Ez az a cikk, amelyet 100 magyarból csak 99 tud elolvasni - szeptember 8. az analfabetizmus elleni küzdelem világnapja
Ez az a cikk, amelyet 100 magyarból csak 99 tud elolvasni - szeptember 8. az analfabetizmus elleni küzdelem világnapja
Ez az a cikk, amelyet 100 magyarból csak 99 tud elolvasni - szeptember 8. az analfabetizmus elleni küzdelem világnapja1872-ben rangos statisztikai kongresszust rendeztek Szentpétervár történelmi falai között, a gyűlésen a résztvevő országok irányvonalat fogalmaztak meg, amely szerint a későbbi népszámlálások kérdéseit bővíteni kell, például a műveltséget feltérképező kérdéskörrel. Magyarország ekkor már jóval előrébb járt, hiszen egy 1869-es törvény értelemében az 1870-ben tartott első hazai népszámlálás kérdései között ott volt az „Tud-e írni, olvasni?” tétel.
A dr. Endrefi Istvánné által jegyzett, „Gondolatok a magyarországi analfabetizmus történetéből” című tanulmány így fogalmaz a korabeli helyzetről:
"Az alkotmányos függetlenséget és politikai önállóságot visszanyert Magyarország 1867. márciusában kinevezett első felelős kormánya egyik leglényegesebb feladatának tekintette, hogy a „Szent István koronájának uralma alá tartozó országok” népeiről az eddigi adatgyűjtéseknél bővebb és kimerítőbb statisztikai adatokat szerezzen a népesség pontos számán kívül az egyének testi és szellemi, vallási és nemzetiségi, egymáshoz és a társadalomhoz fűződő viszonyának, stb. minőségéről. Addig ugyanis az osztrák császári közigazgatás és magyarországi helytartótanácsa által lebonyolított korábbi népösszeírások többnyire csak az adóztatás vagy a sorköteles katonák számbavétele céljából készültek."
Az adatok egészen elképesztő eredményt mutattak: a történelmi Magyarország 6 évnél idősebb lakosságának 68.7%-a sem írni, sem olvasni nem tudott. Kimondottan súlyos volt a helyzet Erdélyben, ahol ez az arány 78.67%, és Horvát-Szlavóniában, ahol 84.1% volt az írni és olvasni képtelenek száma.
Az 1867-es kiegyezés után beindult iskolareformok jótékony hatással bírtak, 1880-ban már "csak" a 6 éven felüli lakosság 58.7 %-a nem tudott írni és olvasni, tíz évvel később ez a szám „már csak” 49.4 % volt. 1900-ra tovább csökkent az arány, ekkor a 6 évem felüli lakosság 40.7%, 1910-ben pedig 33.3% számított írástudatlannak, és ezzel együtt olvasására képtelennek.
Ahogy az analfabetizmus elleni küzdelemről megemlékezik dr. Endrefi Istvánné munkája: "1912-ben, már gróf Zichy János kultuszminiszter nevéhez fűződően megalakult az Országos Szabadoktatási Tanács. Az „alapító rendelet” kimondta, hogy a szabadoktatás elsősorban társadalmi feladat és a Tanács útján csupán annyiban avatkozik a felnőttek oktatásába, a különféle tanfolyamok szervezőinek munkájába, hogy ha arra igényt tartanak, államsegély keretében költségtérítést és oktatóik számára tiszteletdíjat kérhetnek és kaphatnak.
Ez azért is fontos rendelkezés volt, mert a 19. század végén és a századforduló idején a felnőttek írni és olvasni tanítása még járulékos feladata volt a tanítóságnak tiszteletdíj nélkül, az 1920-as évektől kezdődően viszont kiemelt kötelességévé vált és költségeiket megtérítette az állam. Minden bizonnyal ez a rendelkezés, valamint az I. világháború után Klebensberg Kúnó kultuszminiszter tanyai iskolaépítési programja is hozzájárult ahhoz, hogy 1941-ben Magyarországon már kevesebb mint 10 % volt az írni-olvasni nem tudók aránya".
Érdekesség, hogy a népszámlálások kérdései között 1869 és 1960 között szerepelt az írás-olvasás tudásának kérdése. Meglehetősen hosszú ideig, 1949-ig az analfabetizmust 6 éves kor feletti lakosság körében vizsgálták. Ekkor jöttek rá az illetékesek, hogy a hazai oktatási rendszerben a gyermekek 6 éves korban kezdenek el írni és olvasni tanulni, így talán a témakör vizsgálata kapcsán a 6 éves kort fel kellene emelni 7 évre...
Hazánkban jelenleg 1% körül mozog az írni-olvasni nem tudók aránya, de a kilencvenes években ez a szám elérte még a 2%-ot. Világszerte sokkal rosszabb a helyzet, egyes becslések szerint több mint egymilliárd ember él ma részleges vagy teljes analfabetizmusban világszerte. Ez a magas szám is indokolja a szeptember 8-i világnapot, amelynek dátuma nem véletlen: az UNESCO 1965. szeptember 8-án, Teheránban tartott világkongresszusa rendelkezett a kérdésről, így ez a nap lett az analfabetizmus elleni harc világnapja.
