3 évnél régebbi cikk

Kisgyerekkel edzeni nehezebb, de nem lehetetlen!
Kisgyerekkel edzeni nehezebb, de nem lehetetlen!

Spuri Balaton Szupermaraton, Ultra Tisza-tó, eXtremeMan, Ultrabalaton, Fehérvári Futótűz SE. – Vízer Danival beszélgettem az idei évről, az elmaradt és a megtartott versenyekről, a fehérvári egyesületről és a családjában beállt örömteli változásról.

„Az edzéseimet idén elsősorban nem a COVID-vírusfertőzés változtatta meg, hanem a családban bekövetkezett örömteli változás, ugyanis Újév napján megszületett második kislányunk, Anna. -  újságolta a székesfehérvári Vízer Dániel. – „Ezzel az otthoni feladatok megsokasodtak. Sokkal többet kellett a családdal foglalkoznom. Egyértelmű, hogy nem akartam egyedül hagyni a feleségemet és a gyermekeimet hosszabb időre, s mellette a munkám sem lett kevesebb. A gyerekekkel együtt edzeni pedig egyelőre elég nehéz, de persze nem lehetetlen.

Többször is volt olyan, hogy a nagyobbik lányommal elmentünk a játszótérre, s miközben ő homokozott, én picit futottam a futópályán vagy erősítettem a kondiparkban. Luca nagyon mozgékony, ügyes kislány. Nem gondolom, hogy kiemelkedően ügyes lenne, de szereti a sportot, és ez elég. A picivel még egyelőre kevesebb közös program volt így, de már ő is felállt a múlt hétvégén, és ő is eléggé izgő-mozgónak tűnik.”

Az előbbiekből adódik, hogy a fehérvári sportoló kevés, alapvetően rövid edzésekkel tudott készülni az idei versenyekre, s mellette fenntartani erőnlétét, állóképességét. Mivel a teste megszokta a hosszú éveken át tartó rendszeres aktív mozgást, így most megpróbált odafigyelni arra, hogy ne kússzanak fel rá a felesleges kilók az edzésterhelés csökkentése miatt.

Elég sok verseny elmaradt idén. Ezek közül alapvetően három megmérettetés lett volna tavasszal, egy pedig nyáron, amire menni szerettem volna, s végül egyiket sem tartották meg. A leghosszabbat pedig elnapolták októberre” – árulta el a fehérvári fiatalember –„Ezek a versenyek mind nagyon érdekes és izgalmas próbák lettek volna, ezért kicsit szomorú vagyok, de majd legközelebb biztosan részt tudok venni rajtuk, és pótolni tudom a most elvesztett izgalmakat.”

Három versenyen viszont rajthoz tudott állni idén is. Az első a Spuri Balaton Szupermaraton volt, mely utolsó napján 51,3 km-t kellett futnia Balatonfüred és Siófok között. Ezt követte az Ultra Tisza-tó 126 km-es távja. Aztán jött a nagyatádi eXtremeMan 3800 méteres úszással, 180 km kerékpározással és 42 km futással. (Amikor is Dani futócipője megadta magát és kénytelen volt papucsban róni a kilométereket…)

„Egyik sem sikerül túl fényesen, ami az előzményeket tekintve nem meglepő, ám mindhárom versenyt szintidőn belül becsülettel teljesítettem, s alapvetően ezekkel most ezt volt a cél”  – mondta a fehérvári futó – „A szeptemberi másik iron távú triatlonversenyen már megpróbálok jobbat menni - ha egyáltalán meg lehet majd rendezni -, októberben pedig az Ultrabalaton 221 kilométeres egyéni versenyén szeretnék indulni. Ezután egy barátommal indulunk az Ultrabalaton Trail 110 km-es terepversenyén, és azzal az idei év versenyszezonját le is zárom.”

Valószínűleg mindenki tudja, hogy Dani az egyike a Fehérvári Futótűz SE alapítóinak, így nem meglepő, hogy ha magáról vagy a futásról kérdezik, mindig megemlíti az egyesület eredményeit is. Így most is kifejtette, hogy az egyesület tagjai nagyon aktívak voltak az elmúlt időszakban. A nagyatádi vasember versenyen és az Ultra Tisza-tón is sikeresen célba értek többen is. Sőt, jópáran készülnek a Korinthosz.hu 80 és 160 kilométeres versenyére, és az Ultrabalaton egyéni versenyén idén várhatóan rekord létszámú tagjuk áll majd a rajthoz.

Borítókép: Vízer Dániel
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek