3 évnél régebbi cikk

Amikor a Deee-Lite, a Londonbeat és a KLF megtáncoltatta a világot – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
Fehérvár Médiacentrum fotója
www.electronicbeats.pl
Amikor a Deee-Lite, a Londonbeat és a KLF megtáncoltatta a világot – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje

Ikonikus nóták tűntek fel 1990 szeptemberében: berobbant a Deee-Lite és a Londonbeat, fontos kérdést tett fel a The KLF és Suzanne Vega bebizonyította, egy nyolc éve felvett dal is lehet világsláger némi remixelés után.

Időutazásunkat 1990 szeptemberében a megszokott helyen, a csatornán túl, Nagy-Britanniában kezdjük, ahol a UK Top40 első helyén a már augusztusban is listavezető Bombalurina állt. A banda remekül nyúlt hozzá egy klasszikushoz, amely nem volt más, mint Brian Hyland 1960-as nótája, az "Itsy Bitsy Teenie Weenie Yellow Polkadot Bikini". A magyar verzióra is átdolgozott dal Bombalurina-féle változata három hétig tudott első lenni a ködös Albionban.

A Bombalurina után 1990 szeptemberében rövid időre élre állt a brit kislemez listán Maria McKee és a „Show Me Heaven”, amely az esztendő egyik mozisikerének, a Tom Cruise főszereplésével készült Mint a villám című mozinak volt egyik betétdala.

Érdekesség, hogy a két fenti dal mögött olyan nóták sorjáztak, amelyek ma, 30 év elteltével is rendszeresen feltűnnek a rádiókban, és állandó darabjai a retróbulik hangulatát garantáló DJ-k játszási listáinak. Az egyik ilyen nóta volt a Lady Miss Kier, Supa DJ Dmitry és Towa Tei alkotta Deee-Lite bemutatkozó albumának száma, amely egyben az együttes fennállásának legnagyobb kislemez sikere, a „Groove Is In The Heart”.

Az amerikai house és club/dance formáció 1986-ban alakult New Yorkban, a „Groove Is In The Heart” 1990-es bemutatkozó albumukon, a World Clique-en jelent meg, és számos országban Top 10-es sláger lett, sőt, az amerikai dance-listán, illetve Ausztráliában az első helyet is elérte.

Nagy-Britanniában is közel voltak a csúcshoz a Deee-Lite, ám elérnie azt nem sikerült: a UK Top40 második helyéig sikerült eljutnia a dallal. A formáció 1996-ig maradt együtt, és ugyan később is összeálltak néhány projektre, ám a tagok ekkor már inkább szóló karrierjükre összpontosítottak.

Meghatározó szerepüket a kilencvenes évek dance stílusában jól mutatja, hogy 2016 decemberében a Billboard a műfaj minden idők 55. legsikeresebb előadójának választotta őket.

A Deee-Lite és a „Groove Is In The Heart” után egy másik AllTimeClassic nóta ugrott a UK Top40 második helyére, ez pedig nem volt más, mint a Londonbeat és az „I’ve Been Thinking About You”. A Londonbeat 1988-ban alakult, a brit-amerikai dance/pop banda tagjai Jimmy Helms, Jimmy Chambers, George Chandler és William Henshall voltak.

Az első, 1988-ban kiadott „Speak” című albumuk még csak kisebb hullámokat vert, a második, 1990-es „In The Blood” című korong viszont már betalált, főleg a lemez legnagyobb slágere, az „I’ve Been Thinking About You”. A dal számos országban listavezető lett, Nagy-Britanniában azonban csupán a második helyig jutott.

A fenti klasszikusok mögött persze még rengeteg kiváló nóta nyomult 1990 szeptemberében a brit listán, a legjobb tízbe olyan remekek jutottak el, mint Snap! és a „Cult Of Snap”, az Iron Maiden és a „Holly Smoke”, vagy épp a The KLF és a The Children Of The Revolution koprodukciójában készült „What Time Is Love? (Live At Trancentral)”.

A The KLF története akár egy külön cikket is megérne - hamarosan foglalkozunk is velük részletesen -, hiszen a „What Time Is Love? (Live At Trancentral)” egy páratlan sikertörténet első darabjának számít, amelyet még nagyobb elismerések, és még azoknál is nagyobb botrányok követtek.

Franciaországban az augusztusában trónra lépő Charles S. Lewis a „Soca Dance” című nótával a hónap közepéig megtartotta listavezető pozícióját, ekkor azonban jött egy nem is annyira új dal, amely átvette, egészen pontosan visszavette az első helyet. A korábban már a Single Top100 élét megjáró guadeloupe-i hölgyformáció, a Zouk Machine újra fellépett az élre a „Maldón” című dallal, amely szeptember végéig élte másodvirágzását.

1990 szeptemberében Németországban, az Offizielle Deutche Charts életében jelentős változás állt be. Nem kevesebb, mint 16 hét után elbúcsúzott az első helytől Matthias Reim és az esztendő legnagyobb német slágere, a „Verdamt – Ich Liebe Dich”. A dal még május 21-én lépett trónra a német kislemezlistán, vezető pozícióját pedig egészen szeptember 10-ig megtartotta!

Érdekesség, hogy a Matthiast követő nóta „csak” hét hetet állt az élen, mégis mélyebb nyomokat hagyott maga után, ugyanis a DNA és Suzanne Vega nagy slágere, a „Tom’s Diner” a mai napig ismert és elismert zenei csemegének számít.

Ahogy korábban írtuk: a dal ekkorra már szép sikereket ért el Nagy-Britanniában, hiszen a nótát már 1982-ben megírta Suzanne Vega, majd meg is jelent 1987-es stúdióalbumán. Az igazi világsikert azonban a DNA 1990-es remixe hozta meg, az Offizielle Deutche Charts esetében egy hét héten át tartó első helyet jelentett.

A DNA és Suzanne Vega mögött persze sorakoztak a jobbnál jobb nóták, 1990 szeptemberében olyan remekművel jutottak el a német slágerlista élbolyába, mint például az elnyűhetetlen MC Hammer és a „U Can’t Touch This”, amely Hollandiában a csúcsra is eljutott, 1990 augusztusának elejétől egészen szeptember közepéig volt első a tulipánok országában.

Hollandiában MC Hammer után a brit lista kapcsán már említett Londonbeat és az „I’ve Been Thinking About You” állt az élre, míg Ausztriában és Svájcban Matthias Reim tovább őrizte listavezető helyét.

Visszatérve még egy mondat erejéig Németországba: feltűnt egy különleges nóta is a hónap során a német listán, ez pedig a Deff Boyz és Tony Mac közös dala, a „Swing” volt. A Deff Boyz mögött nem más állt, mint Paul Hardcastle, az elektronikus zene brit születésű legendája, aki 1985-ben a „19” című dallal ért el hatalmas sikereket, és gerjesztett nem kis méretű politikai felfordulást, mivel a nóta címe a vietnámi háborúban harcolt amerikai katonák átlagéletkorára utalt.

Paul Hardcastle jogi vita miatt 1990-nem nem tudott saját nevén új nótákat megjelentetni, így megalapította a Deff Boyz formációt, összeállt a Tony Mac nevű rapperrel, és kiadta a „Swing” című nótát, amely szép sikereket ért el Németországban, ráadásként pedig azóta is kedvelt darab a kilencvenes éveket megidéző bulikon.

Ugorjunk egy kontinensnyit, nézzük, mi volt a helyzet az Egyesült Államokban a Billboard Hot100 listáján 1990 szeptemberében. Ahogy egy hónapja már megemlékeztünk róla, Mariah Carey és a „Vision Of Love” 1990 augusztusában négy hétig az élen állt a tengerentúlon, szeptember azonban új listavezetőket hozott. A hónap elején előbb a Sweet Sensation és az „If Wishes Came True”, majd a Jon Bon Jovi és a „Blaze Of Glory” lépett az élre egy-egy hét erejéig.

Ezt követően szeptember további részét, vagyis két hetet Wilson Phillips slágere, a „Release Me” töltötte az első helyen.

A Billboard raplistájának élén mindeközben egy, a stílus legendás képviselőjének számító banda szólókarrierbe kezdő tagja állt. D-Nice, vagyis Derrick Jones a Boogie Down Productions, a korai hip-hop egyik úttörőjének alapító tagja volt, majd 1990-ben kiadta első szólólemezét, amelynek címadó dala, a „Call Me D-Nice” szép sikereket ért el.

D-Nice később megjelentetett még egy albumot, majd hátat fordított a rappelésnek, és DJ-ként, kreatív megjelenésekkel foglalkozó cége vezetőjeként, illetve fotográfusként futott be szép karriert. Egészen friss hír vele kapcsolatban, hogy a koronavírus járvány ideje alatt roppant népszerű, közösségépítő streamingszolgáltatást indított, amelynek olyan sztárok és hírességek voltak az állandó követői, mint Rihanna, Lenny Kravitz, Nile Rodgers,  Joe Biden, Dwyane Wade, Janet Jackson, Fab Five Freddy, Michelle Obama, Mark Zuckerberg, Donnie Wahlberg és  Angela Bassett.

A Club Quarantine nevű programban az otthon töltött időt megkönnyítő zenei szolgáltatás mellett az összetartozás, az egészség védelme és a betegséggel szembeni közös fellépés fontosságára hívta fel a figyelmet D-Nice, törekvéseit a 2020-as BET-díj odaítélésekor "Shine A Light" díjjal értékelték.

Mára ennyi fért zenei időutazásunkba, folytatás egy hónap múlva, amikor 1990 októberének zenei felhozatalát idézzük meg.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek