3 évnél régebbi cikk

Önkéntes fiatalokat vár a Viktória: takarításban, rendrakásban, parkrendezésben segítenek a diákok
Fehérvár Médiacentrum fotója
Viktória Rehabilitációs Központ
Önkéntes fiatalokat vár a Viktória: takarításban, rendrakásban, parkrendezésben segítenek a diákok

Kötelező az ötven óra közösségi szolgálat elvégzése a középiskolások számára. Ha ezt a diákok nem teljesítik, egyetlen tárgyból sem tehetik le az érettségi vizsgát.

„Ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal”- áll János Apostol levelében, amely egyben mottója is lehetne a Viktória Rehabilitációs Központban tevékenykedőknek.

Önkéntes programot hirdetett a fehérvári intézmény. Elsősorban 14-18 év közötti fiatalokat várnak. De nem zárkóznak el más felajánlóktól sem. Takács Ildikó Krisztina intézményvezető elmondta, a központ nagy lomtalanítására és takarítására önkéntes alapon már jelentkezett egy takarító cég. Rajtuk kívül egyre több az olyan érdeklődő, akik szeretnének részt vállalni az ott folyó munkákban.

A program folyamatos, határidőt nem szabtak meg. A középiskolás korosztály az intézménytől megkaphatja - közösségi szolgálat keretein belül - az 50 órás igazolt jelenlétet. Érettségiig ugyanis ezt  minden diáknak teljesítenie kell.

Kezdetben gyakorlatiasabb feladatokat látnak el a fiatalok: pakolásban, takarításban, rendrakásban, parkrendezésben veszik ki részüket. A központban mozgásukban korlátozott emberek élnek és dolgoznak, ők ezeket a munkákat részben vagy egyáltalán nem tudják elvégezni.

Takács Ildikó Krisztina hozzátette, bár a munka önkéntes jellegű, de cserébe a diákokat megajándékozzák: esetenként nem anyagi jellegű juttatásban részesülnek, ingyen részt vehetnek önismereti, csapatépítő foglalkozásokon. Aktív részesei lehetnek a programok, rendezvények lebonyolításában és betekintést nyerhetnek a Viktória Rehabilitációs Központ életébe, működésébe. Jelenleg hat fiatallal vette fel a kapcsolatot Máté Krisztián (matekrisztian@gmail.com) szervező. 

 

Az intézményvezető felhívta a figyelmet, hogy akik náluk szeretné tölteni a kötelező közösségi szolgálatot, azok jelezzék iskolájuk felé. A Viktória Rehabilitációs Központnak ugyanis hivatalos együttműködési megállapodást kell kötnie az adott oktatási intézménnyel. Az önkéntes munkára jelentkezést a viktoriakozpont@gmail.com e-mailre kell elküldeni, tárgyként a "közösségi szolgálat letöltése" címszót kell beírni.

A fehérvári intézmény célja, hogy az önkéntesekből egy olyan stabil csapatot álllítson össze, akik a későbbiekben is szívesen részt vállalnak a feladatokból és munkákból.

 A Viktória Rehabilitációs Központ 1996 óta segíti (elsődlegesen) a Fejér megyei mozgássérülteket és családjukat. Az otthon működése az elmúlt huszonnégy évben sokat bővült és fejlődött. Egy dologban nem változott: az országban egyedülálló módon a mozgáskorlátozottak és sérült emberek mellé állni, testileg, lelkileg és mentálisan is támogatni őket.

Takács Ildikó Krisztina a főbb feladataik zavartalan ellátása mellett szeretné nyitottabbá tenni az intézmény életét, törekvése már tavaly elkezdődött. Jelenleg a központ gazdaságosabbá tételén dolgoznak: a távhőre való átállással korszerűsítik a fűtést, hasznosítják az intézmény helyiségeit. Állandó bérlőik lettek, akik beleférnek az intézmény struktúrájába és részt vesznek annak felvirágoztatásában.

Az intézményben a test és lélek nagy szerepet kap. Olyan tér kialakításán dolgoznak, ahol mozgás, relaxációs, prevenciós programokat, hátrányos helyzetű gyermekek részére gyermekjógát szervezhetnek.

A jövőben gyermekfelügyeletek "táborok" létrehozását tervezik. Mozgássérültek vagy más fogyatékkal élők számára ismerkedős, táncos estéket rendeznek. Az egészség jegyében előadásokat, workshopokat tartanak.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek