Partly cloudy19 °C
2020. szeptember 19. szombat Vilhelmina
Menü

Előzés közben, a nagy szél miatt történt baleset a 8-as főúton

Előzés közben, a nagy szél miatt történt baleset a 8-as főúton
Az egyik balesetet szenvedett autó (Fotó: Fehérvár Televízió/Kaiser Tamás)

Az egyik sofőrt kórházba szállították. A helyszíni szemle idejére teljes útzár van a 8-as főút érintett szakaszán Csórnál.

A nagy szél miatt történt baleset reggel hét óra után a 8-as számú főúton, Csórnál. A Fehérvár Televízió információi szerint éppen egy utánfutóval közlekedő autóst előzött egy másik sofőr, amikor egy széllökés az előző járművet a másik elé lökte. Ezután kötött ki az útmenti árokban az előzésbe kezdő autós. A 20-as kilométerszelvénynél történt baleset után az egyik sofőrt a mentők szállították el.

Az utánfutó szintén az út mellett kötött ki (Fotó: Fehérvár Televízió/Kaiser Tamás)
Az utánfutó szintén az út mellett kötött ki (Fotó: Fehérvár Televízió/Kaiser Tamás)

A rendőrség tájékoztatása szerint a helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, a gépkocsivezetők a baleset helyszínét Csór település irányába tudják elkerülni. 

Szerdán egész Fejér megye figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható nagy esőzés és viharos időjárás miatt. A Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy csak indokolt esetben induljanak útnak a közlekedők.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár