
Gondoljunk tehát a méhekre és a méhészekre – az ő érdekükben felejtsük el az egyre „népszerűbb” cukros-vizes tanácsot!
